Björk is eltávolította zenéit az izraeli streaming szolgáltatásokból

Björk is eltávolította zenéit az izraeli streaming szolgáltatásokból
Forrás: Björk / Facebook

860


Björk is csatlakozott a No Music For Genocide kampányhoz, eddig több mint 400 művész döntött úgy, hogy eltávolítja teljes zenei repertoárját az izraeli streaming szolgáltatásokról, így tiltakozva az Izrael által elkövetett az emberi jogi visszaélések ellen – írja a NME. A kampányhoz csatlakozott művészek vagy visszavonták az izraeli streamingjeik elérhetőségét, vagy erre kérték kiadóikat, forgalmazóikat, főleg a Sony-t, az UMG-t és a Warner-t.

A No Music For Genocide nevű szervezet szerint a kultúra önmagában ugyan nem tudja megállítani a bombázást, de segíthet elutasítani a politikai elnyomást, a közvéleményt pedig az igazságosság felé terelheti.

A Massive Attack, a Fontaines D.C., az Amyl & The Sniffers és a Kneecap voltak a kezdeményezéshez csatlakozó legnevesebb előadók. A Times Of Israel szerint Björk dalai lassan egy hete elérhetetlenek Izraelből a Spotify-on és az Apple Music-on.

Björk már korábban is nyíltan kiállt a palesztin nép mellett, 2023 novemberében az Instagramon közzétett egy sor térképet az 1946 óta fennálló izraeli-palesztin régióról, és a következőket írta: „Ezt nevezitek megosztásnak?”, de 2008-ban felszólalt Tibet függetlenségéért is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!