Három év kihagyás után a Wednesday pontosan ott folytatja, ahol abbahagyta

A streamingháború aktív éveiben mindenki abba próbált kapaszkodni a Netflix utolérésével kapcsolatban, hogy amíg a cégnek valóban óriási előnye van ugyan a többi nagy műsorszolgáltatóhoz képest, addig náluk nincsenek olyan erős márkák, mint a Disney-nél a Star Wars és a Marvel, a Warnernél a Harry Potter és a DC, a Paramountnál a Star Trek és a Mission: Impossible, de még a szórakoztatóiparban olyan viszonylag új szereplők is bevásároltak maguknak, mint az Amazon (James Bond, A Gyűrűk Ura, Invincible, The Boys) vagy az inkább új, illetve saját fejlesztésű produkciókban gondolkodó Apple (Alapítvány, Ted Lasso, For All Mankind, Silo, Severance).

Mivel a Netflix mögött nincs nagy techcég, sem veterán filmstúdió a nagy ötösből, ezért még talán hinni is lehetett a nagyravágyó riválisoknak, hogy szuperhősökkel meg tévésorozatban tovább bontott mozis produkciókkal szép lassan lefaragják a hátrányt, hiszen amikor a streaminglicencek visszaszállnak a Netflixtől az eredeti tulajdonosaik felületeire, akkor majd nem marad más a piacvezetőnek, mint a Stranger Things meg egy évadról évadra rosszabb Vaják és pár niche animációs sorozaton. Ez így nyilván erős sarkítás, de nagyjából jól leírja azt, hogy miért annyira fontos a Netflixnek a Wednesday, amelynek a második évada nemrég került fel. Pontosabban a második évad első fele, mert tényleg nagyon fontos ez a sorozat a Netflixnek.

A Wednesday az Addams Family franchise-hoz tartozik, amelyet még Charles Addams rajzfilmes talált ki a 30-as években. Az Addams Family a New Yorker egypaneles képregényéből az évtizedek során világszerte ismert márka lett, köszönhetően leginkább a 60-as évek tévésorozatának, a 90-es évek filmjeinek és több rajzfilmsorozatnak. Az Addams Family azzal lógott ki leginkább a többi családi vígjátékból, hogy részben az amerikai ógazdag elitet parodizálta, részben pedig horrorkomédiaként is funkcionált. A fekete humora, a horrorfilmes kötődései és a sötét tónusa miatt a gótok között kultikus Addams Family a 21. századra kicsit elvesztette a varázsát, és talán éppen ezért szólt akkorát 2022-ben a netflixes sorozat. Meg persze Tim Burton miatt.

A gótok legfontosabb rendezője már a 90-es években szóba került, de éppen akkoriban forgatta a Batman-filmjeit, így hiába volt rá nyitott, végül nem ő rendezte őket, pedig kevés tökéletesebb párosítás létezik. Burton aztán a 2010-es években akart stop motionös filmet az Addamsékről, de az az ötlet is kútba esett, miután a stúdió ragaszkodott a számítógépes animációhoz. Ez azért sem jött annyira jól Burtonnek, mert ebben az évtizedben látványosan nem találta a helyét, és kicsit mintha ugyanazokat a családbarát fekete komédiákat készítette volna el újra és újra más-más (Warner, Disney, Fox) stúdióknak. A rendező a 2019-es Dumbóval közel került ahhoz, hogy végleg kiégjen, és a Coviddal megspékelve szinte áldásként érte, hogy egyszer csak megtalálta őt Miles Millar és Alfred Gough párosa az ötlettel.

Millar és Gough lassan veteránnak számítanak a szórakoztatóiparban, a 90-es évek vége óta íróként és producerként dolgoztak több tucat filmen és tévésorozaton, mint a Smallville vagy Into the Badlands, és belekóstoltak pár nagyobb franchise-ba is, mint a Pókember, a Hannah Montana vagy a Shannara – A jövő krónikája. A páros őszinte meglepetésére a Disney-gyárban kiégett és elfáradt Burton azonnal pozitívan reagált a megkeresésükre, és azt is elmondta utólag, hogy személyesen is nagyon közelinek érzi Wednesday karakterét és világnézetét, és arra emlékezteti őt, ahogy ő látta az iskolát, a szüleit, és ahogyan érezte magát kamaszként. Kvázi rehabként hivatkozott a projektre, amelynek köszönhetően ismét beleszeretett a filmezésbe.

