A Nemzeti Filmintézetnél nem látok koncepciót, csak rossz minőséget, sértettséget és bosszút

Szeptember 25-én került a mozikba a Random című függetlenfilm, amit Salamon András a Lumiere Filmiskola diákjaival és tanáraival közösen készített. A film huszonnégy óra történetét meséli el egy fiktív vidéki városban, ahol tizenhárom szereplőt sorsszerű történések kapcsolnak össze, miközben a túlélésért küzdenek. A szereplők között van Monori Lili, Thuróczy Szabolcs, Hegedűs D. Géza, és Nagy Katica is, de olyan fiatal, korábbi években diplomázott színészek is felbukkannak, mint Major Erik, Gál Réka Ágota, vagy Bukovszky Orsolya.

Salamon András a modellváltás pillanatáig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), 2013 és 2016 között osztályt is vezetett film- és televíziórendező szakon Miklauzic Bencével együtt. Osztályukból került ki például Kis Hajni (Külön falka) Junior Prima-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, akinek Szép alak című rövidfilmjét Diák Oscar-díjra is jelölték. De Freund Ádám is ebbe az osztályba járt, akinek a Földiek című családi rövidfilmjét szintén Diák-Oscarra jelölték, a taxisokról szóló Hiénák című filmje pedig idén kerül várhatóan a mozikba.

A Balázs Béla-díjas rendezővel a Random szürrealitásáról, Andy Vajna hazai uralkodásáról, és Káel Csaba filmügyi kormánybiztos párbeszédek nélküli rendszeréről is beszélgettünk. Az is szóba került, hogy miért volt koncepciótlan és rosszindulatú szerinte az SZFE modellváltása, és hogy hogyan hatott mindez a Lumiere Filmiskolára. A Telexnek adott interjújában felidézte, milyen volt az URH-ban dobolni és megalapítani Európa Kiadót.

A Random több cselekményszálon futó történet, mi volt az alap kiindulópontja a filmnek, mikor fogalmazódott meg benned először a koncepciója?

Sepsiszentgyörgyön jártam egy filmfesztiválon, és ott láttam egy posta vagy bank előtt álldogálni egy biztonsági őrt, aki evett valamit. Ledermedtem, és elkezdtem nézni, próbáltam kitalálni, mi lesz vele, ha vége a munkájának, hova fog menni. Illetve ebben az időben olvastam újra Thornton Wilder Szent Lajos király hídja című regényét, ami arról szól, hogy mi az a predesztináció, vagy sors, ami összetereli azokat az embereket, akik meghalnak, mert leszakad alattuk egy híd Peruban egy mély szakadék fölött.

Erre pedig rátelepedett az én közérzetem is, ami olyan, hogy megpróbálok minden nap értelmet találni az életben, mert ez ma Magyarországon egyáltalán nem evidens. Kétségbeejtően betegnek, gonosznak és ostobának tartom az itthon történő folyamatokat, és ritkábban találkozom örömteli eseményekkel az országban, amik feldobnák a napjaimat, persze a magánéleti történéseket leszámítva.

A plakátokról ránk áradó gyűlöletet például már olyan szinten primitívnek tartom, hogy fel sem kavar, az már inkább bosszant, hogy adófizetők pénzéből megy. De az felháborít, hogy egy orosz megszállás által sújtott, háborúban álló ország, Ukrajna vezetőjét, Zelenszkijt gyűlöletet kiváltó kontextusba helyezik, és rajta élcelődnek.

Ez aljas indulatokat generál pillanatok alatt emberekben. Ennél gonoszabb jelenséget a közéletben, amióta élek, nem láttam.

Gárdos Péter író és rendező a díszbemutatón úgy vezette fel a Randomot, hogy „elkeserítő, hogy ma már így, szívességek útján, független módon készülnek itthon filmek, mert senkiháziak kezében van a filmszakma”. Egyetértesz a kijelentésével?

