Másodjára már nem izgalmas, hogy Sabrina Carpenter mennyire kanos

Sabrina Carpenter új lemezének albumborítójából már a bejelentésekor balhé lett. A képen az előadó egy öltönyös alak előtt térdepel, miközben szőke tincseit a markában tartja egy férfi, akinek nem látjuk az arcát. Az albumot bejelentő poszt második képén egy kutya szerepelt, aki a nyakörvén a Man’s Best Friend feliratot, a lemez címét viselte. A lemezborító nem csak az énekesnő rajongóit osztotta meg, a Glasgow Women's Aid, a családon belüli erőszak áldozatait segítő szervezet például azt írta, hogy ez a kép visszalépés egy olyan korba, amikor a nők tárgyiasítása természetes volt.

Több rajongó védelmébe vette a képet, szerintük a borító fricska, hiszen Carpenter azért pózol így a fotón, mert úgy állítja be magát, ahogyan a nyilvánosság látja őt: túlszexualizálva. Egy másik nőjogi szervezet szóvivője a BBC-nek viszont arról beszélt, hogy még ha ironikusan is értette az énekesnő a lemezborítót, a nők elleni erőszak „soha nem lehet szatíra tárgya”. A Guardianen megjelent véleménycikk szerzője behódolásként értékelte a lemez arculatát, ami az amúgy is szexista zeneipart szolgálja ki, sőt soft pornóként tekint az előadó színpadi jelenlétére.

Az énekesnő azonban ezekre a véleményekre csak annyit reagált, hogy készített egy alternatív borítót, amire úgy hivatkozott, hogy ez „Isten által is jóváhagyott” verziója a felháborodást kiváltó fotónak.

A Sabrina Carpenter előadói világát bíráló kommentek azonban nem a Man’s Best Friend albumborítójával kezdődtek, az énekesnő munkásságát már befutása óta kritizálták a klipjei és koncertjei szexuális túlfűtöttsége miatt. A Juno című számánál Carpenter például szexpozíciókat imitál a színpadon, a Bed Chem végén pedig úgy tesz, mintha a táncosával szeretkezne a függöny mögött. A közösségi oldalakon a rajongók főleg azért kifogásolták ezeket a részeket, mert elég sok gyerek van a közönségben, akik a szüleikkel nézik a show-műsort.

„Azt mondják rólam, hogy csak a szexről tudok énekelni, de hát ők tették ezeket a dalokat népszerűvé. Mindenki megszállottan imádja a szexet, ezért része ez a színpadi műsoromnak. Rengeteg pillanat van még a koncertjeimen a Juno-pozíciókon kívül, mégis minden este erről posztolnak az emberek, és csak ehhez kommentelnek. Ezt nem tudom kontrollálni” – mondta erről az énekesnő egy interjúban. A Vanity Fairnek is mesélt arról, hogy szerinte a libidója teljesen normális, csak kapható a mókára és a játékra a színpadon, és ki mer mondani olyan őrült dolgokat a dalaiban, amiket más nem merne.

A pennsylvaniai Lehigh Valley-ben felnőtt énekesnőről a legtöbbeknek valóban a harisnyakötős, csipkehálóingben táncoló és kacérkodó Carpenter juthat az eszébe, de a Disney már korábban felfedezte magának, mikor tízévesen harmadik lett egy Next Miley Cyrus Project nevű versenyen. A Riley a nagyvilágban című sorozatban szerepelt, és a szőke fürtök és bájos mosoly egyből elültette a csatornában, hogy izgalmas lenne, ha a 14 éves Carpenter dalokat adna ki, melyben már tiniként arról énekel, mennyire tetszik neki egy srác. Lemezeket is adott ki, amelyek többnyire még kedves szerelmes balladákat tartalmaztak.

2021-ben aztán leszerződött az Island Recordhoz, már itt jelent meg az Emails I Can't Send lemeze, amivel Carpenter kilépett a tüneményes tinisztár szerepéből. Aztán a 2024 nyarán kiadott, a hatvanas évek Hollywoodját idéző Short n' Sweet meghozta az énekesnőnek az igazi áttörést. Ezen a lemezen Carpenter már Jack Antonoff sztárproducerrel dolgozott, és az énekesnő itt már nagyon ráérzett arra, hogyan idézze a dalokban a nyolcvanas évek szintipopját úgy, hogy az tökéletesen illeszkedjen az énekesnő flörtölős szövegeihez.

