Lyme-kórral küzd Justin Timberlake

Tavaly tavasszal indult világturnéra Justin Timberlake, a 44 éves zenészt pedig a rajongók több alkalommal is kritizálták egy-egy koncertje után amiatt, hogy túlságosan vérszegény volt a produkciója. Timberlake most nyilvánosságra hozta, „mivel küzdött a színfalak mögött”.

Az Instagram-oldalán közzétett posztjában azt írta, Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, és egészségügyi nehézségekkel küzd.

„Ha már átélted ezt a betegséget, vagy ismersz valakit, aki átélte, akkor tisztában vagy vele, hogy rettentően legyengít, mind mentálisan, mind fizikailag. Amikor először kaptam meg a diagnózist, nyilván sokkolt. De legalább megértettem, miért vannak idegfájdalmaim a színpadon, és miért érzem magam őrülten fáradtnak, hogy miért vagyok rosszul” – fogalmazott Timberlake, aki szerint ezután döntés előtt állt, hogy abbahagyja-e a turnézást, vagy folytassa. Végül úgy döntött, hogy az öröm, amit a fellépés nyújt számára, „messze felülmúlja azt a stresszt, amin a teste átment”. Az énekes azzal, hogy nyilvánosságra hozta a betegségét, a sorstársainak is szeretne segíteni.

Fotó: Alessandro Bremec / AFP
Fotó: Alessandro Bremec / AFP

A CBC kanadai lap emlékeztet, hogy a Lyme-kórt bakteriális fertőzés okozza, amelyet általában fekete lábú kullancs csípése okoz (hazánkban inkább jellemzően a közönséges kullancs), a betegség korai jelei közé tartozik a láz, a fáradtság, az izom- és ízületi fájdalmak, míg a későbbi stádiumban a csontok és idegek fájdalma, gyengeség, a végtagok bizsergése és memóriazavar léphet fel.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!