A Mandiner azt írta, Gerendai Károly palesztinpárti üzlettársa miatt nem akarták lemondani a Kneecap fellépését, Gerendai szerint ennek semmi valóságalapja

392

Csütörtök reggel jelent meg egy cikk a kormányközeli Mandineren, amiben azt írták, hogy Gerendai Károly miatt ragaszkodhatott a Sziget ahhoz, hogy a nagy felháborodás és tiltakozás ellenére is megtartsák a Kneecap fellépését a fesztiválon. A cikk Mazen Al Ramahi jordán állampolgárságú üzletembert, a budapesti Prestige Hotel tulajdonosát is említi, akiről azt állítják, hogy palesztinbarát és „szívügye a palesztinkérdés”. Gerendainak pedig Al Ramahi szállodájában található az egyik étterme, a Costes Downtown.

A Mandiner cikke szerint emiatt „logikus magyarázat lehet, hogy Al Ramahi lehetett az, aki igyekezett elérni: a fesztivál szervezői nehogy engedjenek a nyomásnak, és lemondják az Izrael-ellenes rapbanda budapesti fellépését”. A Mandiner Ramahit ismerő forrásaira hivatkozva azt is állítja, hogy az üzletember a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalomhoz (Fatah) is közel áll, nagybátyja és unokahúga pedig a Palesztin Hatóságnak dolgozik. Ramahi korábban a Magyarországi Palesztinok Egyesületének elnöke volt, ilyen tisztségében adott interjút a Magyar Hangnak 2021-ben, melyben Szijjártó Pétert és magyar kormány Izrael melletti kiállását kritizálta. De korábban adott interjút a Mandinernek is.

A Mandiner csütörtöki cikke körbejárta a kormánypárti sajtót, ami után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a délelőtti kormányinfón a köztévé és a Mandiner kérdéseire válaszolva azt mondta, igaz, hogy Gerendai Károly a magyar titkosszolgálatok látókörébe került „az említett kapcsolatok miatt” Mazen Al Ramahival együtt, de ennél többet nem árult el.

Az ügyben telefonon kerestük Gerendai Károlyt, aki a Telex kérdésére elmondta, hogy ő is frissen, a sajtóból értesült mindezekről, és értetlenül áll a dolog előtt. A Mandiner állítását egy abszurd, légből kapott információnak nevezte. „Ennek semmi valóságalapja” – mondta, hozzátéve, hogy Mazen Al Ramahival nem áll üzlettársi viszonyban, életükben csupán pár alkalommal találkoztak. A Prestige-ben található étteremre utalva azt mondta, hogy ők a szállodától bérlik a helyet a Costes Downtown számára, de ezen túl nincs semmilyen üzleti kapcsolat közöttük.

Gerendai hozzátette, hogy a Szigethez és annak programjához sincs már köze, és a fellépők listáját is a sajtóból szokta megtudni. Gulyás Gergely kormányinfón elhangzó állításairól, vagyis arról, hogy Mazen Al Ramahival együtt a titkosszolgálatok látókörébe került, tőlünk értesült először, erről azt mondta, hogy nincs félnivalója, és attól még nyugodtan tud aludni, ha a titkosszolgálatok esetleg vizsgálni akarják.

A Szigetet is megkerestük, válaszukban hangsúlyozták, hogy Gerendai Károlynak nincs köze a Sziget fellépőihez. „Mielőtt bárki, bármilyen összeesküvés elméletet szőne, szeretnénk egyértelműen tisztázni: Gerendai Károlynak, a Sziget volt tulajdonosának semmilyen hatása nincs a fesztivál fellépőivel kapcsolatos döntésekre és ezzel kapcsolatban egyeztetés sem folyik vele. Ez mintegy hét éve így van. Mindenféle alapot nélkülöz, hogy Gerendai Károlynak bármilyen befolyása lenne a Sziget fellépőinek kiválasztásában” – írta a Telexnek a fesztivál sajtóosztálya, kiemelve, hogy Gerendainak saját döntése volt mintegy hét évvel ezelőtt a Sziget operatív vezetéséből való kivonulás.

„Döntését akkor azzal indokolta, hogy már nem ismeri a mai fiatalok kultúrafogyasztási szokásait, így nem kompetens a fellépőkkel kapcsolatos döntésekben. Azóta az összes tulajdonrészét eladta és a baráti kapcsolatunk már csak annyiból áll, hogy örömmel látjuk minden évben a fesztiválunkon, így idén is” – olvasható a válaszukban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!
További élő árfolyamok!