Az előző lemez koncepciója a Man’s Best Friend című lemezen is tovább él, már a lemez előfutára, a Manchild című dal szövege is arról szólt, hogy nem Carpenter választja a buta, haszontalan férfiakat, hanem ők választják ki az énekest, és így esik újra és újra csapdába.

Ennél a dalnál már azért lehetett érezni, hogy kezd elfáradni az a koncepció, hogy minden férfi egy bugyuta, haszontalan kellék.

A dal zenei alapjának azonban olyan folk-popos beütése van, ami jól áll Carpenternek, aki eleve kedvenc előadói között emlegeti a műfaj nagy legendáit, Dolly Partont és Carole Kinget.

A második single-ként kiadott Tears klipje is tovább fűzte Carpenter előadói világának humorát, a Rocky Horror Picture Show-t idéző videó végén Sabrina Carpenter a tűsarkújával szíven szúrja az utána loholó szeretőjét. Természetesen az énekesnőhöz híven a Tears szövege sem a szakítás utáni könnyekről szól, hanem arról, hogy benedvesedik már csak attól is, ha egy bizonyos srácra gondol. A Tears dalszövege egyébként már előrevetítette azt is, hogy hiába bizonyult a legjobb marketingnek az az album borítója, és hiába állította Sabrina Carpenter, hogy kifigurázza a férfiakat, ez a lemez dalaiban egyáltalán nem jön át.

Nem is a nem túl mély mondanivalóval, a nagyszabású látványvilággal vagy a Carpenterre jellemző cserfes attitűddel van a gond, hanem inkább azzal, hogy a lemez a két single mellett nem sok izgalmat rejt. A legutóbbi lemez épp egy éve jelent meg, és az új albumon érződik, hogy az Island Records nagyon szeretett volna a kedvenc termékéből még egy albumot kisajtolni, hiszen nagyon pörögnek a webshopban a Carpenter-ágyneműk, espresso martinis gyertyák, kiskutyás pokrócok.

Az albumon a dalokat a Tears után már egyre kevésbé lehet megkülönböztetni egymástól, mert vagy arról szólnak, hogy az énekesnőért mennyire megszállottan rajongott a csávója, de már a ribancos pizsamájában sem kívánja (My Man On Willpower), vagy pedig arról, mennyire szeretné, ha a srác lefeküdne vele (House Tour).

A Man's Best Friend zeneileg sem izgalmas, az alapok néha a Bershka butikzenéit (Never Getting Laid, Sugar talking) vagy a Thomas, a gőzmozdony főcímdalát (Nobody's Son) idézik. A Never Getting Laid alatt eleve úgy éreztem, hogy képtelen vagyok még egyszer meghallgatni, hogy Carpenter épp milyen rosszat kíván egy srácnak.

A Man's Best Friend sajnos így elsietett lemeznek hat, amivel Carpenter nem tudta jól kihasználni az albumborító miatt ráirányult figyelmet. Nagyon leegyszerűsített és bugyuta dalszövegekkel teletűzdelt lemez lett a végeredmény, amin a zenei alapok sem segítenek. Úgy tűnik, a rajongók is rohanásnak élték meg a lemezt, a TikTokon olyan vélemények jelentek meg, hogy egysíkú az album a hasonló hangzású dalok miatt, emiatt pedig inkább a tavalyi lemez deluxe kiadásaként tekintenek rá. A szövegek és klipek túlfűtött szexualizáltságát pedig már inkább paródiaként kezelik a hallgatók, felbukkantak olyan videók, ahol a rajongók az énekesnő kiszámítható dalszerzésén élcelődnek. Ebben a videóban például egy lány utánozza Carpenter szövegírását, aki szerint az annyiban merül ki, hogy: „Ó, szakítasz velem? / Nem baj, neked meg kicsi farkad van!”

A rajongói reakciókban van igazság, a lemez tizenkét dala inkább egy kellemetlen musicalre hasonlít. Sabrina Carpenternél mostanra inkább az arculaton és nem a zenén van a hangsúly, ami azért sajnálatos, mert minden adottsága megvan ahhoz, hogy igazán izgalmas lemezzel jelentkezzen. Elképzelhető, hogy később megcáfolja a kritikákat, de a Man's Best Friend alapján egyelőre inkább nagykiadós terméknek és nem valódi előadónak tűnik Sabrina Carpenter.