Christopher Nolan egy marokkói megszállás alatt álló városban forgatja a legújabb filmjét

Éles kritikát fogalmazott meg a FiSahara nemzetközi filmfesztivál Christopher Nolannel szemben, amiért a rendező készülő Odüsszeia-adaptációjának egyes jeleneteit Nyugat-Szahara egyik marokkói megszállás alatt álló városában forgatta le, írja a Guardian. A fesztivál szervezői szerint a döntés hozzájárulhat ahhoz, hogy a több évtizedes elnyomás normalizálódjon a nemzetközi közvélemény szemében.

Nolan, akinek új filmje a tervek szerint 2026. július 17-én kerül a mozikba, Homérosz eposzát viszi vászonra Matt Damon, Charlize Theron, Zendaya, Lupita Nyong’o és Anne Hathaway főszereplésével. A Universal stúdió „mitikus akcióeposzként” jellemzi a projektet, amelyet világszerte különböző helyszíneken, vadonatúj IMAX-technológiával forgatnak.

A nyugat-szaharai Dakhla város kiválasztása forgatási helyszínként komoly felháborodást váltott ki a száműzetésbe kényszerült vagy megszállás alatt élő aktivisták körében. Marokkó 1976-ban, a volt gyarmattartó Spanyolország kivonulása után annektálta a területet, amelyet az ENSZ azóta is „önrendelkezéssel nem rendelkező területként” tart nyilván.

Az ENSZ főtitkárának legutóbbi jelentése szerint az Emberi Jogi Főbiztos Hivatala (OHCHR) 2015 óta nem kapott engedélyt a térségbe való belépésre. A szervezethez azóta is érkeznek beszámolók megfigyelésről, megfélemlítésről és diszkriminációról, különösen az önrendelkezésért kiállókkal szemben.

Az Amnesty International legfrissebb országjelentése szerint Nyugat-Szaharában a hatóságok továbbra is korlátozzák a véleménynyilvánítás, az egyesülés és a békés gyülekezés szabadságát. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) egyenesen „a sajtó sivatagának” nevezte a térséget, ahol a helyi újságírók napi szinten néznek szembe kínzással, letartóztatással, zaklatással, megfigyeléssel és hosszú börtönbüntetésekkel.

Miközben a brit kormány nemrég jelezte, hogy támogatná Nyugat-Szahara marokkói fennhatóság alatt tartását egyfajta autonómiával, a FiSahara szervezői szerint Nolan és csapata dakhlai jelenléte egyértelműen a marokkói megszállás „kifehérítését” szolgálja.

„Dakhla egy gyönyörű, filmes szemmel is izgalmas helyszín lehet a homokdűnéivel – de mindenekelőtt egy megszállt és militarizált város, ahol az őslakos népességet brutális elnyomás alatt tartják” – mondta María Carrión, a fesztivál igazgatója.

Carrión szerint Nolanék – akár tudtukon kívül – hozzájárulnak Marokkó azon törekvéséhez, hogy legitimálja a megszállást, és elhallgattassa az őslakosok önrendelkezésért folytatott harcát. „Biztosak vagyunk benne, hogy ha tisztában lennének a döntésük következményeivel, különösen azzal, hogy az őslakosok még saját filmjeiket sem készíthetik el szabadon, Nolan és stábja megdöbbenne” – tette hozzá Carrión.

A FiSahara felszólította a rendezőt és csapatát, hogy vállaljanak szolidaritást az őslakosokkal, akik öt évtizede élnek katonai megszállás alatt, és akiket rendszeresen bebörtönöznek és megkínoznak pusztán békés tiltakozásuk miatt.

Carrión szerint Marokkó gondosan felépített narratívát igyekszik eladni a külvilágnak: a megszállt területekre kizárólag olyan szereplők léphetnek be, akik beleillenek ebbe a képbe. „Beengedik a turistákat, akik a marokkói tulajdonú üdülőhelyeken kite-szörföznek, a cégeket, amelyek hajlandók részt venni az erőforrások kizsákmányolásában, a sajtót, amely nem kérdez, és olyan hírességeket, mint Nolan, akik akaratlanul is segítik a marokkói narratíva terjesztését: miszerint Nyugat-Szahara Marokkó része, és a szaharaviak elégedettek a sorsukkal” – ecsetelte a fesztivál igazgatója.

Ezzel szemben „az Amnesty International, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, illetve a több száz újságíró és megfigyelő, akiket kitiltottak vagy kiutasítottak a területről, egészen más történetet mesélnének el”.

A brit lap megkereste Christopher Nolan képviselőit, de a rendező eddig nem kommentálta az ügyet. A 2004-ben alapított FiSahara filmfesztivált évente rendezik meg az algériai sivatagban található szaharavi menekülttáborokban. A rendezvény célja, hogy a film eszközeivel szórakoztasson, tudást közvetítsen, és megerősítse a nyugat-szaharai menekülteket identitásukban és önrendelkezési törekvéseikben – gyakran hivatkoznak rá úgy, mint a „sivatag Cannes-ja”.