Negyven éve volt a Live Aid legrosszabb koncertje, amit a Led Zeppelin legszívesebben eltüntetett volna
Negyven éve ezen a napon tartották a nyolcvanas évek legnagyobb zenei eseményét, a Live Aidet. Az afrikai és főként etióp lakosság támogatására létrehozott jótékonysági eseményt voltak, akik második Woodstockként aposztrofálták akkor, ami talán nem a legpontosabb hasonlat, de mindenképp kiemeli a rendezvény súlyát. Az eseményre felkérést kapott Robert Plant és Jimmy Page is, a Led Zeppelin egykori tagjai, akik akkorra már saját szólóprojektjeiken dolgoztak, több-kevesebb sikerrel. A banda életben maradt tagjai először álltak együtt színpadra dobosuk, John Bonham 1980-ban bekövetkezett halála óta, ami után a zenekar fel is oszlott. Ráadásul az Egyesült Államokban ekkor már csaknem egy évtizede lépett fel utoljára a Zeppelin, ami tovább fokozta az esemény iránti várakozásokat.
Az 1985. július 13-én megrendezett Live Aid ötlete Bob Geldof rockzenész fejében fogant meg, ő volt az, aki elérte, hogy a korszak legnagyobb brit és amerikai sztárjait összehozzák egy két kontinensen párhuzamosan zajló megakoncert erejéig. Queen, Status Quo, Huey Lewis and the News, Eric Clapton, a U2 vagy Bob Dylan – hogy csak néhányat említsünk a kor legnagyobb zenészei és együttesei közül, akik felléptek.
A gigantikus eseményről viszont még így sem tudott mindenki, Cher például csak a londoni reptéren értesült a dologról, amikor véletlenül összefutott a hozzá hasonlóan szintén Amerikába tartó Phil Collinssal, ekkor már javában zajlottak a koncertek. De hogy ekkor hova sietett épp Collins, arról majd később.
A legtöbbeknek bizonyára a Queen legendás koncertje ugrik be a Live Aid említésekor, ami nem véletlen. Ők voltak a brit helyszín egyik fő fellépője, és akármilyen nehéz is rangsorolni a megjelent zenészeket, kétségtelenül a Queenről mondható el a leghatározottabban, hogy karrierje csúcsán volt ekkor. Freddie Mercuryék akkorát mentek, hogy már kevesebben emlékeznek arra, hogy utánuk még utolsóként fellépett Paul McCartney is.
A „Led Zeppelin” azonban egészen más kontextusban tűnt fel a JFK-stadionban. Itt azért használok idézőjelet, mert Robert Plant, Jimmy Page és John Paul Johns Phil Collinssal kiegészült négyesét nem a zenekar nevén konferálták fel, noha a fellépést mindenki a Led Zeppelin újraegyesüléseként ünnepelte. A koncertről készült felvételen is hallható, hogy csak a zenészek neve hangzik el, évekkel később, amikor egy amerikai tévécsatorna újrasugározta a koncertet, csupán akkor címezték az előadást hivatalosan is a Led Zeppelin koncertjének.
Dobosként sem akárki csatlakozott hozzájuk. Az akkor karrierje csúcsán járó Phil Collinst kérték fel, aki, miután dobosként és énekesként csúcsra vitte a Genesist, szólóalbumaival is hatalmasat tarolt a nyolcvanas években. A show tehát fantasztikusnak ígérkezett, második dobosként Tony Thompson is csatlakozott, és Paul Martinez basszusgitáros is besegített. Phil Collins helyzete viszont kissé megnehezítette a dolgot. Ő szívesen vállalta a fellépést a philadelphiai helyszínen, viszont vállalta Eric Claptonnal is, csak vele Londonban. Megoldásként ezért azt találták ki, hogy a Wembley Stadionban tartott fellépés után felszáll egy repülőre, Amerikába repül, és ott is színpadra áll. A terv bámulatosan meg is valósult, egy szuperszonikus Concorde repülőn Collins sikeresen odaért az amerikai koncertre is.
Az alig több mint húszperces szereplésükön a Led Zeppelin három slágerét adták elő: Rock and Roll, Whole Lotta Love és végül Stairway to Heaven. Talán az egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért ezzel a koncerttel kapcsolatban, hogy az első két szám előadása pocsékra sikerült. Plant hangján már az elején hallható volt, hogy nem a régi, a magas hangok nemigen jöttek ki, és sok helyen nem voltak tiszták a dallamok, ami elég nagy baj, mivel épp Plant elképesztő énekhangja tette felejthetetlenné ezeket a számokat, és háttérénekesek hiányában minden hiba fájóan kiütközött. Máig nem tudni, hogyan lehetett elhangolódva Page gitárja, míg a két dobos összhangjának hiánya csak néhány ponton érhető tetten, de kétségtelenül nem segít az összképen.
