Ahogyan mindenben, a társasjátékok világában is jönnek-mennek a divatok. Tíz éve minden második játékban vikingek szerepeltek, aztán a Fesztáv sikere után hirtelen tömegével kezdtek érkezni az olyan játékok, amikben állatokat, növényeket tehettünk-vehettünk. Az utóbbi időben a tudományokkal, tudományos kutatással kapcsolatos játékok is megszaporodtak, amikben például a rókák mesterséges evolúcióját játszhatjuk le, vagy éppen a pszichoanalízis kitalálóit személyesíthetjük meg. Most három olyat mutatunk be ebből a zsánerből, amiben a tudósok a főszereplők.
Bocs, franciák vagyunk
A csodás nevű Sorry, We Are French stúdió két olyan játékot is kiadott, amiben nagy tudósok nyomába szegődhetünk, mindkettő igazi családi játék, szerencsére a játékmenetükben teljesen különböznek egymástól. A Darwin nyomában egy tablóépítő játék: a saját táblánk oszlopaiban a távoli kontinensek, a sorokban a nagy rendszertani csoportok találhatók és ezt akarjuk megtölteni lapocskákkal. Ezeket a lapocskákat a központi térképről vehetjük el, ahol háromszor hármas rácsban van mindig kilenc ilyen. Nem vehetjük el azonban bármelyiket, a lapok körül köröz a Beagle, a hajó, amin Darwin körbeutazta a Földet, és mindig csak abból a sorból vagy oszlopból választhatunk, ami mellett áll.
Minden lapon valamilyen állat szerepel, így megvan a pontos helye a táblánkon. A lerakott lapok különféle bónuszokat adnak, és így különféleképpen adnak pontokat a játék végén. Ha kirakunk egy sort vagy egy oszlopot, akkor bónuszpontot kapunk, így érdemes például elmerülni Ausztrália élővilágában vagy hüllőszakértővé képezni magunkat. Ha már van egyfajta állatunk egy kontinensről, például emlősünk Afrikából, az elefánt, az nem akadályozza meg azt, hogy egy újabbat elvegyünk, például a zsiráfot, az új lapocskát egyszerűen a régi tetejére kell rakni. Ezzel persze rontjuk annak az esélyét, hogy a játék során összesen felvett tizenkét lap minél több sort vagy oszlopot töltsön ki teljesen, de cserébe ilyenkor kapunk egy fejezetet A fajok eredetéből, ami újfajta pontozást ad a játék végén. Lehet például, hogy így pontokat kapunk az ázsiai állataink után vagy éppen azért, ha minél több fejezetet szereztünk be a nagy műből. A körünk végén a Beagle folytatja útját a tábla körül, így idővel minden kirakott lap elérhető lesz.
A Darwin nyomában nem túl komplikált játék, de kifejezetten élvezetes – nagy előnye, hogy a szabálymagyarázat csak pár perc és egy játék is lemegy fél óra alatt. Utóbbi azért is jó, mert gyakran lesz kedvünk az első után még egy menetet játszani. Nem fogjuk közben meggyűlölni egymást, mert a legrosszabb, ami történhet, hogy valaki elcsaklizza előlünk a komodói varánuszt, amire már régóta fájt a fogunk, de biztosan találunk majd helyette másik állatot, amivel vigasztalódhatunk. Ráadásul a helyi vezetők felhasználásával mozgathatjuk egy kicsit a hajót, vagy lecserélhetjük egy sor vagy oszlop kínálatát. Ha ketten játsszuk, akkor van lehetőségünk arra, hogy akár több lépésre is előre tervezzünk, ha a maximális öten, akkor nagyon előre nem fogunk tudni tervezni, hiszen sokat változik a kínálat két lépésünk között. Ezzel együtt bőven lehetőségünk arra, hogy építkezzünk, okosan gyűjtsük a pontokat, figyelve arra is, hogy a játék végén csak azok az állatok számítanak, amik legfelül vannak, látszanak, így érdemesebb az elején beszerezni az azonnali bónuszt adó lapokat és a végén pontozódókat később.
