Ezra Miller bűnösnek vallotta magát, de megúszta a börtönt, próbaidőre bocsátották

Ezra Miller fiatal, tehetséges, feltörekvő színészként szép karrier előtt állt Hollywoodban, állandó szerepe volt a Harry Potter-mellékág Legendás állatok-sorozatban, illetve övé volt a népszerű képregényes karakter Flash szerepe a DC-filmekben. Tavaly aztán egy sor zavaros, néha egészen bizarr ügybe keveredett bele, amelyekkel teljesen lenullázta a színészi karrierjét, és több esetben bíróság elé is került. Most egy szürreális betöréses ügyét tárgyalta a vermonti bíróság, amit annak idején cikkünkben így foglaltunk össze:

„Miller egy ismerős ismerősét látogatta meg, amikor a felső szomszéd család is csatlakozott a beszélgetéshez. Amikor az anya azt mondta, hogy ”a törzsével„ utazott nemrég, Miller kiborult, és azzal vádolta meg, hogy egy másik kultúra kifejezését használja. A goth stílus szerint öltöző családanyától azt kérdezte, hogy meg akarja-e inni az ő vérét. Amikor Miller egy adott ponton arról beszélt, hogy egy népszerű amerikai társasjátéknak rasztafariánus alapjai vannak, majd a társaság egyik tagja azt kérte, hogy fejtse ki ezt jobban, a színész újra kiborult, szétnyitotta a kabátját, és tisztán látszott, hogy fegyver van nála, és golyóálló mellényt visel. Miller aztán a család 11 éves, szintén nembináris gyerekéről beszélt úgy, hogy életének egy adott pontjában majd el fogja hagyni a szüleit, és rájön, hogy egy felsőbbrendű lény. A felnőttek szerint kitágult pupillájú Miller később bocsánatot kért, de többször is visszatért a házba, egy alkalommal cowboynak öltözve. A színész többször is kellemetlen jelenetet okozott azzal, hogy megölelte a gyereket, majd később azt ígérte neki, hogy segíthet a vermonti farmján a lovakat gondozni.”

Miller bűnösnek vallotta magát magánlaksértés vádjában, a többi vádat (betörés, lopás) a bíró ejtette. Bár a vád képviselője börtönbüntetést szeretett volna, a színészt végül egy év próbára bocsátották, ezalatt megtiltották neki az alkoholfogyasztást, szúrópróbaszerű drogtesztekre kötelezték, illetve pszichológushoz kell járnia. Miller megköszönte az ítéletet, és azt mondta, súlyos krízisen megy keresztül, és komplex mentális problémái vannak, amik ellen minden erejével, és szakemberek segítségével küzd.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!