A sorozatot az akkor még független MGM vette kezelésbe, a Netflix pedig gyorsan be is rendelt belőle nyolc epizódot. A többi már poptörténelem:

• a sorozat 83 országban debütált az első helyen a Netflixen;
• rekordot döntött az angol nyelvű Netflix-sorozatok heti nézett óraszámában: az első héten 341 millió órát nézték (több mint 50 millió háztartásban), megelőzve a Stranger Things negyedik évadának korábbi 335 millió órás csúcsát;
• az első héten 6 milliárd percnyi nézettséget ért el, ami a második legnagyobb valaha mért heti nézettség a Netflix történetében;
• három héttel a premier után a második legnézettebb angol nyelvű Netflix-sorozat lett a platform történetében.

Kétség sem férhetett hozzá, hogy a Netflix aranyat talált a Wednesdayjel, Jenna Ortega személyében pedig egy új Z generációs szupersztár születését nézhetjük végig a címszerepben. Sok minden miatt jogosan lehet kritizálni a 2022-es első évadot, de abban szinte mindenki egyetért, hogy Ortega egyszerűen fantasztikus Wednesday szerepében, és annyira meghatározza az egész sorozat hangulatát, hogy még középszerű forgatókönyvekkel is még évek vannak ebben a produkcióban. Ortega fiatal kora ellenére egészen odáig ment, ahová még a legtapasztaltabbak is ritkán: nyíltan bevallotta, hogy ha azt úgy tartja jobbnak, önhatalmúlag átírja a saját szövegét a forgatókönyvhöz képest.

A második évadra mégis három évet kellett várni, ami már egyáltalán nem újdonság az iparágban, és a Wednesdaynek sem jött jól a hollywoodi írósztrájk. De három év kihagyás egy ennyire sikeres sorozat esetében szinte érthetetlen még úgyis, hogy az írók és színészek sztrájkja, illetve a sorozat sikere miatt folyamatosan szerepekkel bombázott Ortega valóban megnehezítette az előkészületeket. Olyannyira, hogy csak tavaly májusban kezdték el forgatni a folytatást. Hasonló bénázásra kicsi az esély, ugyanis már novemberben elkezdik készíteni a harmadik évadot, mert a Netflix olyannyira bízik a sorozatban, hogy egy ideje dolgoznak egy Fester bácsi-spinoffon is.

A második évadot végül kettészedte a Netflix, ami lassan a cég védjegyének számít népszerű sorozatoknál. Ez gazdaságilag érthető, hiszen így nem tudják egyben ledarálni mint a nyolc részt az előfizetők, hanem meg kell várniuk a következő adagot hozzá, addig pedig nem valószínű, hogy lemondják az előfizetésüket. Ráadásul közel egyórás minden epizód, szóval kár is lenne, ha egy nap alatt túl lennének rajta az emberek, aztán két héttel később már a kutya sem beszél róla.

Az előző évadnak megvoltak a gyengébb részei, de azt kétségtelen, hogy a Netflix megint jól nyúlt a young adult témához. Ahogy a Sabrina vagy a Riverdale esetében, úgy most is fogtak egy jól ismert karaktert, aki köré írtak egy iskolai-kisvárosi tinikrimit nyomozással, misztikummal, szerelemmel, ármánykodással és néha nagyon nem családbarát forgatókönyvvel. A Wednesday esetében pedig ez találkozik egy sötét, gót, halálközpontú humorral, ami különösen izgalmas kontrasztot ad az átlagemberekhez, de még egy csacsogó farkaslány szobatárshoz (Emma Myers) képest is. A casting pedig tényleg telitalálat, mert nemcsak Ortega vagy Myers tökéletes a szerepeire, hanem Catherine Zeta-Jones és Luis Guzman is az Addams család fejeiként, és akkor nem is beszéltünk Christina Ricciről vagy Gwendoline Christie-ről az első évadban.

