A szerelmes magyar katonát még a tálibok sem állítják meg
A Sárkányok Kabul felett közel 5,8 milliárd forintból, nagyrészt közpénzből és állami támogatásokból készült el. A kormány egyedi kormányhatározattal 1,067 milliárd, a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága 1,7 milliárd, az MTVA pedig 1,3 milliárd forinttal támogatta a produkciót, amely a Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség szakmai közreműködésével készült. Ez az együttműködés úgy látszik, bizonyos pontokon szorosabb lett a kelleténél, a film bemutatója előtt ugyanis kiderült, hogy érzékeny haditechnikai eszközök tűntek el forgatás közben, a rendőrség lopás miatt indított nyomozást. A vetítés utáni sajtótájékoztatón megkérdeztük a film producerét, Lajos Tamást, hogy mit lehet tudni az eltűnt eszközökről, aki azt a választ adta, hogy tankot nem loptak, minden mást igen.
„Meg tudom erősíteni, mindent elloptunk a tankokon kívül. Ahhoz ragaszkodtak, úgyhogy azt nem tudtuk meglovasítani”
– ironizált a producer, majd hozzátette, hogy csak akkor tud részletesebben válaszolni, ha lapunk választ ad az MTVA Telex külföldi finanszírozására vonatkozó kérdésére. Lajos vélhetően arra az esetre utalt, amikor megkérdeztük az MTVA-t, miért támogatják Káel Csaba filmügyi kormánybiztos készülő filmjét, a Magyar menyegzőt, és pontosan mennyi közpénzt adnak rá. A közpénzből működő közmédia válasz helyett visszakérdezett, arra volt kíváncsi, hogy „milyen külföldi vagy külföldi tulajdonban lévő szervezettől vagy magánszemélytől, milyen összegű támogatást kapott lapunk 2023. január 1. óta” és hogy „kinek a megbízásából kérünk adatokat”. Lajos Tamás teljes válaszával és a film forgatása körüli balhéval ebben a cikkben foglalkozunk részletesebben.
Azért tartottam fontosnak azzal kezdeni, hogy mennyi támogatásból valósult meg a produkció, mert ez már olyan mennyiségű, szinte tisztán állami pénz, aminél jogosan elvárható, hogy a film jó legyen, ne csak a Magyar Honvédség propagandájaként működjön. Vagy legalább legyen nagyon látványos. A Sárkányok Kabul felett az utóbbit biztosan kipipálta, sőt még azt is meg merem kockáztatni, hogy a látványvilága nagyobb költségvetésű hollywoodi produkciókat idézi. Hogy a másik két kritériumnak megfelelt-e, az jó kérdés.
A film legjobb eleme egyértelműen a casting: Jászberényi Gábor (A martfűi rém) Kerekes Bálint hadnagyként, Borovics Tamás Herczeg Péter alezredesként, Dietz Gusztáv pedig főtörzsőrmesterként teljesen önazonos. Dietz – bár mellékszereplő – külön kiemelendő, teljesen a személyiségére lett írva a karakter, jól mutatott a határozott, de kellően agresszív rendfenntartóként.
Borovicsról és Jászberényiről simán elhittem, hogy nem színészek, hanem kamera előtt jól mozgó, szöveget mondó katonai szakértők, előbbi kicsit Ruszin-Szendi-beütéssel hozta a szerepét, utóbbi pedig kellően visszafogott maradt, és csak a végén változott Magyarország Kapitánnyá. A női karakterek is jól működtek, Mészáros Blanka egy hosszú évek óta Afganisztánban dolgozó doktornőt játszik (Takács Eszter), aki a tálibok által terrorizált helyieken próbál segíteni, Trokán Nóra pedig kompetens önkéntes rendfenntartó katonaként tűnik fel.
A filmben végül benne maradt Pálinkás Szilveszter karaktere is, aki a produkcióban szakértőként vett részt. Augusztus végén a Magyar Honvédség századosa és toborzókampányának arca, valamint a S.E.R.E.G. sorozat szereplője benyújtotta leszerelési kérelmét, döntését a Telexnek azzal indokolta, hogy nem ért egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetésének szemléletével, és már nem tudott azonosulni azzal a szervezettel, amelyet képviselt. Akárhogy is, a filmen érezni lehetett, hogy olyan szakértők is dolgoztak rajta, akik vagy jártak már aktív harci övezetben vagy megjárták Afganisztánt.
Azt, hogy a filmben melyek voltak az Afganisztánban szolgálók visszaemlékezései alapján készült részek, és melyek a fiktív szálak, egyértelműen meg lehetett különböztetni. Az egymást agyontaposó, az országból kijutni igyekvő és a köztük különböző listák alapján keresgélő rendfenntartók dilemmái – még ha olykor eltúlzottnak is tűntek – nagyon életszagúak, ellenben azzal, hogy Kerekes hadnagy egy kis csapattal a film végén kimenekíti a szerelmét a tálibok fogságából úgy, hogy az összeomló kabuli repülőtérre egy helikopterről lelógatott kötélbe kapaszkodva himbálóznak vissza.
