Újra Majka a legértékesebb celeb a Forbes szerint, Azahriah közvetlenül mögötte

745

Ahogy az elmúlt években, a Forbes most is elkészítette a legértékesebb magyar celebek listáját, Majka pedig visszatért az első helyre, amiről 2022 és 2023 után tavaly lecsúszott Azahriah miatt.

Majka helyezéséhez a Csurran, cseppen című dalának sikere és az év eleji, a Budapest Arénában rendezett dupla koncertje mellett az is hozzájárult, hogy a média is kiemelten foglalkozik vele, akárcsak az elmúlt hetekben, amikor a Campus Fesztiválon adott koncertjének egyik színpadi jelenetét – amikor a táncosai lelőtték a színpadon a fiktív Bindzsisztán vezetőjeként – felkapta a kormánymédia.

Tavalyi győzelme után eggyel lejjebb csúszott a ranglistán Azahriah, aki nemrég tért vissza egy rövid szünetről, őt a lista állandó tagja, Sebestény Balázs követi, aki 2020 óta minden alkalommal dobogós.

Jákob Zoltán üzletember, médiaszemélyiség tíz helyet javítva érkezett a negyedik helyre, de nagyot ugrott T. Danny is, aki a tavalyi huszadik helyről idén a nyolcadik helyig jutott, illetve Liptai Claudia, aki a tizenhetedik helyről ugrott a lista tizedik helyére.

Új szereplő a listán Marics Peti, aki eddig a Valmar duó részeként szerepelt. Tavaly a Valmar a negyedik helyen végzett, idén viszont már külön mérték őket, Marics az ötödik, társa, Valkusz Milán tizenkilencedik helyet tudta megszerezni. Szintén új szereplő a listán Ember Márk, Lengyel Tamás és Molnár Áron is, ők viszont nem fértek be a top 10-be.

A lista szerkesztője és a Forbes főmunkatársa, Vaszkó Iván szerint idén látványos lett, hogy a lista celebjei közül egyre kevesebben fáznak a közéleti témáktól. Azahriah-nál szerinte az látszik, hogy a márkaértéke olyan magasan van, hogy még pár hónap szünet is belefért neki a nagy visszatérés előtt, Majka megszólásaival pedig nem csak a bulvársajtó foglalkozik. Legutóbbi hosszabb bejegyzése, amiben felkérdezte a NER-t, az elmúlt évek egyik legsikeresebb Facebook-posztja lett itthon.

A Forbes listájának módszertana hat piaci szempontot vesz figyelembe, ezek az ismertség, a láthatóság, a kedveltség, a hitelesség, a pénzteremtő képesség és az online jelenlét. A lista alapjául szolgáló kutatást a Forbes megbízásából készítették a 18–59 éves magyar lakosság körében. Az értékelést egy 28 tagú, médiapiaci, valamint reklámügynökségek és vezető hazai márkák szakembereiből álló zsűri végezte.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!