Kezdő bölcsészek, de haladó feministák, számukra az ovuláció olyan, mint a liliomvirágzás

„Ez olyan, mint egy halloweeni parti” – mondta valaki a szombat délután összegyűlt tömegben, miközben egyenöltözéket viselő fiúk lepték el a lezárt rakpartot a nyarat idéző hőségben. Messze még a november, valami egészen más történt itt: New York, Seattle, San Francisco, Jakarta, Toronto és Észak-Karolina után szeptember 13-án Budapesten is megtartották az első performatívférfi-versenyt a Dunai Nyitott Műhelyben, vagyis a Dunyiban. A helyszínen 4-től kezdtek gyülekezni az emberek, és rögtön világos volt, hogy ez az esemény jóval nagyobb lesz, mint a Krúbi- és Fekete Giorgio-hasonmásversenyek tavaly télen: úgy hatszor annyian gyűltek össze a rendezvényre, amitől Bayer Zsolt minimum sikítófrászt kapott volna.

Az eseményt eredetileg a Margitszigetre szervezték volna, de mivel oda végül nem kaptak engedélyt, az utolsó pillanatban áttették a Manyi ideiglenes nyári helyszínéül szolgáló Dunyiba. A kezekben szorongatott matcha lattékat és Sylvia Plath-regényeket látva erősen fellendülhetett egyik-másik antikvárium és a közeli Starbucks forgalma is: sokan innen jöttek át a rakpartra, hogy leróják tiszteletüket a feminizmus, a női előadók és a magas irodalom előtt. A verseny napján már több mint ezer érdeklődője volt a kapcsolódó Facebook-események, ahol a szervezők értékes nyereményeket és végtelen aurát ígértek jutalomként a legperformatívabb férfiaknak.

„Idén nyáron új trend lépett a hasonmásversenyek helyébe: az Egyesült Államok parkjait és nyilvános tereit ellepték a matcha lattét szorongató, vászontáskás, könyvekkel és bakelitekkel a hónuk alatt pózerkedő fiúk, az internet új kedvenc – vagy épp csúfolt – férfitípusa pedig az úgynevezett performative male, vagyis a performatív férfi lett. Most már nem az számít, ki mennyire hasonlít Timothée Chalamet-re, hanem az, hogy ki tudja leghitelesebben eljátszani a kulturált, érzékeny, de mégis stílusos és edgy férfit” – írtuk a trendről augusztusban, melynek a férfiak által eszményített feminizmus is központi eleme.

A „sokat látott szakértőkből” összeverődött zsűriben ott volt többek közt Nyáry Luca modell, Pintér Kincső influenszer, Gerencsér Hanna, Károlyi Anna és a TikTokon @poloskafovezer néven ismert Moharos Panna is, a szervező pedig a 21 éves Tóth Lili Hanga volt. A versenyzők könyveket, növényeket és Club-Matét kaptak, de kiosztottak egy, a 444-féle szuverenitáskát idéző „performativitáska” feliratos vászontáskát is.

A zsűri olyan kérdésekkel tesztelte a matcha lattét fogó, bakelittel és Labubukkal érkező versenyzők tudását és performativitását, mint hogy lehet-e pisilni tamponnal (a válasz egyébként igen), mikor van anyák napja, ki a kedvenc női művészük, mi a top 4 kedvenc filmjük a Letterboxdon, melyik a legjobb karakter Sally Rooney könyveiben, mi a top 5 előadójuk a Spotifyon (itt Mitski és Lorde neve is előkerült), melyik országban volt először szavazati joguk a nőknek, ki a kedvenc női főszereplőjük a filmtörténelemben (valaki itt bemondta Marvel Kapitány nevét), és a legfontosabb: mikor szánják rá magukat a vazektómiára? Az egyik meleg versenyzőtől azt is megkérdezték, hogy kivel lenne levendulaházasságban, amire ő Köllő Babett nevét vágta rá. Kis túlzással ez a válasz kapta a legnagyobb ovációt – slay queen, vagy valami ilyesmi.