A mentőakció egyébként látványos, jól néz ki, meg is jött a kedvem tőle a PUBG-hoz vagy a Call of Dutyhoz, de összességében nehezen volt hihető, hogy a magyar katonák egyik óráról a másikra össze tudtak állítani egy összetett, többszörös túlerőben lévő ellenséggel szemben hatékonyan működő csapatot. A film végén a forgatókönyvírók láthatóan túlságosan engedték szárnyalni a képzeletüket, mert – bár nem vagyok katonai szakértő – azt még laikusként is meg tudom állapítani, hogy a kabuli kivonuláskor minden bizonnyal nem voltak úgy felszerelve a magyar katonák, hogy végre tudják hajtani a filmben látott, akciófilmbe illő mellékküldetést.
A film ettől persze nem nézhetetlenül rossz, de nagy kár, hogy az olyan gagyi akciófilmes zárójelenetek, mint a kabuli reptér fölötti helikopteres vontatás, és a hazatartó repülőn ülő szerelmesek bazsalygása beárazzák a mozi végét, és akkor a középszerűnek is csak jó szándékkal nevezhető szerelmi szálról még szót sem ejtettünk. A katona és doktornő kapcsolata két évvel a kivonulás előtt kezdődött, amikor utóbbi megmentette az előbbi életét. Itt a pacifista doktornő a tűzharc hevében nyakon szúr egy tálib harcost, aki nemcsak túléli az incidenst, de két év múlva el is rabolja a magyar orvost.
Sok képernyőidőt kapó szál annak a kórházban ápolt afgán lánynak története, akinek az apja az amerikai demokráciaimport idején helyi vezető volt, és mint olyat, a tálibok nem igazán kedvelik. Takács doktornő saját gyerekeként tekint a lányra, akiért képes volt még azt a buszt is lekésni, ami a reptérre vitte volna a szerelméhez. A lány apja egyébként nem rejtegette túlzottan, hogy vezető politikus volt, élre vasalt ingben járkált Kabul külvárosában, épp ott, ahol a tálibok vadásztak rá. Megkérte Takácsot, hogy vigye magával Magyarországra, hogy a kislány eljuthasson a rokonukhoz Berlinbe. Érdekes pillanat volt ezt egy olyan filmben látni, ami az NFI és az MTVA révén százmilliárdnyi szállal kötődik egy olyan kurzushoz, ami mindenféle bevándorlás iránt zsigeri undorral és megvetéssel viseltetik.
Miután Takácsot elrabolják a tálibok, hamar eljutunk a lezárásig, a már említett utolsó nagy hajszáig, aminek az egyetlen célja, hogy bemutassa, technikailag és emberállományban is milyen felkészült a magyar hadsereg.
A valóságban is megtörtént Sámán hadművelet során egyébként egyetlen lövés sem dördült el, a magyar katonák nem kerültek konfliktusba tálibokkal.
A hadművelet a valóságban is kifejezetten sikeres volt, a mentési akciót augusztus 17-én kapták feladatként, és Benkő Tibor akkori honvédelmi miniszter szerint már másnap készen állt a kontingens. A kimenekítetteket Üzbegisztánba szállították, majd onnan a Wizz Air és az üzbég légitársaság vitte tovább őket. A magyar katonák összesen 540 embert mentettek ki: magyarokat, amerikaiakat, osztrákokat és afgánokat is.
Minden magyar állampolgár hazajutott, a listán szereplők 87%-át sikerült kimenteni. A művelet egyébként hét napig tartott, a repülőgépek 14 alkalommal tették meg az utat Afganisztán és Üzbegisztán között. Magyarország a 2003 óta tartó afganisztáni jelenlét során hét katonát vesztett, a filmet a készítők az ő emléküknek ajánlották.
A filmvégi menősködéstől eltekintve a Sárkányok Kabul felett messze jobb próbálkozás, mint a S.E.R.E.G. sorozat, nincsenek benne túltolva a katonakarikatúrák, senki nem a saját maga paródiája – legalábbis a végéig –, ez pedig fejlődés az előző Honvédség által támogatott produkciókhoz képest. Látványban tényleg nem lehet panasz rá, pláne azok után, hogy a bemutató utáni sajtótájékoztatóból kiderült, úgy forgatták le a Kabulban játszódó sztorit, hogy közben ki sem tették a lábukat Magyarországról. Öles léptekkel haladunk egy olyan film felé, ami nem a Top Gun magyar változata akar lenni. Lehet, már csak pár milliárdos produkció kell hozzá.