A Darwin nyomában szép példája annak, hogy kevés és egyszerű szabállyal is lehet élvezetes játékot csinálni, és egy játék lehet akár a családnak is izgalmas, aminek a tagjai csak ritkán játszanak, de a legelszántabb öreg társasjátékos veteránoknak is, akik a fél szobát elfoglaló, nyolckilós dobozban érkező, négykötetes szabálykönyvvel ellátott játékok között szeretnének valamivel lazítani. A dobozban a játékszabály mellett egy másik füzetet is találunk, ebben a játékban szereplő állatokról olvashatunk izgalmas tényeket, valamint megtudhatjuk, merre is járt pontosan Darwin, és hol mit látott, miként alakult ezáltal az elképzelése az élővilág fejlődéséről. A füzet annyira jól néz ki, hogy akár önmagában is megállja a helyét ismeretterjesztő könyvként.
Marie Curie esete a Nobel-díjakkal
A franciák láthatóan elégedettek voltak a Darwin nyomában sikerével, így nem sokkal később követte a Marie Curie nyomában, ami grafikájában hasonlít a Darwinra, de teljesen más típusú játék. Ebben a játékban az első Nobel-díjas és máig az egyetlen kétszeresen díjazott nő pályafutását követhetjük végig. Bár itt is van egy kis kártyagyűjtés, de az elsődleges mechanizmus nem ez, hanem az erőforrás-átalakítás. Ilyenből háromféle van, a fekete kocka az uránszurokérc, az arany a tisztított urán, az ezüst pedig a legritkább, a rádium. Két feketéből csinálhatunk egy aranyat, két aranyból egy ezüstöt. Ezzel már alapból könnyebb dolgunk van, mint a Curie házaspárnak volt, ők tíz tonna ércből tudtak kivonni egy milligramm rádiumot, nekünk négy kocka elég hozzá. Két rádium és egy urán beadásával kaphatunk egy győzelmi pontot, ami sokat számít, mert egyébként nem túl bő kézzel adja a pontokat a játék.
A saját körünk elején a megadott számú és típusú kockát bedobjuk a kockatoronyba, amiből valamennyi kiesik, amik bent ragadtak, azok majd egy későbbi körben kerülnek elő. Maga a torony kifejezetten látványos elem és használni is vicces, sokkal jobb, mintha egy zsákból kellene húzogatnunk a kockákat és sokkal véletlenszerűbb az eredménye is. A kiesett kockákból vehetünk aztán fejlesztés kártyákat és végezhetünk kísérleteket is, amik szintén valamilyen jutalmat adnak. A kártyáknak több típusuk van, és a hatásuk attól függ, hogy hányadik az adott kártya abból a típusból. Bizonyos akciók kiváltják az idő múlását, ilyenkor a jelzőt előreléptetjük az idővonalon, ami Curie életének eseményeit szedi sorba. A játék addig tart, amíg az idővonalon végig nem érünk.
A Curie nem olyan egyszerű, mint a Darwin, de azért még valódi családi játék. Bőven van benne lehetőség a stratégiázásra, taktikázásra, többféle úton is el lehet indulni a győzelmi pontok begyűjtésében. Egymással nem nagyon tudunk kiszúrni, legfeljebb a másik által is vágyott lapot vehetjük el az orra elől, nem kell olyan gigantikus összeveszésekre számítani, mint amit egy átlagos Ki nevet a végén?- vagy Monopoly-partit ki tud váltani. Azért a játékban jut szerep a szerencsének is, elsődlegesen a kockatoronynak köszönhetően, de a kísérletek és a kártyalapok kínálata is véletlenszerű. A komplexitása miatt ezt a játékot kicsit több ideig tart elmagyarázni és aki még nem játszott modern társasokkal, az lassabban fog ráérezni, de cserébe nagyobb a stratégiai mélység is, amit kínál. A különböző játékosszámoknál csak annyi a különbség, hogy milyen sűrűn lépünk előre az idővonalon. Ez kifejezetten okos megoldás, nem kell új szabályokat tanulnunk, és továbbra is ugyanazt a játékot játsszuk akár ketten, akár négyen ülünk le mellé. Ehhez a játékhoz is tartozik egy ismertető füzetecske Marie Curie életéről és a radioaktivitásról, az ifjúsági ismeretterjesztés legjobb hagyományait követve.
Csillag(ász)ok háborúja
Szintén híres tudósok a főszereplői ugyan, de túlzott egyszerűséggel nem vádolható a Galileo Galilei, amiben a csillagászat nagy fordulatában főszerepet játszó tudósok bőrébe bújhatunk. A címszereplő mellett lehetünk Kopernikusszal, Keplerrel vagy Newtonnal, és a célunk az lesz, hogy minél jobban megismerjük az égboltot, minél több egyetemi előadást tartsunk és persze ússzuk meg az inkvizíció vizsgálatait.