A Stairway to Heaven előadását egész stabilan kezdték, Plant is igyekezett a legjobbat kihozni a hangjából. Miután az ember meghallgatja az első két dalt, előre összeszorulhat a gyomra, hogy mit fognak tenni a Stairway to Heavennel. A legmeglepőbb része azonban itt következett a fellépésnek, ugyanis a dal remekül szólt. A varázs a dal kilencperces előadása során végig kitartott, Plant tisztán és lágyan kezdte, Phil Collins belépése is erőteljes volt a szám felénél, Page játéka sokkal pontosabb volt, részint talán azért, mert az elmaradhatatlan kétnyakú gitárján játszott, ami az másik két számban használt hangszerrel ellentétben nem volt elhangolódva. A tempó végig többé-kevésbé egységes maradt, egyértelműen ez volt a legjobban sikerült szám a háromdalos fellépésen:
A koncert után mind a négyüket elkapta az MTV egy interjúra, amiben egyébként viszonylag pozitívan, de inkább szűkszavúan nyilatkoztak. Phil Collins azt mondta: „Azt szerettem volna, hogy ne csak a saját unalmas számaimat kelljen elénekelnem, valaki mással akartam zenélni. Ezért még korábban megkérdeztem Robertet, hogy játszhatok-e velük, de persze Eric Claptonnal is fel akartam lépni. Így hát idejöttem, doboltam, és jól éreztem magam.”
A nyájas felvezetés után viszont Robert Plant kapta a szót, aki, miután nevetve megjegyezte, hogy bajok voltak a monitorhangfallal, tehát nem hallotta rendesen magát a koncerten, úgy fogalmazott, hogy mindhárman igyekeztek a legjobbat kihozni a dologból. Ezzel feltehetően a negyedik zenész, Collins teljesítményét kifogásolta.
Az MTV riportere egyébként rákérdezett arra, aminek sokan a problémák jelentős részét tulajdonítják: „A fellépésre nem próbáltatok, ugye? Vagy találkoztatok a koncert előtt?” Jimmy Page egy későbbi nyilatkozatában élesebben fogalmazott, és nyíltan kijelentette, hogy az alig kétórás próbájuk, ami rendelkezésükre állt a készüléshez, nem volt elég ahhoz, hogy Collins jól tudjon belépni a Rock and Roll elején. Page több interjúban is Collinsra tolta a felelősséget, és a köztudatban is az maradt meg, hogy az egész nagyrészt az ő hibája volt, mivel nem tudta tartani a ritmust a másik dobossal, Thompsonnal, aki az MTV-interjúra már oda sem ment a mikrofonhoz.
Phil Collins azonban később többször megvédte magát a vádakkal szemben. 2016-os memoárjában azt írta, érezte az elejétől, hogy valami nincs rendben a koncerten, és elég kellemetlen élmény volt. Nem hallotta rendesen Plant énekhangját, de amit hallott belőle, az alapján érezte, hogy az énekes nincs már a legjobb formában. Azt is mondta, hogy legszívesebben lesétált volna a színpadról, és otthagyta volna őket minimum a Stairway közben. Ezt azonban nem tehette, mert nem akart az az ember lenni, aki balhét csinál a Led Zeppelin újraegyesülésekor. Sőt, elmondása szerint, neki sokáig fogalma sem volt, hogy ez az egész egy Zeppelin-reunion lesz, mivel Plant csak azzal kereste meg, hogy Page-dzsel hárman csináljanak valamit, és csak később tudta meg, hogy Jones is jön, és az egészből egy Led Zeppelin-show lett, ezért feleslegesnek érezte magát a projektben.
Collins beszélt arról is, hogy mennyire nincs ínyére, hogy őt okolják a kudarcos fellépés miatt, úgy érzi, bűnbak lett belőle. Szerinte a koncertfelvételen is látható, ahogy Page-ről folyik az izzadtság a színpadon, Plant hamisan énekel, nem találja el a hangokat, „én pedig vágom a pofákat” – fogalmazott Phil Collins. Hozzátette, hogy kedveli Robert Plantet, aki ma neki adna igazat. Collins szerint Plant „egyedül egy rendes fickó”, de ha valami felmerül, ami a Zeppelinnel kapcsolatos, akkor valami történik, és minden elromlik, így volt ez a próbákon is. Jimmy Page viszont szerinte egy ingerült alak, aki úgy vonaglik, mint egy bébizsiráf.
Utólag sokan szerettek volna többet belelátni ebbe a fellépésbe és az azt övező kellemetlen tényezőkbe, mint amit a résztvevők tényleges konfliktusai valóban tükröztek. A színpadon maga Collins konferálta fel a Zeppelin három tagját, és a hangulat meglehetősen emelkedettnek tűnt. Ráadásul önmagában az, hogy miután lenyomta a részét Eric Claptonnal Londonban, 5700 kilométert repült Philadelphiába, hogy Planték fellépésén is dobolhasson, lenyűgöző teljesítmény.
A Led Zeppelin három tagja később is összeállt még, az utolsó fellépésük 2007-ben volt, amit a tagok méltó búcsúnak tekintenek. Az 1985-ös fellépésre egyáltalán nem büszkék, a Live Aid több mint tízórányi felvételt tartalmazó, hivatalos DVD-kiadására pedig nem is került fel ez a 20 perc, mert nem járultak hozzá, ahogy semmilyen hivatalos kiadás megjelentetéséhez sem. Az internet korában viszont már nem ilyen egyszerű eltüntetni egy felvételt, ezért még ha silány minőségben is, de ránk maradt ennek a kétségtelenül emlékezetes rocktörténeti fellépésnek az anyaga.
(Források: The Tepegraph, Louder)
