Mától Magyarországon is elérhető a Mattel első cukorbeteg Barbie-babája. A Mattel az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal együttműködve dobja piacra Magyarországon is játékot, amely a cég közleménye szerint oktatási és szemléletformáló célt is szolgál majd.

Az alapítvány a saját, gyerekeknek szóló érzékenyítő programjaiba is beépíti a babát. Ahogy a közleményben írják „a cukorbeteg Barbie megalkotásakor a Mattel számára kiemelten fontos volt, hogy a baba hitelesen tükrözze a cukorbeteg gyerekek mindennapi valóságát. Így olyan – természetesen rózsaszín – kiegészítők kaptak helyet rajta, mint a folyamatos szöveti glükózmonitor (CGM) rendszer, amely
egész nap hatékonyan méri a vércukorszintet; az inzulinpumpa, amely szükség szerint adagolja viselőjének az inzulint; valamint az elmaradhatatlan kis táska, amelyben a gyerekeknél mindig ott kell legyen valamilyen gyorsan felszívódó szénhidrát a hipoglikémia elkerülésére. Barbie kék pöttyös ruháján pedig a diabétesz nemzetközi szimbóluma, a kék kör jelenik meg, jelképezve a cukorbetegek közösségét és a betegséggel kapcsolatos globális összefogást”.
A Mattel és Egy Csepp Figyelem Alapítvány július végére óriási meglepetésre készülnek, azonban a közleményben ennél nem árultak el többet.