Amikor az Imagine Dragons 2024-ben kiadta a legújabb, Loom névre keresztelt albumát, az általános vélekedés az volt róla, hogy jó, jó, de rövid, így azért nem az igazi – nagyjából így lehetne jellemezni az albumot bemutató turné budapesti állomását is. 23 számmal ugyan a banda kitöltötte a kötelező két órát, és volt, ahol rendesen megmozgatta a közönséget, de az új albumról csak négy szám fért rá a setlistre, a többi pedig igazi biztonsági játék volt, és nem sok pluszt adott a legutóbbi magyarországi fellépésükhöz képest.
Nem kérdés, hogy egy 17 éves karrier alatt egy előadónak sem egyszerű újra és újra megújulni, az Imagine Dragons pedig szemmel láthatóan most küszködik ezzel a problémával. A Loomon sok újdonság nincs, a zenekar visszatért a kicsit vidámabb, tempósabb dalokhoz, könnyű hallgatni, de talán a Fire in These Hillsen kívül nem nagyon van igazán erős dal rajta. Nem véletlen, hogy a zenekar énekese, Dan Reynolds ezzel nyitotta meg a koncertet a Puskásban, ha már ez Loom turnéja, de érdemesebb lett volna egy ismertebb számmal kezdeni, mert a budapesti nézők eleinte nagyon nem ültek fel a partivonatra, hiába követte az új dalt a nagy közönségkedvenc Thunder.
Pedig a színpadkép már a kezdésnél elég erős volt: a négytagú zenekar három tagja egy napfogyatkozásra emlékeztető kép alatt a színpad alól emelkedett fel, majd vakító fehér fényekkel a háttérben állt fel alakzatba, akikhez aztán később csatlakozott a dobos. Kicsit túlvilági, földöntúli hangulatot adott az egész, de a Fire in These Hills nem egy pörgős dal, úgyhogy nyitásnak talán nem a legszerencsésebb. Jobban működhetett volna a később szintén játszott Take Me to the Beach, ami szerintem egy kifejezetten furcsa és elég indokolatlan dal, de legalább gyors és ritmusos, jobban megalapozta volna a hangulatát az estének.
Ez egyébként az egész koncertre jellemző volt, egy-egy szám alatt kicsit felpörögtek az emberek, de Reynolds hiába próbálkozott, nem sikerült igazán megmozgatnia őket. A Radioactive persze megugráltatta a közönséget, és a zárószám Believer is váltott ki némi lelkesedést, de amikor a kamerák az első sorokat mutatták, még ott sem lehetett nagy mozgást felfedezni.
Pedig Reynolds végig energikus maradt, próbálkozott azzal, hogy bevonja a közönséget a koncertbe, még George Ezra Budapest című számát is elénekelte, de még itt sem volt óriási tombolás, az új számokra meg még kevesebb érdeklődést mutattak. Heringparti sem volt, mint a szigetes koncertjükön, ami talán nem is baj, de így is inkább a kivetítőn láttuk, mi történik a színpadon, annak ellenére, hogy a nézőtérre is behúzódott egy színpadnyúlvány, és Reynolds nagyrészt itt töltötte az idejét a koncert alatt.
A nem túl aktív közönség problémájához valószínűleg hozzáadott az, hogy a hangosítást nem sikerült eltalálni. A dühöngőben jobb középről nagyon halk volt az egész koncert, simán lehetett beszélgetni minimálisan emelkedett hangon, nem nyomta el a zene. Előfordulhat, hogy pont egy olyan területre sikerült állnunk, amit egyik hangfal sem fedett le rendesen, de azért az elvárható lenne egy ekkora kaliberű koncerten, hogy legalább elöl ne legyenek ilyen lyukak. Így inkább olyan érzése volt az embernek, mintha csak nézné a koncertet, és nem átélné, ami elvett az élményből rendesen.
A színpadképre viszont egyáltalán nem lehet panasz: a színpadi kivetítők látványosak voltak, mindig megadták a hangulatot a különböző dalokhoz (a Sharks alatt például olyan benyomása lehetett a nézőnek, mintha a zenekar a víz alatt játszana), volt konfetti dögivel, és a pirotechnika is szép volt, ez mind óriási előrelépés ahhoz képest, hogy az Imagine Dragons a legutóbbi fellépésén egyedül arra építette a színpadképet, hogy Dan Reynolds félmeztelen.
A koncert egyik csúcspontja egyértelműen a Radioactive alatt történt: Reynolds – természetesen már póló nélkül – és Andrew Tolman dobos dobpárbajoztak a szám végén. Ez a dal sikerült a legjobban az egész koncertből, itt tényleg megőrült a közönség, mindenki énekelt, és Reynoldson is érezni lehetett, hogy beletette az energiát a dalba.
Ezen kívül azonban nem sok új és izgalmas dolog történt, kicsit olyan volt, mintha Reynolds csak énekelgetni érkezett volna, és bár néha megpróbálta bevonni a közönséget, és egyébként teljesen korrekt koncertet adott le, nem volt benne semmi olyan extra, amit egy Puskás Arénába szervezett duplakoncerttől azért kicsit elvárna az ember. Két éve a banda szigetes koncertjéről azt írtam, hogy a zenekaron, de legfőképpen Reynoldson az egész koncert alatt látszott, hogy boldog, hogy ott lehet, és szívből énekel – ezt most kevésbé éreztem, inkább biztonsági játék ment a színpadon, és nem kaptunk igazi show-t.
Az is igaz, hogy a zenekarnak nem volt egyszerű éve: 2024-ben a korábbi dobos Daniel Platzman otthagyta őket, hogy szólókarrierjére fókuszáljon, és már a Loomon sem az ő játékát hallhatjuk. A turnén Andrew Tolman dobol, akit még nem jelentettek be hivatalos tagként, de a rajongók ismerik, hiszen ő volt az egyik alapító tagja az együttesnek, de még a debütáló Night Vision album előtt otthagyta őket. Nem tudom, mennyire nehéz új dobossal dolgozni egy ekkora világkörüli turnén, de biztos nem segíti a munkát a megszokott felállás felbomlása, így ez is az egyik oka lehet annak, hogy ez a koncert nem sikerült kiemelkedőre.
Mert egyébként nem volt rossz koncert ez, elénekelgettük a számokat, ahol kellett, ott ugráltunk, tomboltunk is, de nem kaptunk életre szóló élményt. Pedig a zenekar 2023-as szigetes fellépése annyival jobb volt, mint az azelőtti, Papp László Sportarénában megrendezett, hogy arra számítottam, komoly szintlépés várható most is. Így viszont a koncert olyan lett, mint az új album: szerethető, de valami hiányzott belőle.
