Megszületett Rihanna harmadik gyereke
Megszületett Rihanna és A$AP Rocky harmadik gyermeke, két fiú után egy lány. A barbadosi énekesnő hivatalosan szerdán jelentette be a hírt, a Vogue ugyanakkor úgy tudja, a kislány már szeptember 13-án megszületett. Eddigi hagyományaikat követve ő is R-rel kezdődő keresztnevet kapott: a hároméves RZA és a kétéves Riot után lányukat Rocki Irish Mayersnek nevezték el.
Rihanna harmadik terhességét a májusi Met-gálán egy Marc Jacobs öltönyruhában jelentette be: ez az idei esemény egyik legnagyobb bulvárpillanata volt, és részben el is terelte a fókuszt az eredeti tematikáról.
Az énekesnő idén három év után egy Hupikék törpikék-betétdallal tért vissza, és bár az utóbbi években visszavonult a pályától, mégis a XXI. század egyik legmeghatározóbb és legbefolyásosabb előadójának tartják – róla készült összefoglalónkból kiderül, hogy mitől akkora nagy sztár.