A második évad részben az előző következményeivel kezd, és Wednesday azon kapja magát, hogy hirtelen az iskola legnépszerűbb diákja lett, akinek még az új igazgató (Steve Buscemi) is keresi a kegyeit. Aztán szépen a helyére áll minden: történik pár gyanús gyilkosság, Wednesdaynek fura víziói-rémálmai lesznek, felbukkan pár szereplő korábbról, és közben persze mindenki éli a közel sem átlagos középiskolások hétköznapjait.

A második évad első fele gyakorlatilag pontosan ugyanazt csinálja, mint az első, csak kicsit elveszett belőle a frissesség varázsa.

A készítők nagyon tudatosan építettek az első évadban a számkivetettek és normálisok, tehát a hétköznapi emberek és a Nevermore Akadémia közel sem hétköznapi lakói közötti ellentétre. Maga az Addams Family is mindig arról szólt, hogy itt van egy tradicionálisan kőgazdag família, amely nagyon elüt a többi elit családtól azzal, hogy náluk a halál és a fájdalom az ünnep, az ünnepeken pedig feketét illik náluk hordani.

Csakhogy a második évad pontosan abba a hibába szaladt bele, mint a legtöbb hasonló kicsit high concept sorozat. Az első évadban megismert népek, a farkasemberek vagy a szirének sokkal több figyelmet és történeti mellékszálat kapnak, a hétköznapi emberek pedig közel sem annyira érdekesek, mint korábban. Hiába van egy kicsit erőltetett jelenet arról, hogy Wednesday egy reptéri becsekkolás során kipakol a táskájából egy komplett fegyverarzenált, bődületesen béna egy ilyen poént végül annyival elütni, hogy a reptéri biztonságiak végül egy fél tubus kézkrém miatt orrolnak meg az utasra. Ez a látványosnak szánt, de kínosan béna poén sajnos szépen megágyazott a következő négy epizódnak is.

Hiába maradt meg a Burtonéhez hasonló, de nyilván áramvonalasított látványvilága a sorozatnak, valahogy mintha a készítők elfelejtették volna, hogy Ortega személye nem biztos, hogy mindig elég lesz a szórakoztatásra. Igen, a fiatal színésznő gyilkos tekintete, alkalmi oldalra pillantásai és jéghideg aurája továbbra is elviszi a show-t, de ezen kívül a sorozat teljesen elvesztette a fókuszát. Enid és Wednesday mémmé váló dinamikája kimerül annyiban, hogy Enid nagyon szeretne pasizni és élni a kamasz lányok izgalmas életét, miközben Wednesday már megint semmi másra nem vágyik, csak minél kevesebb figyelemre és emberre a közelében. Wednesdayben pont az a pláne, hogy ő még egy rakás szirén meg farkasember közül is kilóg az iskolában, ezért mindig vicces volt nézni az iskolai jeleneteit a diáktársaival.

Ez most átment idióta rajongásba, ami történetvezetésileg érthető, de az már kevésbé, miért tekerték le ennyire hangsúlyosan a főszereplő iskolai élményeit. Nem feltétlenül kell állandóan romantikus szálakat erőltetni, de Enid saját szerelmi háromszöge annyira érdektelen és súlytalan, hogy meg sem jegyeztem az új faszi nevét. Hasonlóan érdektelen Bianca (Joy Sunday) és az új igazgató történetszála, ami érezhetően valami háttérben meghúzódó nagyobb sztori kezdete akar lenni, de hát egy ember nincs a világon, aki Biancából kért többet a második évadra. Hiába iskolai sorozat a Wednesday, a második évadban egy teljesen fölösleges erdei táboros résszel bebizonyították a készítők, hogy sem ebből, sem a hétköznapi emberekkel való ellentétből nem tudnak vagy akarnak már többet kihozni.