Volt szerencsém a magyar filmfinanszírozásnak három rendszerében is dolgozni. A Közel a szerelemhez (1996) és a Getno (2004) a Magyar Mozgókép Közalapítvány szisztémájában készült, a Zsötem (1992) pedig még pont az átmenetkor, a Filmfőigazgatóság és a stúdiórendszer váltásakor jött létre.

Azt gondolom, hogy felháborító, és példa nélküli ami itthon a jelenlegi filmfinanszírozásban történik. Az a nagy szerencse, hogy vannak „rendszerhibák”, hogy Nemes Jeles László, vagy Enyedi Ildikó támogatáshoz juthat, és így megszülethetett az Árva, vagy a Csendes barát, ez fantasztikus, és lám, meg is van az eredménye.

Én itt koncepciót nem látok a Nemzeti Filmintézetnél, csak rossz minőséget, és rossz indulatokat, sértettséget és bosszút. A jelenlegi döntéshozók milyen megfontolásból dúlják fel a szakmát, és rúgják fel az átlátható, demokratikus játékszabályokat? Mire gondolnak, ez kinek lesz jó?

Csodálatos, hogy ennek ellenére el tudnak készülni filmek, de az nem mindegy, hogy milyen áron. Orbán Viktor egy állami filmstúdió felavatása kapcsán azt a cinikus megjegyzést engedi meg magának, hogy lám, a filmesek meg tudnak állni a saját lábukon állami támogatás nélkül is. Nyilván valamelyik szolgája bedobta neki, hogy ez majd milyen frappáns lesz. Hozzáteszem: van, aki egy történelmi filmből 70 milliós autót vesz magának és van (például én), aki a hétmilliós autóját is eladja, mert kell a pénz a filmre. Ezek jelentős különbségek azért.

Andy Vajna alatt pályáztál?

Azóta, hogy az Alapítványt lerombolták, és a Fidesz kormánybiztost ültetett az intézmény élére, egyszer pályáztam. A forgatókönyvnek az volt a címe, hogy Boldogságom rövid története. Ezt a koldus maffiáról szóló dokumentumfilmem alapján írtam, két árva gyerek szerelmi történetét követi a világban. Ez a forgatókönyv megjárta Európa legrangosabb forgatókönyv-fejlesztő kurzusát, és az egyetlen olyan terv volt, amit a program végén Cannes-ban, egy Oscar-díjas producer kiválasztott, Nik Powell, aki egyébként A síró játék (Crying game) producere is volt.

Azt mondta, hogy neki ez kell, és aláírtuk az együttműködést, és elindult volna a film, ha ugyanazon a napon a Vajna-rendszer ki nem dobja az ablakon, mert szerintük ez fejleszthetetlen volt, még csak át se akarták íratni. Elég éles ellentmondás volt, hogy Cannes-ban egy forgatókönyv szinte a mennybe megy, itthon pedig szóra se méltatják.

Andy Vajna halála után megszüntették a Filmalapot, és létrehozták a Nemzeti Filmintézetet, ahol úgy döntöttek, hogy a tizenöt éve piedesztálra emelt forgatókönyv-fejlesztést egy tollvonással megszüntetik. Ez számomra szürreális.

Mi az alapvető különbség az Andy Vajna által vezetett filmiparban, és Káel Csaba vezetése alatt álló Nemzeti Filmintézet működésében?

Andy Vajna alatt egy szakmailag értelmezhető rendszer volt, volt egy logika. Ő itt életében először és utoljára csupa jót akart csinálni. Azt is lehet tudni, hogy ő volt az egyetlen, aki annak idején a döntőbizottságban a Saul fiára nemmel szavazott, de mégis hagyta magát meggyőzni, és leszavazni a többiek által. Úgy tudom, amennyire tőle tellett, segíteni akart abban, hogy a Saul fiának ilyen szép útja legyen.

Egyszer, még a hatalomra kerülése előtt egy nyilvános vitán vettem részt Andy Vajnával. Akkor még elég aktív voltam filmszakmai ügyekben, és tudták, hogy radikálisan mást gondolok a demokratikus- és szakmai szempontú pénzelosztásról, mint ami később megvalósult.

