Meghalt Carlo Escobar gengszterrapper
„Egy igazi harcos voltál, egy példaértékű családapa, egy jó barát, aki sok embernek erőt adott! Számomra felfoghatatlan, hogy te is itt hagytál bennünket! Nagyon hiányozni fognak a hosszú beszélgetések, a közös alkotások. Sokat tanultam tőled! Nyugodj békében, Esco! Őszinte részvétem a családnak!” – írta hivatalos Facebook-oldalán Wanted Razo rapper, a Carlo Escobarként ismertté vált, 51 éves gengszterrapperről, aki pár hónappal ezelőtt arról írt a Facebookon, hogy évek óta nagyon beteg.
Carlo Escobar Ökrös Károlyként született, és nemcsak dalai miatt írtak róla korábban, hanem azért is, mert 2014-ben független képviselőjelöltként indult Püspökladányban, ám a választáson mindössze néhány szavazatot szerzett. Évekkel később jogerősen elítélték kitartottság és balesetokozás miatt.
Egy korábbi interjúban arról is beszélt Sajó Dávidnak, hogyan kapta a nevét: azt mondta, azt ráragasztották, nem kell mögé túl sokat látni. „Karcsiból lettem Carlo, majd jött a Pablo, onnan rögtön Pablo Escobar, amit egy nagyon komoly arcokkal vívott pókerjátszma során aggattak rám. Aztán jött a rapzene, és váltottam Carlo Escobarra. Most könnyű ez alapján megítélni, de azt kevesen tudják, hogy én 10 évet lenyomtam a vasútnál jegyvizsgálóként, dolgoztam felszolgálóként, és elvégeztem Debrecenben a kereskedelmi szakközépiskolát. Vagyis én tudom, mi az a munka, ezért is érzem át a püspökladányiak helyzetét” – beszélt a választás előtt magáról.
Az interjúban azt is mondta, miért is ne foglalkozhatna egy rapper politikával, hiszen ő megél olyasmiket, amiket egy politikus nem. „Azt szeretném, ha a fiatalok tanulnának a hibáimból. Gyerekként rengeteg stikliben benne voltam, nagyban mentek a verekedések, jártunk a diszkókba bunyózni, és sajnos közúti baleset gondatlan okozása miatt is volt ügyem. Ezeket mindenki átélte, csak én egy kicsit durvábban, mert az akkori baráti társaságom elég kemény volt, akadtak olyan arcok, akik 15-16 évet ültek fegyházban. Van olyan, aki azóta kijött a börtönből, 6-7 éve normális életet él, de nem tud elhelyezkedni, nem tud mihez kezdeni magával” – mondta.