21 Kutatóközpont: Még a támogatói sem mind örülnének, ha a Tisza Párt egyedül szerezne többséget a következő parlamentben

1349

A kormányváltást akaró választók majdnem harmada azt szeretné, hogy a Tisza Pártnak csak más ellenzéki pártokkal együtt legyen meg a többsége a következő parlamentben, de közel ugyanennyien örülnének annak is, ha kormányváltás esetén Magyar Péter pártja önállóan szerezné meg a többséget. Ez a 21 Kutatóközpont reprezentatív felméréséből derül ki, amit Tordai Bence országgyűlési képviselő megrendelésére készítettek június 24. és 27. között, és a Telexen mutatjuk be az eredményeit.

A felmérés szerint a megkérdezettek fele (51 százalék) kormányváltást szeretne, 28 százalékuk viszont azt támogatja, hogy a jelenlegi kormány maradjon hatalmon. A bizonytalanok aránya is jelentős: minden ötödik válaszadó (21 százalék) nem tudott vagy nem akart dönteni a kérdésben. Azok között, akik határozott véleményt mondtak, majdnem kétharmados (65 százalékos) többségben vannak a kormányváltást akarók.

A további kérdéseket csak azoknak tették fel a kutatók, akik kormányváltást szeretnének, vagy bizonytalanok, hiszen a kormány maradását kívánók számára nem voltak relevánsak a kérdések. Abban megosztottak a kormányváltó és bizonytalan választók, hogy jó-e, ha a Tiszának egyedül (30 százalék) megvan a parlamenti többsége, vagy inkább más ellenzéki pártok képviselőivel együtt (31 százalék) jöjjön ez össze. A Tisza szavazóinak többsége (62 százalék) a párt önálló többségét támogatná, de a harmaduk (32 százalék) szerint a közös ellenzéki többség kellene, hogy legyen a cél.

Sok opciót ugyanakkor nem látnak az ellenzéki választók arra, hogy kivel lehetne a Tiszának többsége a következő parlamentben. A parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot a Fideszen és a Tisza Párton túl három párt érheti el a megkérdezettek szerint. A Mi Hazánk bejutására 40 százalék, a DK-ra a megkérdezettek negyede, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra pedig 22 százalék számít. Ugyanakkor a válaszadók 42 százaléka nem tudott, vagy nem kívánt véleményt formálni a bejutási esélyekről.

Az elmúlt hónapokban már megkezdődött a nyilvános vita arról, hogy elinduljanak-e a jövő évi választáson a 2022-ben egyéni választókerületben győztes ellenzéki képviselők. A kérdés a következő hónapokban még biztosan napirenden lesz. Magyar Péter következetesen azt mondja, hogy a Tisza semmilyen formában nem működik együtt a többi ellenzéki párttal, és az ország mind a 106 választókerületében önállóan állít egyelőre ismeretlen jelöltet. A legutóbbi győztes 19 ellenzéki képviselő közül Jámbor András, Hajnal Miklós, Orosz Anna és Tóth Endre már jelezte, hogy nem indulnak el jövőre, de például a felmérést megrendelő Tordai Bence, Hadházy Ákos, Varju László vagy Szabó Szabolcs a Tisza Párt döntésétől függetlenül újrázni szeretne.

Úgy tűnik, nemcsak a politikusok, hanem az ellenzéki és bizonytalan választók is megosztottak a kérdésben. Több mint harmaduk (35 százalék) szerint minden jelöltet megillet az indulás joga a saját körzetében. Ezzel szemben 23 százalék kizárólag a Tisza jelöltjeit látná szívesen. A megkérdezettek 14 százaléka szerint a 2022-ben győztes ellenzéki jelölteknek kellene indulniuk úgy, hogy a Tisza nem indít ellenük saját jelöltet ezekben a körzetekben. Az ellenzéki és bizonytalan válaszadók közel harmada (28 százalék) bizonytalan ebben a kérdésben is.

A Tisza Párt táborában sincs konszenzus a kérdésben. Bár relatív többségük (46 százalék) azt szeretné, ha kizárólag a Tisza indítana jelölteket az egyéni választókerületekben, 28 százalékuk úgy gondolja, hogy mindenki induljon el, közel ötödük (18 százalék) pedig a 2022-es ellenzéki győzteseket látná szívesen. A „Nem tudja” válaszok magas aránya ezekben a kérdésekben azt jelzi, hogy a választók jelentős része számára idegen a kérdésfeltevés, nem gondolkoztak még rajta.

Módszertan: A hibrid adatfelvétel 2025. június 24. és 27. között zajlott, ezer fő megkérdezésével. A válaszadók SMS-üzenetben kapták meg az online kérdőívhez vezető linket. A 65 év feletti válaszadók politikai preferenciáját telefonos módszerrel kérdezték le a kutatók. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +/- 3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna. A részsokaságok vizsgálata során azonban a hibahatár ennél valamivel nagyobb is lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!