A versenyen kollégánk, Bakos Barna is elindult, vállán a művészfilmek otthonaként számontartott Mubi nevű streamingplatform eredeti vászontáskája lógott. Ebben volt

• egy Car Seat Headrest- és egy Grimes-bakelit;
• egy-egy könyv Basquiat, Warhol es Botticelli munkásságáról;
• Shere Hite amerikai születésű német szexuális oktató és feminista The Hite Report on Male Sexuality című, a férfiak szexualitását feltérképező és elemző műve;
• és egy analóg fényképezőgép is.
• A nadrágján lógó karabineren hamisított Labubu-figura fityegett;
• a kezében túlárazott és a napon felmelegedett matcha lattét szorongatott, amibe a túljelentkezés miatt késve kezdődő verseny indulásáig már rég beleolvadt a jég;
• fejére egy Keith Haring-sapkát húzott;
• vezetékes fülhallgató volt a fülében, ami már önmagában trendteremtő erővel bírt négy évvel ezelőtt is
• és egy fehér pólót viselt Oltai Kata Konfekció nevű butikjából, rajta a következő mega woke felirattal: „White girls copying gay men copying black girls”, vagyis „Fehér lányok meleg férfiakat utánoznak, akik fekete lányokat utánoznak.”

„Viszonylag egyszerű dolgom volt, mivel az archetípus kínosan sok külső és belső tulajdonsága alapból illett rám – írta Barna a manifesztójában. – Gyakran hordok vászontáskát, szeretem a matchát, a baggy farmereket, van analóg fényképezőgépem, hallgatok női indie előadókat, és önfejlesztő könyveket is olvastam még régebben, bár az ezekkel való szándékos kérkedés messze áll tőlem, a személyiségem pedig szerencsére nem csak ezekben merül ki. Ezért az outfitem nagy részét elég volt a saját otthoni darabokból összeválogatnom, ha pedig már az a szerencsétlen helyzet alakult ki, hogy sétáló sztereotípiává váltam, akkor legalább most gátlástalanul kimaxolhatom mindezt egy karikatúrában.”

Ez végül aztán kevés volt a dobogóhoz, de még a különdíjhoz is.

A sok száz fős tömeget vonzó budapesti verseny (ahol az átlagéletkor valahol 19 és 20 között mozgott, és külföldiek, például német Z generációsok is indultak) tengerentúli előképeit már-már túlszárnyalva, olyan szinten a feminizmus eszményítése köré szerveződött, hogy a legtöbb induló a nők – és akár a saját, FaceTime-on megcsörgetett anyukájuk – iránt tanúsított feltétlen szeretet és tisztelet hangoztatásával próbálta kivívni a zsűri és a közönség elismerését (utóbbiak végül egy erre létrehozott Google-űrlapon szavazhattak a befutókról).

„Kezdő bölcsész vagyok, de haladó feminista: számomra az ovuláció olyan, mint a liliomvirágzás – mondta a későbbi első helyezett. – Sajnos férfi vagyok, de az anyukám, a húgom és a diákhitelem is nő” – szólt egy másik srác, és ekkor még a 63 versenyző felénél sem jártunk.

A külföldi versenyek szabályait áthágva – vagy épp a fenti értékrendnek eleget téve – a budapesti eseményen lányok is indulhattak, a jelentkezéseket összegző lányok szerint „nem is nagyon nézegették, ki milyen nemű, aki kiöltözött a neves napra, azt engedték elindulni”. Közülük a dorombon játszónál csak az a lány égett be jobban a tudatomba, aki a Telex újságírójaként mutatta be magát.

A külföldi versenyeken és cikkekben gyakran emlegetett tamponok és tisztasági betétek (hogy értsük: a jó performatív férfi szándékosan hord magával tamponokat és/vagy betéteket, hogy szükség esetén segíthessen az erre rászoruló nőknek) itt már abszurd kulcsszimbólumai lettek az eseménynek: volt egy srác, aki „Halkabban nyíló betéteket!” feliratos táblával a kezében kampányolt maga – és a nők – mellett, más a karabinerjére erősített és osztogatott tamponosdobozokat, megint más fehér „Tampons should be free”, vagyis „A tamponoknak ingyenesnek kéne lenniük” feliratos pólót húzott magára, és olyan is volt, aki az este végén már konkrétan tamponokat szórt a tömegbe.

A kettő témakör (mármint a feminizmus és a tamponhasználat) végül a „Le a menstruációs szegénységgel és egyenlő fizetéseket mindenkinek!” rigmusban egyesült. És volt egy ennél beleállósabb biológiai tetemre hívás is: „Szeretnék üzenni a menstruációnak: a kurva anyádat!” Vagy olyan hősies kiállás, mint ez:

„Amikor a barátnőm menstruál, szurkálom a faszomat, hogy nekem is ugyanannyira fájjon.”