A Fidesz akkor már régen meg akarta szüntetni a Magyar Mozgókép Közalapítványt. Nagyon éles vitában voltam Andy Vajnával, szellemi értelemben összecsaptunk.

Amikor már kinevezték kormánybiztosnak, behívott magához, és javasolta, hogy mondjam el a gondolataimat, mert ő ezeket tudná használni. Nem voltunk rosszban; az első dokumentumfilm, amit a Vajna-féle Filmalap támogatott, az a mi filmünk volt, a Nemzeti Színház letarolásáról szólt, amikor Vidnyánszky átvette az igazgatóságot, ez volt a Nemzeti dokumentumfilm 2014-ben.

Káel Csabával is vannak ilyen tapasztalatok?

Ma semmiféle párbeszéd nincs. Egyszer kértem időpontot Káel Csabához, akkor, amikor a Random utómunkája során láttuk, hogy baj lesz, ha nem kapunk egy minimális anyagi támogatást. Cserhalmi György, aki ennek a filmnek gyakorlatilag a lelki producere, és akivel összebarátkoztunk a közös munka alatt, azt javasolta, hogy jelentkezzünk be a kormánybiztos úrhoz.

A titkárnője adott is időpontot nekünk, de másnap felhívott, hogy elnézést kér, valami félreértés történhetett, mert csak a művész urat várja a kormánybiztos úr.

Visszakérdeztem, melyik művész urat, azt mondta, hogy a Cserhalmi urat. Zavarban volt, nem mondhatott többet, félreértés történt. Megkértem, hogy írja le ezt emailben is, de ez nem történt meg. Ma már csak nevetek rajta, de nagyon pitiáner dolognak tartottam.

A Lumiere Filmiskolát Incze Ágnessel és Jávor Tamással alapítottad hét éve, az SZFE modellváltása hogyan hatott az iskolára?

A Lumiere-be jelentkezők számának jelentős növekedésével járt az SZFE ledózerolása. Én az utolsó pillanatig ott tanítottam az egyetemen, pont a doktori iskolában bíráltunk el egy disszertációt, mikor aznap az egyetemfoglalás elindult. Mélyen érintett az egész modellváltás, volt egy személyes tragédia is, ami ehhez köthető. A filmszakon volt a tanulmányi titkárunk Sziopisz Mari, aki belehalt ebbe a folyamatba, mert annyira mélyen érintette és felkavarta, ami történt, hogy nagyon hamar leromlott az egészségi állapota. Ez élesen hívta fel a figyelmet arra, hogy mennyire gonosz és értelmetlen rombolás volt, ami ott történt.

Szerintem ma már ők is röhögnek azon, hogy például Szarka Gábor lövész ezredes megjelent ott, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja lett (2023-ban lemondott – a szerk.). Tragikusnak tartom, hogy politikai meghunyászkodások, árulások teszik tönkre egy világhírű egyetem legszebb hagyományait. Fel se tudom fogni, hogy a diákok mit érezhetnek egy morálisan ennyire kétségbeejtő időszakban. Hogy lehet így tanulni, tanítani?

Mára a Lumiere Filmiskola nem csak a diákok fejlődésének, felszabadításának a terepe lett, de úgy érzem – és ez fantasztikus – hogy a kiváló tanáraink is mintha egy kis szigetként, menedékként tekintenének erre a helyre, ahol találkozni és beszélgetni is lehet azok után, hogy a hátunk mögött megsemmisült a magyar filmszakma.

Milyen területeken tudnak elhelyezkedni az itt végzett diákok?

Sokan mennek most a Lumiere-ből Budapesten forgatott nemzetközi filmprodukciókba, hiszen meghatározó beszállító lett az intézmény a hollywoodi filmek számára. Ez nagyon szuper, mert rengeteg tapasztalatot ad, és anyagilag is jól jön a végzett hallgatóknak. Lázár Kristóf, egykori diákunk tavaly már Johnny Depp első asszisztense volt. Ezek a nemzetközi munkák, és a házon belül elkészült független film mind bebizonyította, hogy működőképes az iskolánk.