Ezért marad a nyomozás, illetve az Addams család erősebb integrálása a történetbe. A nyomozás végül is elmegy, és fontos része Wednesday szerethetően ellenszenves karakterének, és biztos lesz még jó pár csavar, ami tovább építi a Nevermore Akadémia mögötti mítoszt. Négy rész után azonban ez a nyomozás sem nyújtott túl sok izgalmat egy konkrét jeleneten túl, amikor is Wednesday találkozik egy karakterrel az első évadból, és úgy helyreteszi, hogy öröm nézni.

Morticia, Gomez és Pugsley (Isaac Ordonez) több szerepeltetése viszont már kifejezetten örvendetes, úgy is, hogy utóbbi esetében mintha még nem igazán találták volna meg a készítők a karakter hangját. Pugsley eredetileg Wednesday hülye gyerek kisöccse, egy korhatáros Bart Simpson, aki őszinte boldogságot érez minden szenvedést vagy halált látva. Az ő beilleszkedése az iskolába szintén egy alulkezelt téma, és túl nagy hangsúlyt helyeztek az írók a saját minitörténetszálának felépítésére ahelyett, hogy megismerhessük Pugsley-t mint diákot. Hamar el fog fogyni annak is a varázsa, hogy van egy szereplő, aki teli szájjal mosolyog mindig, amikor mások elborzadva szörnyülködnek.

Az Addams házaspár már egy fokkal izgalmasabb. Catherine-Zeta Jones és Luis Guzman imádni valók együtt, és a két gyerekkel tényleg egy nagyon elcseszett, de furán szeretetteli család képét mutatják. Különösen Jones anyai szerepét igyekszik jobban kibontani a sorozat, de mintha itt is rossz helyre rakták volna a hangsúlyt. Mégis milyen az a kamasz lány, akinek egy rossz szava sincs arra, hogy a szülei beköltöznek arra az akadémiára, ahol ő a diákéveit tölti? Az írók szerencséje, hogy nagyon jó ízléssel dolgozzák fel a transzgenerációs trauma és neveltetés kérdését a család női rokonságán keresztül, de a rengeteg más súlytalan történetszál mellett ezek a jelenetek nem tudnak igazán nagy drámai hatást elérni.

Azért megijedni nem kell, a második évad nagyjából ugyanazt hozza, mint az első, és a nyilvánvaló forgatókönyvbeli hiányosságok ellenére gyakran kifejezetten szórakoztató. Buscemi meglepően eredeti szerepet kapott, és nehéz róla eldönteni, hogy melyik oldalon áll, így ott még derülhetnek ki pikáns dolgok. Jones kapcsolata a lányával, az anyjával és a testvérével szintén érdekes dinamikákat hozhat még létre, ahogy én még bízom abban is, hogy Pugsley végre kimászik a faviskóból, és megpróbál például órákra járni a bogaras haverjával. Ilyen hétköznapibb helyzetekből kellene sokkal több a Wednesdaybe, mert innen nagyon könnyű túl nagyra vágyni: ha a készítők folyamatosan emelni akarják a tétet misztikumban ahelyett, hogy a sok fiatal karakter személyiségét bontanák ki még jobban, akkor ezekhez a forgatókönyvekhez kevés lesz az, hogy Jenna Ortega még mindig tökéletes Wednesday Addams.

Az pedig külön érdekes helyzet lehet, mi lesz az Addams Family-márkával a következő években. A jogokat a már említett MGM birtokolja, amelyet pár éve megvett az Amazon, a merchandising (ruhák, játékok, egyéb márkázott termékek) pedig Charles Addams leszármazottaihoz tartozik, tehát a Stranger Thingsszel ellentétben a Netflix ebből sem tud nagyon akkora franchise-t csinálni, hogy abból majd élményparkokat lehessen építeni, ahogy teszi azt a Paramount vagy a Disney. Persze lehet, hogy a Netflixnek még mindig elég az, hogy azokat a sorozatokat náluk kell keresni, amelyek uralják a közbeszédet.

A második évad másik fele szeptember 3-án érkezik a Netflixre.