Megígérték, megcsinálták – a leégett nagyszínpad ellenére elkezdődött a belgiumi Tomorrowland

Két nappal azután, hogy leégett a nagyszínpada, a szervezők ígéretének megfelelően pénteken minimális késéssel elstartolt az egyik legnagyobb elektronikus fesztiválnak számító Tomorrowland. A vártnál fapadosabb nagyszínpadot, amelyet némileg váratlanul a saját turnéján használt színpadi elemeket kölcsönadó Metallica miatt sikerült felhúzni, a Nervo nevű ausztrál DJ-duó nyitotta – írja az AP.

Debby Wilmsen, a fesztivál szóvivője a lapnak azt mondta, pénteken már 28 ezren sátraztak a fesztivál területén. Szerinte lehet, hogy voltak olyanok, akik az incidens miatt azt mondták, hogy mégsem akarnak menni, és visszaváltották a jegyüket, de a legtöbben ennek ellenére is kimentek idén a Tomorrowlandre.

„Az egész az egységről szól. A jó hangulat, a pozitív energiák és a zenei felhozatal miatt szerintem így is jól fogják érezni magukat a látogatók” – mondta Wilmsen, hozzátéve, hogy szerinte mindent megtettek. Az egységről amúgy azóta már üzentek is a ledfalon, ami a leégett színpad elé került. Ha valaki még többet szeretne látni abból, hogy hogy néz ki most ez a placc, itt belenézhet az élő közvetítésbe.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta a tüzet, de az biztos, hogy nem sérült meg benne senki. Náksi Attila DJ és zenei producer szerint ijesztő, hogy ez történt, de annak legalább lehet örülni, hogy még a fesztivál előtt égett le a színpad. A leégett tomorrowlandi nagyszínpadon egyébként annyi pirotechnikát elhasználnak, mint nálunk augusztus 20-án. Arról, hogy milyen tanulságai lehetnek ennek, és egyáltalán hogy néz ki egy ennyire komplex színpad felépítése és ellenőrzése, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!