Budapest élni akar, nem csak túlélni – fekete plakátok jelentek meg a fővárosban

Budapest élni akar, nem csak túlélni – fekete plakátok jelentek meg a fővárosban
Fotó: Telex

942

„Budapest élni akar, nem csak túlélni”

– olvasható a főváros egyre több pontján megjelenő plakátokon. Kollégánk például a 9-es buszon találkozott a fenti fotón látható plakáttal.

„A kormány törvénytelenül venne el a várostól 57 milliárd forintot, ezzel veszélybe sodorja a közösségi közlekedést és a közszolgáltatásokat” – áll a plakáton, amelyen egy link is található. Ez a főváros honlapjának „Sarc” nevezetű aloldalára vezet, ahol Karácsony Gergely főpolgármester rövid tájékoztatója olvasható Budapest jelenlegi, csődközeli helyzetéről, amiről az alatta lévő kérdés-válasz blokkban is lehet tájékozódni.

A kampánnyal kapcsolatban megkerestük a főváros sajtóosztályát. Válaszukban azt írták, a plakátok ezen a héten kerülnek ki a főváros saját használatban lévő felületeire, így a megállók, illetve a buszok és a metrókocsik belső hirdetési felületeire, a terveik szerint összesen 150 helyre.

„Korábban is, és ezután teljesíti a főváros köztájékoztatási feladatait, ebben Budapest pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatás kiemelt jelentőségű, hiszen minden egyes budapestit, a budapestieknek járó közszolgáltatások biztosítását érinti” – írták a Telexnek küldött válaszukban.

A főváros nehéz pénzügyi helyzete azután lett ismét téma, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a múlt hét végén bejelentette, hiába a folyamatban lévő pereik miatt kért azonnali jogvédelem, az Államkincstár, szerinte törvénytelenül, leemelte a fővárosra idén kirótt 89 milliárdos szolidaritási adó újabb, 10,2 milliárd forintos részletét a főváros számlájáról. Most „drámai forgatókönyvekre” készülnek a fővárosi közszolgáltatási cégeinél, velük a főpolgármester a napokban egyeztet. Karácsony Gergely szerdán egy újabb sajtótájékoztatón már arról beszélt, hogy egy törvénymódosítással további forrásokat venne el a kormány a fővárostól.

Karácsonyék szerint az évről évre egyre növekvő kormányzati sarcok miatt kerültek olyan helyzetbe, hogy mostanra a működőképesség határán mozog Budapest. Szerintük a szolgáltatásaik (színházak, szemétszállítás, közvilágítás stb.) jelentős részének leállítása se lenne elég arra, hogy minden állami követelést be tudjanak fizetni. A levonások miatt három budapesti cégnek már ki se tudtak kifizetni összesen 9 milliárd forintot. A helyzetre a budapestiek figyelmét pénteken – a Fidesz szerint törvénytelenül – a BKV 10 perces leállásával igyekeztek felhívni. Ez nem sztrájk volt, de a szakszervezetek már jelezték: ha a BKK-n spórol Budapest, akkor az se kizárt.

Bár a kormány álláspontja szerint az elvonások nem túlzóak, és az ország nehéz helyzetében Budapestnek is hozzá kell járulnia a közöshöz, múlt héten bejelentették: tárgyalóasztalhoz ülnek a fővárossal. A kormány részéről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese egyeztet Karácsonyékkal a hét elején.

A BKV pénteki leállásáról és arról, hogy kinek a hibája a főváros több tízmilliárdos hiánya, ebben a videóban kérdeztük a budapestieket.

Cikkünket frissítettük a főváros sajtóosztályának válaszával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!