A sikeres mesékből készült élőszereplős filmekre általában nem az a jellemző, hogy túl jól sikerülnek. Persze akadnak kivételek, és vannak egész jó adaptációk, de elég csak a Disney szebb napokat látott Mulanjára vagy Hófehérkéjére gondolni, amik bizonyítják, hogy nem mindig kell egy népszerű meséről lehúzni még egy bőrt. Nem ez a helyzet viszont az Így neveld a sárkányodat feldolgozásával, ami kifejezetten jól sikerült, és csak a néhol kicsit béna szinkron ront a nézői élményen.
Az Így neveld a sárkányodat a DreamWorks első próbálkozása a közkedvelt animációs filmek élőszereplős adaptációinak világában. Bátor dolog volt ehhez a meséhez nyúlni, mert mindegyik része nagyon népszerű volt, és előre nehéz volt elképzelni, milyen újdonságot adhat egy élőszereplős változat az eredetihez képest. A kérdésre a válasz az, hogy nagyjából semmit, de ez nem is annyira baj: a DreamWorks nem akarta újraértelmezni az eredeti történetet, emiatt nem is nagyon nyúlt bele, és ez pontosan így volt jó.
A sztori ismerős lesz mindenkinek, aki látta a 2010-es eredeti mesét. A történet ezúttal is Hablatyról, egy vikingről szól, aki egy sárkányvadászatáról híres törzshöz tartozik. Az otthonát gyakran támadják sárkányok, és az egyik ilyen támadás alatt Hablaty megpróbálja bebizonyítani, hogy igazi viking, és képes sárkányt ölni. Azonban hamar megváltozik a véleménye a dologról akkor, amikor sikeresen behálóz egy éjfúriát, Fogatlant, akit aztán képtelen megölni, sőt, segít rajta, és összebarátkozik vele, az apja és törzstársai legnagyobb meglepetésére és bánatára.
Az élőszereplős változat rendezője ugyanaz a Dean DeBlois, aki a mesét is jegyezte, és ez látszik is. A rendező olyan filmet alkotott, ami egyszerre tisztelgés az eredeti animációs változat előtt, ugyanakkor látványos és szívmelengető magában is. Én a mesét utoljára nagyjából a megjelenésekor láttam, és a film előtt direkt nem néztem újra, hogy meg tudjam ítélni, enélkül is megállja-e a helyét, úgy, hogy az eredeti történetre csak többé-kevésbé, a jelenetekre még annál is kevésbé emlékszem. A film megugrotta a lécet: szórakoztató, kedves és izgalmas volt, és ugyanúgy szurkoltam a főszereplőknek, mintha nem tudtam volna pontosan, hogy mi lesz a történet vége.
Persze jogos a kérdés, hogy mi értelme volt egy egyébként zseniális mesét élőszereplős változatban újraforgatni – adott-e többet, mint az eredeti, kaptunk-e bármi mást, mint amit annak idején 2010-ben? A válasz egyértelműen az, hogy nem, DeBlois nem tudta felülmúlni korábbi önmagát, de legalább biztos kézzel hozta azt, amire a mese esetében is képes volt.
A vizuális effekteket fejlesztő csapat remekül ültette át a számítógéppel generált animációt egy realisztikusabb stílusba, a sárkányok egytől egyig gyönyörűek és – többnyire – cukik, John Powell mára ikonikussá vált zenéje továbbra is csodálatos, és a színészeket zseniálisan válogatták össze, még a főszereplő Hablaty (Mason Thames) is megszólalásig hasonlít a mesefigurára, ráadásul képes szerethető maradni, ami egy remake esetében elég nagy teljesítmény. Gerard Butler óriásit alakít törzsfőnökként, és a mellékszereplők, Kőfej, Takonypóc, Halvér és Fafej is igazi comic reliefként jelennek meg a történetben. Egyedül Astrid (Nico Parker) sikerült kicsit ellenszenvesre – az esetében úgy tűnik, hogy az, ami működik egy mesefiguránál, az élőszereplős változatban nem feltétlenül jön át.
A Hibbant-sziget lakói viszont szembetűnően mások az eredetihez képest, a mese vikingjeivel szemben sokkal sokszínűbbek, és inkább sárkánykommandóként funkcionálnak. Szerencsére mindezt a készítők nem tolják az arcunkba, csak néha egy-egy megjegyzéssel magyarázzák, miért is van például kínai nő a tábornokok között, amikor egy skandináv szigeten játszódik a történet. Ezen kívül azonban kis túlzással az új verzió képkockáról képkockára megegyezik az eredetivel.
A nézői élményt egyedül a szinkron rontja kicsit. A fordítók megpróbálták megtartani az eredeti film humorát, és szóviccet szóviccre halmoztak, de sajnos a legtöbb esetben ez nem működött. Az is igaz viszont, hogy hallottam azért gyerekeket felnevetni a moziban néhány ilyennél, úgyhogy simán lehet, hogy nem én vagyok a célközönség, nekem mindenesetre sok ponton kifejezetten erőltetettnek tűntek a viccesnek szánt szövegek. Az is észrevehető egyébként, hogy a filmet nyelvezetében sokkal inkább a gyerekekre szabták, az eredeti szarkasztikus és talán kicsit erősebb vicceit is átdolgozták.
Ennek ellenére a film gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt élvezhető, az Így neveld a sárkányodat szívmelengető történet barátságról, bátorságról, családi kapcsolatokról – és leginkább arról, hogy nem minden pont ugyanaz, mint aminek elsőre látszik. Hiszen sem a sárkányok, sem a vikingek nem akarnak háborúzni, és sokkal boldogabbak, amikor békében élnek egymással, ennek az üzenetnek pedig a mai, háborúktól sújtotta világban különösen nagy súlya van.
A filmet már vetítik a magyar mozik.
