Will Smith budapesti koncertje egy lázálom volt, de a közönség imádta

„Will Smith? A fekete gyerek, tudom. Dalra fakad, énekel is néha? Mókás figura, szerintem láttam pár filmjét. Milyen érdekes, hogy emberek ugrabugrálnak a műfajok között, én meg taxizom 37 éve” – mondta az Uber-sofőr, aki a Budapest Parkhoz vitt csütörtök este a színész-rapper első önálló turnéjának budapesti állomására. Többeknek kimaradhatott, hogy Will Smith nemcsak szimplán ugrabugrál a műfajok között, de ő tényleg előbb volt rapper, mint színész. The Fresh Prince néven, közeli barátjával és DJ-jével, DJ Jazzy Jeff-fel ők voltak az első, hivatalosan elismert rapelőadók, akik Grammy-díjat kaptak a „legjobb rapzenei előadás” kategóriájában a Parents Just Don't Understand című dalukért 1989-ben.

Aztán Smith a filmezés felé fordult, de közben azért kiadott négy lemezt, majd nagy csend következett, és csak húsz év után történt meg a nagy – kritikusok által mondjuk kevésbé üdvözölt – visszatérés az idén március 28-án megjelent Based on a True Story című lemezzel. Ezt a projektet turnéztatta meg a Budapest Parkban Smith, aki már rutinos kalandor a magyar fővárosban: 2018-ban engedély nélkül megmászta a Lánchidat, nem sokkal később pedig itt forgatta a Gemini Mant, és ha már Budapesten járt, szülinapi minihaknit is adott a Szent István-bazilika előtt.

Bár most a Based on a True Story monstrum turnéjával jött ide, Will Smith mintha maga sem bízna annyira a külföldi zenei sajtó által lehurrogott új dalaiban, és elsőre inkább a biztosra játszott, nem a fináléra hagyta a régi nagy slágereit. Olyan számok kellettek, amik már a Danubius Rádióból is megvoltak annak idején, amelyeket a közel telt házas Park, vagyis a középkorúakból és huszonévesekből vegyesen összetevődő tömeg betéve ismer. Erre pont tökéletes is volt a Gettin' Jiggy Wit It és a Miami, majd egyszer csak szokatlan lázálom kezdődött.

Smith a csütörtöki koncert egyik friss promóvideójában jelentette be, hogy ezúttal maximum a színpadot mássza meg, a Lánchidat nem, és furcsamód a fellépésén sem viccelődött a régi akciójával, amiről azt mondta a Telexnek, hogy nem volt élete legbölcsebb döntése, és hálás, hogy a hatóságok visszaengedték Magyarországra. Most visszagondolva bár poénkodott volna inkább csak a híddal pár másik húzása helyett.

Én őszintén nem tudtam, hogy mire vállalkozom, amikor eldöntöttem, hogy megnézem Will Smitht élőben. Az mondjuk egészen biztosan nem szerepelt a bingókártyámon, hogy a 35 fokban gyors egymásutánban kapok

• neonszínben pulzáló ghettoblastereket és jachtokat a kivetítőn;
• szomorú vonósszólókat;
• már-már karibi lüktetésű parádét és EDM-es veretést füstgéppel;
• egy Andris nevű tolmácsot, aki Smith csöpögős monológjait fordítja magyarra;
• egy utazótáskából váratlanul elővarázsolt Oscar-díjat a 2022-es pofon után;
• Herendi Gábort, aki az aranyszobrocska lengetése közben egy piros széken ülve böngészte a Facebook-feedjét,
• vagy az égen megjelenő hatalmas, fénysorokból felépülő repülő csészealjat, mialatt a Men In Black szól.

Végül is ettől show egy show, az már más kérdés, hogy mindez hogy – és mennyi ízléssel – fér meg egy órában, de azt biztosan ki merem jelenteni, hogy soha nem jártam még ehhez hasonló koncerten. Az 56 éves Will Smith korát meghazudtolóan óriási energiákkal rendelkező (ám annál sablonosabban rappelő) show- és hypeman, aki a színpadon sem tudja teljesen levetkőzni, hogy színész, és percenként képes álarcot váltani, illetve ugrálni a hangulatok között.

Nem tudom, hogy ebből mennyi a valódi érzelem, de ez az ember tűpontosan érzi, hogyan kell végig fenntartani a tömeg érdeklődését és lelkesedését. Egyszer a folytonos é-é-ó-ó kántálással, amit már az első percben begyakoroltatott, és az utolsókig folyton visszahozott, máskor meg a netflixes és űrlényes átvezető vizuálokkal, vagy épp azzal, hogy dalonként átöltözik: hol cowboyjá (Wild Wild West), hol sötét zsaruvá (Men In Black), hol meg rosszfiúvá (Bad Boys). A lényeg, hogy egy percig se lankadjon a figyelem, csak dübörögjön a gépezet, amit a jóleső nosztalgia táplál.