Honnan jött az ötlet, hogy az iskola keretein belül készüljön el a Random?

Mielőtt megalapítottuk a Lumiere-t, már volt egy filmes iskolánk Go To Casting néven. Nagy Katica és Bölkény Balázs is ide járt, akik szintén szerepeltek a filmben, és itt tanított Thuróczy Szabolcs is. A világon mindenhol a filmgyártás meghatározó része a filmszínészetről való gondolkodás, és ennek tanítása, ez Magyarországon korábban nagyon hiányzott, úgyhogy összeraktuk az első ilyen kezdeményezést. Öt évvel ezelőtt már alkotói képzéseket is elindítottunk: rendező, operatőr, író, vágó, színész, hangmester, és producer szakokon.

Az ötlet akkor jött, hogy a Lumiere is tevékeny részese legyen a Randomnak, amikor tudatosult bennem, hogy itthon én közpénzből csak akkor fogok filmet csinálni, ha radikális és mélyreható változások lesznek. Úgy gondoltam, egy filmiskola legjobban teszi, ha nem csak beszél arról, hogyan kell filmet csinálni, hanem meg is mutatja ezt élesben. Ez egy nagy lépés volt mindenkinek, máshol erre példát nem láttam, hogy egy filmiskola előáll egy játékfilmmel.

Hogyan állt össze a film költségvetése?

Elindultunk 28 millió forintból Jávor Tamás jóvoltából, aki nem csak a Lumiere egyik alapítója, de nagyon jó barátom is. Szükség volt ezen felül a Lumiere tartalékaira is, és szakmai segítségekre, a barátoktól viszonozhatatlan mennyiségű és minőségű gesztusokat kaptunk. Természetesen igénybe vettük a minden mozgóképes produkciónak járó 30 százalékos filmszakmai adó-visszatérítést is.

A diákok milyen módon vettek részt a forgatásban?

A film hangmérnöke, és a film első asszisztense, aki mégiscsak a film csapatkapitánya, szintén itt tanult nálunk. A film vágója, Nemes Tímea is diákunk volt az egyetemen, de a két kiváló vágóasszisztens is itt tanult a Lumiere-ben. Szerencsére sok területre tudtunk behívni diákokat: segédoperatőröket, világosítókat, gyakornokokat; ez pedig nagyon felemelő érzés volt.

A filmben szerepelnek olyan fiatal színészek, akiket még kevésbé láthatott a közönség, Bukovszky Orsolya, Gál Réka Ágota, Major Erik. Hogyan zajlott a casting?

A normális költségvetésből forgatott filmek esetében ez casting directorral zajlik, de mivel ez független film, asszisztensek segítségével kutattuk az adatbázisokat, felhívásokat tettünk közzé, színházba jártunk, de volt egy pont, amikor már nagyon elfogytak az ötleteim. Zsolt karakterét, akit Major Erik játszott, nagyon nehezen találtam meg, úgyhogy egy ponton felhívtam az ország egyik legjobb casting directorát, Fellner Grétit, aki egyből őt javasolta a szerepre. Mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen, nekem egy roma srác kell, de meggyőzött, és amint találkoztunk, és megszólalt, tudtam, hogy övé a szerep, és nemcsak a tehetsége miatt, hanem mert Eriknek van egy egészen különleges, magyar filmben szokatlan atmoszférája: a hangja, a szeme, a mozdulatai lenyűgöztek.

Nagy Katica azt nyilatkozta egy interjújában, hogy az eddigi filmes munkái közül a Randomra a legbüszkébb.

Én pedig erre vagyok büszke, hogy ezt mondta, mert sok fontos dolog történt az ő pályáján, Reisz Gábor vagy Koltai Lajos filmjében, illetve komoly színházi előadások is. Nagyon jó osztályba is járt, a Zsótér Sándornál és Börcsök Enikőnél végzett. Amit a Randomban csinált, azt én is tátott szájjal figyeltem. Szerintem az alakításához köze volt annak, amit a Semmelweisben élt át, vágyott már valami más szerepre. Ez a figura pedig felkínálta neki, hogy radikálisan mást mutasson magából, mert egy androgün-jellegű, káromkodó, nyers alakot játszott, aki ezerféle módon keresi a helyét a világban.