A játék központi eleme a távcső, ami minden játékosnak van, ez tulajdonképpen egy körkörös akcióválasztóként (rondelként) működik, a körünkben 1-3 mezővel feljebb kell tekernünk a távcsövet és az ott levő akciókat hajthatjuk végre. Ha a kvadráns tetejére érünk, akkor az aljáról folytatjuk, szóval valójában egy körről van szó. Minden mezőhöz két akció tartozik, a felső fix, az alsót kis lapkákból véletlenszerűen rakjuk ki. Itt van a játék egyik ötletes megoldása a sok közül: amikor használunk egy ilyen akciót, a lapkát kivesszük és alulra rakjuk, a többit feljebb tolva. Mivel az alsó két mezőre nem megy a távcső, így biztosított, hogy egy-egy ilyen akciót legfeljebb három körönként tudunk használni.
Az akciók közül a legfontosabb az égbolt kémlelése, ahol kisebb és nagyobb felfedezéseket tehetünk. A felfedezésekhez kockákat használunk, amikből háromféle színű van, kék, sárga és piros, a kisebb felfedezésekhez csak egyszínű kocka kell és annak legalább a megadott értékűnek kell lennie, a nagyobbakhoz már két színre van szükség és a szükséges érték is sokkal magasabb. A felfedezésekért mindenféle jutalmak, leginkább győzelmi pontok járnak, a nagyobb dolgok felfedezéséért magát a kártyát is megkapjuk és berakhatjuk a könyvtárunkba, ahol később még további bónuszokat ad. Az égitestek felfedezésén kívül más akciókkal üstökösöket figyelhetünk meg, amik aztán használhatók arra, hogy a kockáink értékét növeljük, vagy tarthatunk előadásokat az egyetemen, amivel az azonnali bónuszokon túl a játék végén is kaszálhatunk pontokat. Vannak olyan akciók is, amikkel új kockákat szerezhetünk vagy éppen növelhetjük a kockáink értékét. Az összes mechanizmus sokféleképpen kapcsolódik egybe, soha nem lesz olyan, hogy ne tudnánk mit csinálni, minden akciónk előkészíti a következőt, bőségesen van lehetőségünk arra, hogy hosszú távra tervezzünk.
Azonban a csillagászok élete nem csak játék és mese, az inkvizíció jobban fenekedik rájuk, mint Hókuszpók a törpökre. Sok olyan akció van, amivel kis piros inkvizítor figurákat kapunk, amiket a pincénkbe kell raknunk, ráadásul arra a mezőre, ami azt jelenti, hogy gyanúsnak találnak minket. Van akció, amivel javíthatjuk a helyzetünket és feljebb léptethetjük az inkvizítorainkat, viszont, miként ez egy ilyen éber szervezettől el is várható, minden egyes alkalommal, amikor egy inkvizítornak javul a véleménye rólunk, kemény és alapos vizsgálatot rendeznek, aminek a vége az is lehet, hogy győzelmi pontokat veszítünk. Mi az első játékokban még nem vettük igazán komolyan, hogy menedzselni kell az inkvizíciót, ami aztán meg is bosszulta magát. Érdekes módon ezzel tökéletesen követtük a névadó Galileit, aki a Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról című könyvében az ostoba, Simplicio nevű figurát a kortársak számára is jól felismerhetően a pápáról mintázta, aztán eléggé meg is járta. Azért, ha odafigyel az ember rá, el lehet kerülni a pontveszteségeket, de, ahogyan ez el is várható, folyamatosan utálni fogjuk, hogy létezik az inkvizíció. A játékban nagyon sok olyan elem van, ami játékról játékra más, így a változatosság garantált, a haladóbb változatban pedig az egyes tudósoknak még saját speciális képességeik is vannak. A játék legnagyobb érdeme, hogy a sokféle mechanizmus nagyon ügyesen épül egymásra és mindegyikben van valami olyan újdonság, olyan elem, amit így még nem láthattunk más játékokban.
A játék szerzője, Tomáš Holek, igazi üstökösként robbant be a társasjátékok világába, három játéka is megjelent és mindegyiknek van magyar kiadása is. Ő készítette a jelenleg a világ 40. legjobb játékának tartott SETI-t, és A tea titka címűt is. Mindháromnak megvannak a maga előnyei és a rajongói, a Galileo az összetett, euró típusú játékokat kedvelők kedvence lesz.
A játékokat a Gémklub és Vagabund kiadóktól kaptuk kipróbálásra.
