Ejtették a terrorizmus vádját a Kneecap rappere ellen
A woolwich-i koronabíróság pénteken úgy döntött, hogy a Kneecap együttes egyik tagját, Liam Óg Ó hAnnaidh-t, művésznevén Mo Charát érintő eljárás érvénytelen, ezért ejtették a terrorizmussal kapcsolatos vádat – írja a Sky News. A vád semmissé tételét azzal indokolták, hogy technikai hibát követtek el az ügy indításakor.
A 27 éves ír előadót azután vádolták meg terrorizmussal, hogy egy tavaly novemberi londoni koncerten a Hezbollah terrorszervezet zászlaját lengette a színpadon. Mo Chara júniusban állt először bíróság elé, azóta feltételesen volt szabadlábon.
Az ügyészség idén május 21-én tájékoztatta a zenészt, hogy terrorizmus vádjával kell szembenéznie, ügyvédei azonban azzal védekeztek, hogy a főügyész a rendőrség tájékoztatásakor még nem adott engedélyt a vádemelésre, ami alapfeltétel lenne ilyenkor. A bíróság egyetértett Mo Chara jogi csapatával, friss indoklásában kimondta, hogy jogellenesen indult az eljárás a zenésszel szemben.
A bíró hangsúlyozta, hogy a tárgyalás célja annak eldöntése volt, hogy a bíróságnak van-e joghatósága elbírálni az ügyet, nem pedig azt a célt szolgálta, hogy Mo Chara ártatlanságát vagy bűnösségét bizonyítsák vele.
A döntés kihirdetését óriási ováció és tapsvihar fogadta, a bíró ezért felszólította a közönséget (aminek köreiben ott voltak a rapper szülei is), hogy a bíróságon kívül folytassák az ünneplést. Az ítélethirdetést követően a bíró közölte, hogy Mo Chara szabadon távozhat, és ezzel lezártnak nyilvánította az ügyet.
A Kneecap menedzsere, Daniel Lambert X-profilján adott hangot örömének azután, hogy ejtették az ügyet. „Győztünk!!!!!! Liam Óg szabad ember. Megmondtuk, hogy harcolni és győzni fogunk. És így is tettünk. (Kétszer.) A Kneecap ellen semmilyen országban nem volt soha vád vagy ítélet. A politikai rendőrség kudarcot vallott. A Kneecap a történelem helyes oldalán áll. Nagy-Britannia nem” – írta Lambert, posztját pedig a „Free Palestine” szlogennel zárta.
A Kneecap-ügyet részletesen követtük a Telexen, ennek előzményeiről, a zenekar magyarországi kitiltásáról, és minden a zenekarral kapcsolatos hírről itt lehet informálódni. A Szigeten fesztiválozókat kérdeztünk arról, hogy mit gondolnak a Kneecap kitiltásáról, illetve a fent már említett Hezbollah-zászló lengetéséről, riportunkat itt lehet visszanézni.
Mindeközben szeptember 19-én Kanada is kitiltotta a Kneecapet, a Barcelonában tartott Primavera Sound nevezetű fesztivál viszont a minap tette közzé a jövő évi lineupját, és náluk már biztos, hogy fellép az ír raptrió.