A film látványtervezőjét, Pataki Zórát még ki kell emelnem, minden szereplőnek elhittem, hogy abban a lakásban lakik, vagy épp abban a kocsmában pultozik.

Ő az utolsó utáni pillanatban esett be a produkcióba, mert nehézségeink voltak a díszlet és látványtervezéssel. Mindent nehéz pénz nélkül csinálni, de a látvány az különösen olyan területe a filmnek, amire muszáj pénzt költeni. Zóra Rajk László építész és díszlettervező tanítványa volt, és csodálatosat alkotott szerintem is. Nincs olyan területe a filmnek, ahol ne okozna komplikációkat a pénztelenség. Márpedig egy hatásokra törekvő filmet autentikus, erős atmoszféra nélkül nem lehet, vagy nem érdemes készíteni. Persze, a film látványvilágának megteremtésében Szabó Gábor operatőr (a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének alapító tagja és első elnöke – a szerk.) tapasztalata, szenvedélye és gondolkodása is meghatározó volt.

Említetted korábban, hogy a film utómunkálatainál nehézségekbe ütköztetek. Mit tapasztaltatok Nemes Tímea vágóval?

Nagyon bonyolult struktúrájú filmről van szó, 24 óra történetét meséljük el 13 szereplővel, 6-7 szál fonódik egybe, a forgatókönyvben pedig nagyon fontos volt a kronológia, ahol a sorsszerű véletlenek mozgatják a történteket. Olyan szereplőkről beszélünk, akik vesztesek, kisemberek, akik kétségbeesetten és sokszor nagyon rossz döntések mentén keresik a túlélés esélyeit. Az, hogy ők nyugodt, szép életet éljenek, az az esetükben nem merül fel, csak hogy túléljenek egy napot, de hát ez sem mindenkinek sikerül a filmben. Ezek olyan víziók, amiket sokkal könnyebb leírni forgatókönyvben, vagy még leforgatni is egyszerűbb, mint az utómunka során egységes, átélhető élménnyé varázsolni.

Voltak tesztvetítések, szenvedélyes viták és emiatt egy évig tartott a vágás. Egyetlen egy jelenetet kellett kihagyni, amiért haragszom magamra, mert ezt egy független filmnél pláne nem volna szabad megengedni. Kapkodtunk, és a lehetetlen körülményeknek, a pénz- és időhiánynak az lett az eredménye, hogy elcsesztem egy jelenetet. De sokkal nagyobb baj lett volna benne hagyni.

Talán kevesen tudják rólad, hogy az URH zenekarban doboltál, a banda mai napig meghatározó a magyar könnyűzenében.

Elvarázsolt már gyerekként is a dob, én jazzel foglalkoztam elsősorban. Az akkori Kulich Gyula – azelőtt és ma újra Kálvária – téri pszichiátriai klinikán játszottunk először az URH együttessel 1980 szeptemberében. Menyhárt Jenővel, Müller Péter Sziámival, Somoskői Lajossal és Kiss Lászlóval alapítottuk a zenekart. Az első említett fellépésünk nem is URH néven, hanem Orgazmus Kék Fényben név alatt futott.

Elképesztő volt, olyan emberek voltak a közönségben, mint Xantus János (Az Eszkimó asszony fázik rendezője), vagy Bódy Gábor filmrendező. Marihuána füstben úszott a fellépésünk, mert drogfüggő embereket gyógyítottak akkor épp a pszichiátrián. Tényleg ott volt akkor a fél város azon az első koncerten, de legalábbis a művész-értelmiség, az underground és a demokratikus ellenzék legtöbb előfutára.

Ez még vastagon a Kádár-korszak volt, úgyhogy mindenkit odavonzott a zene tiltott jellege is. Benne maradtam ebben a közegben, később megalapítottuk az Európa Kiadót, ami egy szintlépés volt, de döntést kellett hoznom egy ponton, és inkább a film mellett döntöttem.