Milliós nézettségű youtuber horrorfilmre váltott, nem hiszed el, mi történt ezután

Az egyetlen érdekes dolog a Shelby Oaks című horrorfilmben az ember, aki elkészítette, és mire a bekezdés végére érsz majd, te is rá fogsz jönni, hogy ha ez a legérdekesebb, akkor nagy bajban vagyunk. A horrort ugyanis az amerikai Chris Stuckmann készítette, akinek milliós közönsége már biztosan összejött az utóbbi tíz év alatt, amikor filmes youtuberként tevékenykedett, kritikákat mondott fel, olyan roppant bonyolult filmeket magyarázott el, mint a Jelek vagy a Prometheus, és közben egy komplett karriert kalapált össze ebből magának és feleségének, a Sam Liz néven futó Samantha Elizabethnek. Mindketten a Jehova tanúi egyházhoz tartoztak, de mindketten kiugrottak onnan. Két gyerekük született 2021-ben, ugyanabban az évben, amikor bejelentették, hogy készül Stuckmann első játékfilmje, a Shelby Oaks című horror.

A youtuberség alapelve az, hogy reagálsz valamire: filmekre, trendekre, algoritmusra, bármire. A Shelby Oaksot sehogy máshogy nem lehet értelmezni, mint reakciókat más horrorfilmekre, főleg azért, mert nemhogy nem áll meg a lábán, hanem általában össze is csuklik akkor, amikor valami saját állítást kell meghoznia a világról vagy a készítők szándékairól. A főszereplője egy több mint egy évtizede eltűnt youtuber (Sarah Durn), aki három barátjával együtt különböző paranormális tevékenységeket vizsgált, de egy nap nyoma veszett egy isten háta mögötti szellemvárosban. Sok-sok évvel később a nővére (Camille Sullivan) ajtaján egy zavarodott férfi kopogtat, majd fejbe lövi magát. A kezében egy kazetta, rajta a szellemváros neve.

Hol itt a reakció? Abban, hogy innentől a Shelby Oaks olyan, mintha próbálná másolni a Silent Hillt, az Örökséget és még pár olyan horrorfilmet, amit inkább a meglepetés kedvéért nem emlegetek, de a másolás az olyan, mintha közben kitört volna a ceruzája. Stuckmann kifejezetten satnya rendező, aki a színészekből nem tud jó alakítást kifacsarni, és hiába megy neki könnyedén a riogatás (mindig segítenek a stratégiai fontosságú pillanatokban megszólaló, félrehangolt hegedűk), képtelen egy hangulatot vagy érzést fenntartani anélkül, hogy ne fulladna unalomba.

Az unalom pedig rettenetes érzés egy horrorfilm közben. Stuckmann összehozhatna valami feszültséget abból az elég ügyetlen tizenöt percből, ahogy a film kezdődik, amikor még úgy tűnik, a Shelby Oaks egy found footage, azaz talált felvételekből készült horror lesz. Ezt a stílust én az utóbbi harminc évben nem tudtam teljesen megunni, még ha az ezer Blair Witch-klón és az évente jelentkező, egyre nehezebben elviselhető V/H/S-sorozat mindent meg is tett ezért. A found footage világot aztán a film teljesen elhagyja, hogy egy konvencionális horrorfilm legyen, ahol vannak utalások gyerekkori traumákra, démonológiára, szülői félelmekre. De a legerősebb tényező mégis az, amiről valószínűleg Stuckmann is tudna sokat mesélni: mi történik akkor, ha egy youtuber nyom nélkül eltűnik, és meddig emlékeznek rá?

A horror népszerű, anyagilag megtérülő műfaj, ezért is gyakori, hogy filmrendezők ezzel kezdenek. Ari Aster első filmje sem feltétlenül azért lett az Örökség, mert mindenkit meg akart rémiszteni, hanem azért, mert ezeket könnyű finanszírozni, megéri mindenkinek még akkor is, ha a végeredmény pocsék. Stuckmann esetében viszont fordított volt a helyzet, ugyanis ő maga kért rá pénzt Kickstarteren, a finanszírozók nem a bevételt remélő producerek, hanem a saját rajongói voltak. A Shelby Oaksot 2022-ben leforgatta, de három év és Mike Flanagan executive producer (A Hill-ház szelleme, Álom doktor) neve kellett ahhoz, hogy utóforgatások, átszerkesztések után moziba merjék küldeni egy tavalyi horrorfesztiválon. Mire 2025 végére bemutatták, nagyjából tíz percet kivágtak belőle, szerzett egy komolyabb amerikai forgalmazót. Az utómunkát elnyújtották a különböző sztrájkok is.

De ez a szedett-vedett, toldozgatott-foltozgatott hangulat egyáltalán nem látszik meg a Shelby Oakson, és ezt nem jó értelemben gondolom. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb jelenet pontosan úgy készült el, ahogy Stuckmann megírta, és megrendezte azokat. Ez olyan csalódást keltő benne: a Kickstarter, az internet demokratizálódása, a YouTube-on aktív generáció megjelenéséről azt lehetne gondolni, hogy ők lesznek azok, akik új perspektívákat, hozzáállásokat, hangulatokat fognak hozni a horrorfilmekbe. Nemhiába vágott az A24 gyártószekciója egy csomó pénzt a tizenéves Kane Parsonshoz, hogy a neten óriásit menő Backrooms-videóiból elkészítse az első egész estés filmjét. Nem feltétlenül kell a horrorfilmekhez ragaszkodni, a filmtörténeti témájú esszéket vágó Kogonada most már Colin Farrell és Margot Robbie főszereplésével forgat. Stuckmann filmje viszont szép példája annak, hogy az internetről szalajtott, közösségileg finanszírozott, többször átrágott horrorfilmek is tudnak olyan rosszak lenni, mint azok, amiket a hollywoodi rendszer présel ki magából rendszeresen.

A Shelby Oaks október 30-tól látható a magyar mozikban.