Sátánista nevelőszülővel és a karját rágcsáló démongyerekkel se lett sablonos a Hozd vissza őt

Amikor megnéztem a Hozd vissza őt (Bring her back) előzetesét a film vetítése előtt, már előre remegett a kezem a billentyűzet felett: biztos voltam benne, hogy végre megírhatom a régóta kikívánkozó, „Miért vállalhatatlanul rosszak mostanában a horrorfilmek?” című cikkemet. Az utóbbi időben az egyetlen értékelhető horror, amit láttam, az Until Dawn videójáték adaptációja volt, de annál meg elfogult voltam, mert a játékot nagyon szerettem. Ha a semminél egy fokkal jobbat hoztak volna ki belőle, már akkor is boldog lettem volna – és külön örültem, hogy nagyon okos, kifejezetten élvezhető horrorfilm született belőle.

A felhozatal viszont ezen kívül mostanában siralmas, pedig alapvetően nincsenek nagy elvárásaim: ne épüljön kizárólag jumpscare-re a film, legyen valamennyire okos sztorija, ne tolják rommá számítógépes effektekkel, és ne legyen annyira ostoba a főszereplő, hogy az első perctől a gyilkosnak/szellemnek/démonnak/megszállt játéknak szurkoljon az ember.

A kedvenc horrorfilmjeim se korszakalkotó művek, a Sinistert például évente legalább egyszer megnézem, a világ leginkább alulértékelt filmje a műfajban pedig szerintem A látogatás. A mai napig félek a Negyedik típusú találkozások alatt, és egy jó kaszabolós horrort is ugyanannyira tudok élvezni, mint a csodálatos társadalomkritikaként szolgáló A platformot. Sőt, még A kúriát is beletettem a „tök jó” dobozomba, annak ellenére, hogy elég gagyira sikeredett, de a történet és a befejezés maga nagyon jó lett.

Szóval a mostani sablonos, jumpscare-es, CGI-s horrorfilmeken kicsit megreccsenve ültem be a Hozd vissza őtre, ráadásul úgy, hogy nem láttam az ausztrál rendezőpáros, Danny és Michael Philippou előző filmjét, a Beszélj hozzám!-ot, úgyhogy a trailer alapján tényleg semmire nem számítottam.

Az alaptörténet szerint a látássérült Piper (Sora Wong) és bátyja, Andy (Billy Barratt) friss árvák, nevelőszülőhöz kerülnek egészen addig, amíg Andy be nem tölti a tizennyolcat, és nem kérvényezheti a húga felügyeleti jogát. A nevelőszülő, Laura (Sally Hawkins) már első blikkre kicsit furcsának tűnik, de nehezen lehet eldönteni, hogy csak kicsit kattant, vagy teljesen őrült (spoiler alert: az utóbbi).

Hamar megtudjuk, hogy Laura nevelőszülője egy másik gyereknek, Olivernek (Jonah Wren Phillips), aki természetesen nem beszél, és szintén nagyon furcsán viselkedik – annyira, hogy bárki, aki látott már valaha horrorfilmet, és ilyen démonszemű gyerekkel találkozik, azonnal sarkon fordul, és meg sem áll a legközelebbi templomig. Az is kiderül már a történet elején, hogy Laura azért vett magához látássérült gyereket, mert neki is volt egy vak lánya, Cathy (Mischa Heywood), aki vízbe fulladt, és nem tudja feldolgozni a halálát.

Tökéletes a felütés egy nagyon izgalmas horrorhoz, és már hamar látszik, merre fog kifutni a történet: Piper elkezd közelebb kerülni Laurához, aki megpróbál éket verni a testvérek közé. Oliver egyre furcsább dolgokat művel, és kiderül, hogy a hátsó kertben álló kisházban (meglepetés!) horrorisztikus dolgok rejtőznek. Erről Piper és Andy eleinte mit sem sejt, a lány lassan egyre inkább Cathy-pótlékként éli az életét, Oliver pedig szegény vagy csendben éhezik a szobájában, vagy a macskát és a tyúkokat vegzálja az udvaron.

A 12 éves Phillips egyébként rendesen elviszi a hátán a filmet, annak ellenére, hogy nem teljesen tiszta, mi a szerepe a történetben azon kívül, hogy a frászt hozza a nézőre. A karakter szépen lassan démonná változik, mindenféle embertelen dolgot művel, például kést, asztalt, élő csirkét eszik, de valójában nem sokat ad hozzá a sztorihoz, hogy ennyire központi szerepet kap. Az ilyen filmeknél egyébként mindig azon gondolkodom, vajon a gyerekszínészek hogyan dolgozzák fel a forgatást, szereznek-e életre szóló traumákat ilyenkor. A fiú a Varietynek adott interjút a forgatásról, ott azt mondta, nem szereti a horrorfilmeket (valószínűleg a Hozd vissza őt után még kevésbé fogja), de a kiragadott nyilatkozatokból úgy tűnik, jól viselte a folyamatot.

A Hozd vissza őt igazi előnye a többi mostanában bemutatott horrorfilmhez képest, hogy nem a jumpscare-ekre, hanem a folyamatos feszültségre és kényelmetlenségre épít. A néző szinte az elejétől látja azt, amire Andy és Piper túl későn jönnek rá: hogy Laura rosszban sántikál, és bántani akarja Pipert. A karakter szinte azonnal kellemetlenül furcsa, és ahogy a film halad előre, egyre inkább leveti a „jó fej nevelőszülő” maszkját, hogy a végén teljes őrületbe forduljon át. A sátánista-démonista videós bejátszások is működnek a filmben, bár az első képsoroknál volt egy kis zavar a moziteremben, mert azt hittük, véletlenül oroszul kezdték el játszani a mozit, a természetfeletti rituálét ugyanis oroszul végezték.

A film tökéletesen ötvözi a természetfelettit a zsigeri undorral, utóbbi talán még túl sokszor is jön elő (egy ponton Oliver a saját karját is elkezdi megenni), és a történet sátáni felhangjai ellenére a film hitelesen ábrázolja a rettegést, a bántalmazást és a traumát.

Marad viszont egy sor kérdés, amire a néző nem kap választ: Laura a lánya halála után vált ilyen okkultistává, vagy mindig is ilyen volt? Hol végezték el a természetfeletti rituálét, miért éppen oroszok kellettek hozzá, és mi történik közben pontosan? Milyen démonról van szó? Hogyan szerezte meg Laura a felvételt? Hogyan került hozzá Oliver? Ezeket a kérdéseket a film nyitva hagyja, de még az is lehet, hogy ez jól áll neki – egy horrornak ugyanis jó esetben nem is feladata minden részletet a néző szájába rágni.

A sztorit egyébként az első húsz-harminc perc után már nem nehéz kitalálni, de nem is feltétlenül ez az erőssége a filmnek, sokkal inkább a hangulata és a feszültség folyamatos fenntartása. Sokszor A látogatásra emlékeztetett, és bár annak nem ér a nyomába, határozottan jól sikerült, megfelelően kellemetlen, mérsékelten ijesztő thriller-horror lett belőle. Késevés és karrágás nélkül valószínűleg még erősebb lett volna a film, így 10-ből olyan 8 pontot adnék rá, ami még mindig elég magas pontszám a kortárs horrorfilmekhez képest – és már az is biztos, hogy nem ezzel példálózva fogom egyszer megírni a modern horrorokat fikázó cikkemet sem.

A filmet július 31-től vetítik a magyar mozikban.