A skibidi és a delulu kifejezés is bekerült a Cambridge Dictionarybe
Több mint 6000 új szó került be a Cambridge Dictionarybe, köztük olyanok, amelyek már a TikTok-generáció nyelvéhez igazodnak. A nagy múltú intézmény így idén felvette a skibidi és a delulu szavakat is, de bekerült a tradicionális feleségeket jelölő tradwife fogalma is, írja a BBC.
A skibidit a szótár úgy határozta meg, mint egy „olyan szót, amelynek különböző jelentései lehetnek, mint például menő vagy rossz”, de „valódi jelentés nélkül, viccből is használható”. Használatára egy szemléletes példát is hoztak, amiből az egész mindjárt világos lesz:
„Mi a skibidit csinálsz?”
A skibidi tehát egy halandzsa kifejezés, amely egy vírusszerűen terjedő animációs videósorozatból került a köznyelvbe. A Skibidi Toiletben emberi fejjel rendelkező vécék háborúznak olyan emberekkel, akiknek valamilyen elektronikai eszköz (tévé, hangszóró, kamera) van a fejük helyén. Szakértők szerint ez volt az első saját online népművészeti jelensége a 2010 után született alfa generációnak. A Skibidi-jelenségért egy Grúziában élő férfi, Alekszej Geraszimov a felelős, aki a mostanra 46 millió feliratkozóval rendelkező DaFuq!?Boom! nevű csatornájára tölti fel a Skibidi Toilet epizódjait.
Az új kifejezések mellett a már létező kifejezések néhány rövidített változata is bekerült, köztük a „delusional”-ból született „delulu”, ami olyasmire vonatkozik, amikor valaki nem a valóságnak hisz, hanem inkább a saját téveszméit követi.
„Az internetes kultúra megváltoztatja az angol nyelvet, és ezt a hatást lenyűgöző figyelni és megörökíteni a szótárban” – mondta Colin McIntosh, a nyelvi program vezetője.
Bekerült a szótárba a tradwife is: a hagyományos feleségszerepet képviselő tradwife-ok olyan tökéletes anyák, akik főznek, mosnak, takarítanak, majd ezekről szívesen posztolnak a közösségi médiában. Beválasztották a „broligarchia” szót is, ami a „bro” (tesó) és az „oligarchia” szavak összevonásával azt jelenti, hogy „férfiak egy csoportja technológiai vállalkozást működtet, rendkívül gazdagok és politikai befolyást szeretnének”. A kifejezést elsősorban a Donald Trump januári beiktatásán részt vevő Jeff Bezos, Elon Musk és Mark Zuckerberg techvezérek leírására használták.