Beck Zoli decembertől fél évre visszavonul a színpadtól

Beck Zoli, a 30Y frontembere átmenetileg elköszön a színpadtól a decemberi pécsi évzáró koncertjüket követően – jelentette be a zenekar zárt Facebook-csoportjában. „Kapok fél évet, amibe a regenerálódás, egy kisebb műtét, és remélem, egy könyv tisztázása, meg néhány új dal megírása bele fog férni” – írja a bejegyzésben Beck.

A zenész hozzátette, hogy a tavalyi nyári turné alkalmával is észlelte magán a kiégés tüneteit, és megvitatva a zenekar többi tagjával, a menedzserükkel és a többi alkotótárssal, Grecsó Krisztiánnal és Vecsei H. Miklóssal egyeztetve arra jutottak, hogy a pihenésre és feltöltődésre kell koncentrálnia a következő időszakban.

Beck Zoli a 30Y mellett számos projektben aktív, idén mutatja be a Grecsó Krisztián íróval közös lemezét a pécsi Kodály Központban Szeretet vessző béke címmel. Ezen felül önálló estje is van Gyereknek bátor címmel, a Kártyajáték című darabot pedig Vecsei H. Miklós színésszel adják elő közösen.

Négy hónapig még biztosan elérhetőek ezek az előadások, és Beck hozzáfűzte a bejegyzésében, hogy ezek együtt 140 előadást tesznek ki. „Meglepne, ha könnyen menne: de megpróbálok tudatosan készülni erre a lelassulásra, hogy tényleges feltöltődés legyen, hogy izgalommal és tényleges akarással érjek vissza a Fishingre, ami a 30Y első koncertje lesz 2026-ban, és jókedvvel, nyitottsággal az első beck@grecsó előadásra a Városmajor nyári évadnyitóján” – olvasható a bejegyzés végén.

A 30Y zenekarral készített interjúnkat itt lehet megtekinteni, illetve legutóbb Veiszer Alinda műsorában mesélt a zenekari dinamikáról és az idei nyár „mocskos Fidesz” hullámáról.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!