Ez az a fajta film, ami után az ember zuhanyozni akar

Ez az a fajta film, ami után az ember zuhanyozni akar
Forrás: Universal Pictures

386

Jól viselem a rossz filmeket. Nem azokat, amikből minden évben akad néhány, mint például egy gyengébb Fűrész-folytatás vagy Adam Sandlertől szinte bármi. Hanem az igazán, kivételesen nagy trágyákat, mint amilyen a pár éve mémmé vált A szoba volt. A tényleg menthetetlenül szar filmeket, amikhez vonz valami perverz kíváncsiság. Láttam olyan dolgokat, amiket ti, emberek, el nem hinnétek. A Santa Claus Conquers the Martianst a még gyerek Pia Zadorával. A 3 nindzsa nem hátrált Hulk Hogannel. A Cápa 3.-at ÉS a Cápa 4.-et. Uwe Boll teljes életművét, sőt a Postalt kétszer. És most láttam a Világok harcát, ami a napokban jött ki Amazon Prime-ra.

Persze, megelőzte a híre, mert ez az aktuális szarfilm-mém, kezdeti 0 százalékos értékeléssel a Rotten Tomatoeson. Ilyen tényleg ritkán fordul elő, mert az oldal a filmes világsajtó pozitív és a negatív filmkritikáinak arányát figyeli, és általában mindig akad néhány elnézőbb kritikus. Végül ezúttal is lett, az Entertainment Weekly ítésze, aki miatt már 3 százalékon áll a film, szét is szedik a kollégát a cikke alatti kommentekben.

Próbáltam elvonatkoztatni mindettől és nyitott elmével hozzáállni a Prime újdonságához, de végül én is arra jutottam, hogy a Világok harca az egyik legrosszabb film, ami valaha a pupillámat szennyezte. Illetve nem végül jutottam erre, hanem már 21. percben, amikor a világ legerősebb nagyhatalmának vezetői egy rögtönzött konferenciahívásban próbálják megoldani a földet sújtó válságot, miközben a hívás egyik szereplője egy családi krízist is igyekszik elhárítani.

A Világok harca a sci-fi agyonidézett klasszikusa, amit filmben is sokszor feldolgoztak (a legnépszerűbb a 2005-ös, Steven Spielberg rendezte verzió volt Tom Cruise-zal). Szerzője, H. G. Wells nemcsak a fantasztikus irodalom pionírja volt, hanem az egyik első, mai értelemben vett tudományos újságíró is. Ez a művein is érezhető, az előbb folytatásokban, majd 1898-ban egyben is megjelent Világok harca is bőven merít ihletet a 19. század végi Mars-őrületből, amikor neves tudósok és szakfolyóiratok foglalkoztak a vörös bolygó vélelmezett élővilágával, beleértve az intelligens marslakókat.

Wells a regényben darwinista szemlélettel írja le a marsi életet, ami akkortájt izgalmas elképzelés volt, de nem ezért vált alapművé a könyv. Hanem azért, mert a földre ijesztően fejlett gépekkel támadó űrlények és az emberiség helytállása a végveszélyben olyan örök mese, amit érdemes újabb és újabb díszletekkel és tanulságokkal előadni. Az 1953-as feldolgozás például a hidegháborús szorongásból is építkezett, Spielberg filmje pedig a 9/11 utáni helyzetre is rezonált. Az idei Világok harca pedig akarva-akaratlanul a Covidnak állít emlékművet, és ezt tökéletesen kifejezi a plakátja, amit szinte teljesen kitölt a komolyan bámuló Ice Cube.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit lehet várni bármitől, amiben Ice Cube a főszereplő, de az a helyzet, hogy nem ő a bajok forrása. Szerepelt több tucat filmben, nyugodtan nevezhetjük színésznek, én kicsit bírom is a komikus arcát (a 21 Jump Street-reboot Dickson kapitányaként például nagyon vicces volt). Sajnos most nem tréfálkoznia kell, de elsősorban nem rajta múlik, hogy elbukik a belbiztonsági minisztérium dolgozója, Will Radford szerepében. És ez igaz a többiekre is: a NASA-kutatót játszó Eva Longoria mégis csak egy született feleség volt, a minisztériumot vezető Clark Gregget egy rakás Marvel-filmben láttuk Coulson ügynökként, az FBI-ügynököt alakító Andrea Savage veterán sorozatszínész, akit már arcról felismerni, és így tovább. Hogy egyikük sem lehet most büszke a teljesítményére, annak leginkább az az oka, hogy a forgatókönyv lehetetlent vár el tőlük: azt, hogy apró lejátszóablakokban prezentáljanak hitelesen egy világégést.

A film ugyanis szinte teljes egészében Radford munkahelyi számítógépén játszódik, vagyis a néző egy fiktív belbiztonsági dolgozó monitorját látja. Egy desktopot. Egy Windows-asztalt. Amin valamiért folyton meg van nyitva egy Radford fejét mutató ablak (hogy mégis látsszon a főszereplő), és némi kameramunka is akad, ahogy a kép ráközelít a sztori alapján megnyíló-bezáródó csetablakokra és videóhívásokra – de azért könyörgök, mégis csak egy desktop! Amin Ice Cube morcosan bámul a néző arcába, és ahol néha a bal oldalra kitett README.txt ikonja a legérdekesebb dolog. (Vajon mit rejt? Miért tesz ki valaki ilyet az asztalra 2025-ben? Pláne a belbiztonsági minisztériumban? Ahol Windows fut?)