Az irodalom mellett (Jane Austen és Sylvia Plath neve is sokszor elhangzott) a zeneipar legkülönfélébb, többek közt hazai bugyraiból is válogattak az indulók: Lana Del Rey és Mitski lemezei mellett előkerült egy kazetta a feminista avantgárd punk rockot játszó Holnaplányoktól, és felemlegették a szintén csak női tagokból álló feltörekvő Girlhood zenekar nevét is. Volt, aki Bécsből jött, azt hitte először, hogy ez is egy tüntetés lesz, amikből náluk szerencsére sok a balos esemény. „Ennek nagyon örülünk, ugyanis a patriarchátust csak baloldalról lehet leküzdeni” – mondta.

Az esemény fogadtatása Tóth Lili Hanga, a 21 éves szervező várakozásait is felülmúlta. Mint mondta, nem is gondolta át, hogy mekkora érdeklődést kelthet egy ilyen kezdeményezés. Amikor a feminista szálról érdeklődtem, Lili a válaszában felvetette azt a veszélyt, hogy ez akár még kontraproduktív is lehet. „Nekem komoly belső konfliktus okozott, hogy ez most a feminizmust előreviszi, hátraviszi, vagy épp nem csinál vele semmit. Mert egy szempontból a nemi sztereotípiákat erőlteti [a trend]. Más szempontból tényleg van egy antiintellektualizmus oldala is, amivel mi nem értünk egyet, és ezt például azzal mutatjuk, hogy könyvet adunk ajándékba.”

Szerinte bár a trendnek kiemelt célja, hogy a performanszot végző férfiak a performanszukkal megszólítsák a nőket, a legtöbb sztereotipikus férfi viselkedésmintához hasonlóan ez legalább ugyanannyira szól a többi férfinak is. „Ha csak performatívan is, de ez arról szól, hogy kinyitsz egy könyvet, ami a feminizmusról szól, arról, hogy amikor egy lány megkér, hogy menj el neki a DM-be vagy a Rossmannba egy tamponért, akkor elmész, és szemrebbenés nélkül veszel neki. A performative male-nél nagyon fontos kijelenteni, hogy ez egy mém, ami a performatív viselkedést művelő férfiakat parodizálja ki. Azzal nincsen semmi baj, ha valaki férfiként karabinert hord, vagy matchát iszik, vagy feminista irodalmat olvas. Azzal van probléma, amikor ezeket eszközként használja arra, hogy a nők figyelmét elnyerje.” Ennek ellenére Lili bízik az esemény kultúrát népszerűsítő erejében: „Szerintem az már egy win, ha pózerként is, de kinyitsz egy könyvet. Legalább kinyitottad, és elolvastál három szót.”

A szervező kitért a fogalom genderelméleti gyökerére is, ami egybevág Judith Butler performativitáselméletével, miszerint a nemi identitás nem valamiféle stabil belső esszencia, hanem ismétlődő cselekvésekből, gesztusokból, szimbólumokból jön létre, a férfiak és nők tehát eljátsszák a társadalmi nemüket. „Az emberek nagy része konstans egy performanszot vesz fel: ahogy én a metrón úgy ülök, hogy bedugom a fülhallgatót, de néha nem is megy benne semmi, mert hallgatózom. Mégis a tudatomban van az, hogy nem egyedül vagyok a világon, emberek vannak, akik nem biztos, hogy pont rád figyelnek, de mégis ott van benne, hogy mindig meg vagy figyelve.”

A verseny alatt odajött hozzánk egy külföldi turista, aki azt hitte, hogy épp egy tüntetés zajlik, mire mi elmondtuk neki, hogy ez a performatív férfiak versenye. „Ezek szerint filozófusok?” – kérdezett vissza, ami ha nem is volt igaz, a legtöbb, Diogenészként a rakparton bölcsességeket osztó indulónak valószínűleg hízelgő lett volna a feltételezés. Pláne annak, aki tényleg magával hozta a filozófia szakos diplomáját, és azt lebegtette a bemutatkozásánál. Mondtuk, hogy azért nem, nem filozófusok ők, inkább a feminizmust hirdető férfiak lépnek fel itt. „Nagyon helyes” – válaszolta a nő boldogan.

És ha már ő is azt hitte, hogy tüntetés folyik itt, érdemes hozzátenni, hogy a forradalmi és kormánykritikus lelkület itt-ott azért kikívánkozott. A mocskosfideszezés – szerencsére – elmaradt ugyan, de az egyik versenyző azért elejtett egy ilyet: „Ki akarom emelni a női jogok fontosságát Magyarországon. Le a Fidesszel!”

