A háziorvosok javára döntött a Kúria, nem kényszeríthetők bele egyoldalú szerződéssel az ügyeletekbe

481

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) által támogatott pertársaság javára döntött a Kúria a háziorvosi ügyeletekkel kapcsolatos perben – közölte a Magyar Orvosi Kamara csütörtökön.

A Magyar Orvosi Kamara azért fordult bírósághoz, mert az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága azt az álláspontot képviselte, írja a MOK, hogy egyoldalúan, önkényesen meghatározhatja annak a szerződésnek a tartalmát, amely alapján a háziorvos az ügyeleti feladatot ellátja.

A Kúria arra jutott, hogy nem kényszeríthető rá a háziorvosokra a szerződés, amit a háziorvos nem fogadott el, arról a feleknek meg kell állapodniuk. A Kúria a döntésében azt is kimondta, hogy szerződés nélkül a háziorvosok nem ügyelhetnek.

A Magyar Orvosi Kamara összesen 205 háziorvos pereskedését támogatta országosan az ellenük jogellenesen indult hatósági nyomásgyakorlással szemben, a kamara a jogi képviselet költségeit is magára vállalta. Közleményükben azt írják, azért teszik mindezt, hogy egy jobban működő egészségügyet harcoljanak ki az orvosok és a betegek számára is.

A Kúria egyúttal felszólította az Országos Mentőszolgálatot és a kormányhivatalokat, hogy a hatályos bírósági ítéleteket tartsák tiszteletben, és legyenek partnerek abban, hogy az orvosok elfogadható tartalmú szerződéseket kössenek. Reakcióiért kerestük az Országos Mentőszolgálatot.

A kormány 2024. januárban alakította át az orvosi ellátás első vonalát. A kormány átalakításához tartozó új ügyeleti rendszerre Budapest október 1-től állt át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!