Forrás: Universal Pictures
Forrás: Universal Pictures

És itt jön képbe a Covid, ami megmagyarázza ezt az életképtelen koncepciót: az egész filmet a pandémia alatt forgatták. Timur Bekmambetov producer pedig valamiért jó ötletnek gondolta, ha a bezártság hónapjaiban nem, mondjuk, egy kamaradrámát hoz tető alá, hanem egy olyan sztorit, amiben az egyik bolygó lakói megtámadják egy másikéit. És meg is van minden alap, ami egy Világok harca-újraértelmezéshez kell, jönnek az űrlények, zúznak a háromlábú lépegetőikkel, pusztítják a városokat, csak éppen mindez Ice Cube laptopján látható. Hol egy futás közben a telefonjába beszélő és ennek megfelelően a kamerát rángató ügynök közvetítésében, hol egy drón által adott képen, amit valamilyen effekt eltorzít, hogy elfedje a rossz CGI-t (sikertelenül).

Miután a Prime valamiért megvette a streamingjogot és közelgett a premier, Bekmambetov fullba nyomta a techkretént, és azt nyilatkozta, hogy a film úgy adja vissza az inváziót, ahogy azt ma látnánk, hiszen mindenki a kijelzőjén nézné, mi történik odakint a világban. Egyrészt: nem. Másrészt ilyen koncepcióval lehetetlen volt olyan tömegjeleneteket mutatni, amilyenek az alapanyagnak kijártak volna. A film végére az volt a benyomásom, hogy a földön körülbelül 15 ember élhet, akiket több millió drón és kamera figyel meg, hogy mindig akadjon egy, ami megfelelő kameraszögben mutat egy rossz felbontású, direkt elmaszatolt képet. Felmerült bennem az is, hogy a színészek gázsija mellett a jogtiszta Windows volt a film legnagyobb költsége, de aztán a szereplők Teamsen beszélgettek egymással, szóval inkább a Microsoft fizethetett itt.

Forrás: Universal Pictures
Forrás: Universal Pictures

Ha egy technikai megoldást túlhasználnak egy filmben, sőt a technikai megoldás maga határozza meg a filmet, az ritkán vezet jóra, és ez a helyzet a desktopon felugráló ablakok közti váltogatással is. A Világok harca végére úgy éreztem magam, mintha egy fárasztó Zoom-meetinget ültem volna végig, kicsit még a fejem is megfájdult. És úgy is viselkedtem: az unalmasabb részeknél (akadt bőven) telefonozgattam, átfutottam fél szemmel a híreket, továbbküldtem egy mémet egyik haveromtól egy másiknak.

De a filmet nemcsak a megvalósítása miatt lehet elásni Az emberi százlábú 3. mélységébe, hanem a forgatókönyv miatt is. Kenneth A. Golde – jegyezzük meg a nevet és kerüljünk el messzire mindent, amihez köze lesz a jövőben. Az még a kisebb probléma, hogy a főhős a belbiztonságnál a követhetetlenségig keveri a munkát és a magánéletet. Radfordnak ugyanis nemcsak az űrlényekkel kell megküzdenie az íróasztala mögül, hanem az országos megfigyelőhálózattal követni a felnőtt és várandós lánya életét (még az okoshűtőjét is), szigorú szülőként távolról törölni egy játékot a fia számítógépéről, pörölni a vejével, mert mégis csak ő Ice Cube, mellékesen pedig egy hekkert is hajkurászik. A másfél órás film egyik szálat sem tudja jól kibontani, a felszínes melodráma garantált, és hát Ice Cube színészi kelléktára is szegényes mindehhez (bár most megfigyeltem, hogy amikor az alsó ajkát összecsippenti, akkor rohadtul gondolkodik).

Ennél is nagyobb gond, hogy gyakorlatilag nincs hihető történés a filmben. Jó-jó, sci-firől van szó, de azért a sztori a mai földön játszódik, ahol vannak bizonyos korlátok. Semmilyen sportértékkel nem bír rámutatni a filmben hemzsegő logikai lyukakra, tényleg, szinte szégyellem szóba hozni ezt. De mégis, mit szóljunk ahhoz, hogy egy minisztériumi irodista egyetlen kásás screenshot alapján elemzi, hogy az addig sosem látott lények milyen fenyegetést jelentenek? Mennyire lehet elnézni azt, hogy a valós időben játszódó cselekmény egy pontján 4, azaz négy vágókép után (ismétlem, valós időben járunk) összefog az egész föld Kínától kezdve a NATO-ig? Hogyan lehetne vállat vonni arra a baromságra, hogy az űrlények földi ADATOT ESZNEK??? Igen, ez spoiler volt, de akit ez zavarna, azt megnyugtatom, hogy a 68. percben lesz ennél sokkal nagyobb hülyeség is.

Ja, és mindenki szégyellje magát, akinek köze volt ahhoz, hogy ezt a borzalmat még ráadásul átszövi a világ legnyomorultabb Amazon-reklámja.

Szóval ez egy rossz film. Nem a szokásos módon „rossz” kommerszek egyike, hanem egy ritka gyalázatos különlegesség, amit ugyanarra a polcra kell tenni, ahol a Spárta a köbön és az Uwe Boll-féle Holtak háza található. Mert az idei Világok harcában semmi, tényleg semmi nem működik. Ha Wellst nem hamvasztották volna el, most úgy pörögne a sírjában, hogy a kriptájával egész Európa le tudna válni az orosz energiáról. Ez az a fajta film, ami után az ember zuhanyozni akar és fertőtleníteni a szemgolyóit egy napraforgómező látványával. Egyetlen pozitívumot lehet említeni csak: a befejezés nem lenget be folytatást.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!