Augusztusi cikkünkben kifejtettük, hogy a performatív-trend nem veszélytelen, hiszen erősen beskatulyáz és korlátoz is: ha például valaki őszintén szereti az irodalmat, a matchát, és imád a parkban olvasni vagy vászontáskát hordani, máris megvádolhatják azzal, hogy egy performatív pózer. Éppen ezért sok olyan felhasználót látni a performatív férfiakat ekéző mémeket posztoló oldalak bejegyzései alatt, akik próbálják bizonygatni, hogy ők őszinte szenvedélyből olvasnak Zabhegyezőt, Sylvia Plathet, hallgatnak Clairót, vagy néznek Nathan Fieldert.

Azt, hogy mennyire megosztó a trend, a verseny nyilvános Facebook-eseményében szereplő ingerült poszt is jelzi. „Férfiak próbálnak igényes lenni magukra és művelődni! Mekkora szörnyűség hogy az embereknek vannak érdeklődési körei! Tudod mit? Éljenek a nemi sztereotípiák! Legyen minden férfi egyformán buta, igénytelen, és műveletlen! Következő verseny: Ocsmány csaj akinek egy eredeti gondolata nem volt soha verseny. Éljen az antiintelektualizmus és a borderline homofóbia!” – írta egy felbőszült férfi felhasználó.

Erre rácsatlakozva a helyszínen arról is kérdeztük a résztvevőket, hogy vajon sértheti-e a gyakran kifigurázott performatívférfi-trend más férfiak egóját, mennyiben őszinte irodalmi és divatbeli érdeklődés, és mennyiben pózerség vezérli a performatív férfiakat, mennyi az irónia mindebből, és hogy károsnak tartják-e ezt a fajta címkézést.

„Én magyar szakos vagyok az ELTE-n, a kedvenc lemezem a Dark Side of the Moon a Pink Floydtól, amit ide is elhoztam magammal, és nagyon szeretek olvasni. Egyébként bírom [Charlotte] Brontët is, és elhoztam egy Csehovot is. Nem gondolom, hogy ez ne lenne iszonyatosan jó dolog. Viszont kár ezeket így magadra aggatni, kár ezekkel csajozni és pózerkedni. De ha van egy olyan alkalom, amikor ebből az egészből egy kicsit viccet és farsangot tudunk csinálni, akkor elhozom őket, és mindegyiket magamra aggatom. Ugyanakkor nem hiszem, hogy egy kávézóban ülve ezzel az apparátussal együtt kell mutatkozni” – mondta Rostás Ármin, a verseny első helyezettje, egyben az Orbán Viktort nemrég felkérdező Balzac online diákújság egyik tagja, aki azután, hogy nyert, már el merte árulni, hogy a verseny meghirdetésekor találkozott először a fogalommal.

Eredetileg az egyik barátját hívták meg, aztán arra jutottak, hogy az egész Balzac-közösségre ráilleszthető ez a jelző, „még akkor is, ha érzik a pejoratív hangzást benne”. Végül másik közeli barátjával és balzacos kollégájával, Lovas Milánnal jöttek el, aki teljesen véletlenül szintén helyezett lett, és a harmadik helyet húzta be. „Ezzel most belekóstoltam a generációs trendekbe, amik szerintem nagyon nehezen jutnak el Magyarországra. Tökre örülök annak, hogy végre elkezdődött valamilyen vérfrissítés” – utalt Ármin az országba évekkel később becsorgó trendek pozitív alakulására.

A bronzérmes Lovas szerint az esemény arra mindenképp jó volt, hogy polgárpukkasztó tudott lenni, még úgy is, hogy Budapest a melegágya az ilyen kezdeményezéseknek, és itt magasabban van az ingerküszöb. Valójában maguk is egy kísérletet folytattak, mint mi azzal, hogy a kollégánk is elindult a versenyen.

„Nyilván ez egy trend is, amit felvesz magára az ember, az egy másik dolog, hogy mennyire akar ezzel valamit üzenni. Itt is láttuk mindenki előtt, hogy valaki tényleg csak a trend miatt jött el, valaki csak kíváncsiságból, valaki meg tényleg így öltözködik és így gondolkodik.

Ami itt történt ma, az nagyon érdekes olvasztótégelye bizonyos kultúráknak: azt látni, hogy a performatív male-kultúra a Labubutól kezdve az irodalomig elér és egybesüllyeszt mindent. Ennek a kicsúcsosodását láttuk most” – mondta Lovas.