Will Smith a tenyerén hordozta a magyarokat: a koncert egy pontján felhívott pár olyan embert a színpadra, akiknél az arcképével ellátott pólók vagy transzparensek voltak, ők megúszhatták a méregdrága meet&greet csomagokat, és a bátrabbak képet is csináltak vele. Hamar kiderült, hogy itt tényleg bármi megtörténhet, a szó legjobb és legrosszabb értelmében egyszerre: a színész-rapper olyan sebességgel váltogatta a drámát és a dáridót, hogy mire eldönthettem volna, hogy most épp meghatódni vagy nevetni kéne, már jött is a következő adag dopamin, ha pedig épp nem az, akkor egy szirupos motivációs beszéd.

„Arra kérlek titeket, hogy nézzetek körbe, és figyeljétek meg az embereket körülöttetek. Mindenki, minden egyes ember küszködik valami nehézséggel az életében. Van, aki egy szakításon van túl (»ez rólam beszél, bazmeg« – vetette közbe önironikusan az egyik rajongó), van, aki elvesztette a szerettét vagy az állását, van, akinek orvosi segítségre van szüksége. Sosem tudhatod, min megy keresztül a másik” – mondta Will Smith az egyik ilyen monológ alatt. Majd bevitte az újabb lelki gyomrost a Szabó Péter-szerű bölcsességgel: „Bármin is mész keresztül, hidd el, hogy meg tudod csinálni.” Mindeközben végig fordította a mondatait András, a tolmács.

De egészen zavarba ejtő volt az a jelenetsor is, amikor Smith rögtön azután, hogy élőben TikTok-táncot lejtett a Doechii-féle Anxietyre (ami a Somebody That I Used To Know alapjára íródott, és amit a fél internet utál), képes volt egyből Hit Gyülekezete-szeánszokat idéző megemlékezésre váltani a 2013-ban elhunyt James Avery tiszteletére, akivel együtt játszottak a színészi karrierjét berobbantó Kaliforniába jöttemben. Mégis mekkora utánozhatatlan, bravúros alpáriság ez?

Három éve már annak, hogy Will Smith a 2022-es Oscar-gálán megütötte Chris Rock humoristát. A színész-előadó azóta láthatóan érdekes viszonyt alakított ki az ominózus pofonnal, ami egy időre megpecsételte a karrierjét, a hivatalosan több éve véget ért házasságán mondjuk némileg segített. Újdonság volt, hogy az ütést gyerekkori traumákkal összekötő Smith a Based on a True Story lemezen már bátran viccelődött is az üggyel, de közben júliusi interjúnkban mégis inkább kitért a konkrét válasz elől, és a Budapest Parkban is nagyon figyelt rá, hogy még véletlenül se nevesítse az esetet. Helyette inkább elhozta magával az aranyszobrot, egy csúnya este keserédes szimbólumát, ha már úgysem nagyon láthatott a közönség korábban ilyet itthon.

„Az utóbbi pár évben egy kissé nehéz időszakot éltem át. És valamit meg szeretnék osztani veletek. Egész karrierem során szeretetet, és örömöt akartam megosztani az emberekkel. Az a néhány évvel ezelőtti este a karrierem csúcspontja lehetett volna, de egy kissé rosszul sikerült. Azóta mindennap arra az estére gondoltam. Megmelengeti a szívemet, hogy ilyen szeretetet kaptam tőletek. Tudom, hogy sokan ilyet még nem láttatok, szóval szeretném ezt nektek megmutatni” – mondta Smith, majd az égbe emelte a díját, amit a hírhedt estén – pont nem sokkal a pofon után – kapott a Richard király című filmben nyújtott alakításáért. „Köszönöm, hogy velem vagytok!” – tette hozzá, majd miután a közönségbe is levitte magával a díjat, rákezdett a Work of Art című dalra, azon kevés számok egyikére, amiket a visszatérő lemezről adott elő a Bulletproof mellett.

Will Smith koncertje sok minden volt egyszerre. A rapzene legcsúfosabb és itt-ott legjobb korszakaiból teljesen random jelleggel merítő hiphopparti, ahol egy kiélt DJ helyett ő van a főszerepben, és sokkal jobban is érti a dolgát, de az attitűd hasonló. Szórakoztatóipari magasiskola és mélyrepülés, hogy melyik, az nézőponttól függ. Eklektikus ötletbörze, ahol Smith komplett zenei és filmes karrierjén átrohantuk bármiféle koncepció, de annál kevesebb üresjárat nélkül. Diszkórapes nosztalgiavonat, ami könnyen jött, könnyen ment, de amíg tartott, addig az összes ember teljes áhítatban figyelt és táncolt. Feszes, drága, látványos show, ahol a teátrális Will Smith mindent akart egyszerre, és senkinek meg sem kottyant, hogy az ötletei folyton kiütötték egymást.

De ez Will Smith, aki a 2021-es memoárjában részletesen írt arról, hogy bár sikeres rapper lett belőle, a hiphopközösség mégsem fogadta be őt: túl családbarátnak, puhánynak és sziruposnak tartották. Nem túloznak azok a hiphop-puristák, akik ki merik mondani, hogy ez az ember valóban megszégyeníti a rapzenét. Smith pontosan tudja, hogy inkább cirkusz és pár jól hangzó, síró hegedűkre felmondott motivációs lózung kell a közönségének a jól megírt verzék helyett. Valakinek Will Smith a hiphop megrontója, másoknak viszont ő A hiphop. Ez talán már sosem fog megváltozni, a közönség, és vele együtt a színész pedig láthatóan kibékült ezzel a szereppel.