A performatív hullám egyik fontos előképének tekinthető a 2019-ben berobbant softboy, vagyis puha fiú, aki az érzékenységet, az irodalmi érdeklődést és a kifinomultságot állította szembe a macsóság kliséivel, ugyanakkor sokszor kibukott, hogy az érző, intellektuális álca mögött igazából csak álérzékeny fuckboyok és tudálékoskodó álbölcsészek álltak. „Szerintem a puha fiúk sokkal őszintébb dolog volt, és sokkal undergroundabb maradt” – cáfolt rá Milán, akinek a díja Patti Smith egyik könyve (Kölykök), a Bejegyzések a családi Bibliába Ladányi Mihálytól és egy növény volt, amiről először azt hitte, hogy mű. „Ez most egy nagyon gyors trend, kicsit úgy mondanám, mintha egy nagyon jó fast fashion márka lenne. Majd meglátjuk, hogy ebből mi csúcsosodik ki, de a puha fiúk szerintem sokkal kevesebb dologról szólt, ez már sokrétűbb annál.”

A szervező, Tóth Lili szerint a kettőt nehéz lenne összehasonlítani, de azzal egyetért, hogy a puhafiúk-trend sokkal tovább volt a köztudatban, mint ez lesz, mivel az még a TikTok előtt – vagy épp azzal párhuzamosan – robbant be, míg a performatív-mém már a TikTokon és az Instagramon született, itt pedig sokkal rövidebb a szavatossága egy-egy ilyen hullámnak. Ami a puha fiúkat és a performatív férfiakat – és így önmagában a két trendet is – megkülönbözteti egymástól, az az önirónia: a puha fiúk merev, mégis támadható és ingatag kivagyiságához képest a performatív fiúk mernek röhögni magukon, és képesek voltak úgy eladni az imidzsüket, hogy közben végig ki is figurázták azt a saját férfiasságukkal együtt.

Az esemény így lényegében bájos paródiája volt a fogyasztói társadalomnak, a szakadék széle felé araszoló kapitalizmusnak és végső soron a nemi szerepeknek is. „A Labubut is elutasítom, mert nem vagyok híve a végső stádiumú kapitalizmusnak” – mondta a kutyájával érkező különdíjas versenyző, Vári Botond, aki Beabadoobee-pólót viselt (a 25 éves énekesnő a performatív-trend egyik fő zenei figurája), amit direkt az előadó egyik koncertjén vett meg, nem online, mert „nem támogatja a szállítással járó szén-dioxid-kibocsátást”, és már a fellépésre is vonattal ment, hogy óvja a bolygót. Egy újhullámos kávézóban azért nem kérne matchát, mert a jeges matcha latte kiüríti az ázsiai matchakészleteket (tényleg), és túldolgoztatják az embereket.

Egyébként limitált Clairo-bakelit és díszkiadásos Bell Jar-kötet is volt nála „a többi pózerhez képest”, nem mellesleg másodéves orvostanhallgató, a jövőben a célja, hogy ingyenes egészségügyi ellátást adhasson nőgyógyászként a rászoruló nőknek. Emellett három célkitűzése van, amit egy táblán mutatott be: ingyenes női higiéniai termékeket szeretne, kiegyenlítené a férfi-női fizetéseket, és be akarja vezetni a férfi fogamzásgátlást, „mivel mind egyenlőek vagyunk”.

A valóság leginkább csak akkor kopogtatott be a rakpartra, amikor odatévedt két részeg hajléktalan férfi, akik visszaváltós palackokra vadásztak, majd be is zsebeltek jó pár club-matés és kőbányais üveget. „Lakásra gyűjtök” – kiabálta be a kijózanító mondatot az egyikük, miközben valamelyik Z generációs induló az illegális gyermekmunka elítéléséről és a feminizmus értekeiről beszélt a raklapból kreált miniszínpadon.

Az eredetileg másfél órásra szervezett esemény végül közel négy és fél órás maratonná duzzadt, ami alatt minden versenyző bemutatására átlagban két-három perc jutott, és a harmincadik indulónál már azért erősen fogyott a szórakoztató energiákból. A végére a versenyzők türelme is csappant, a második helyezett például már ott sem volt az eredményhirdetésnél. A különdíjas viszont legalább olyan energiával rohant fel, mint ahogy a kortesbeszédét elmondta, majd beleüvöltötte a mikrofonba: „A melegeké a győzelem!” De főleg a feminizmusé: a performatív férfiak itt nem is rúghattak labdába.