Négy ingatlan, festmények, 86 milliós megtakarítás – nyilvános Magyar Péter vagyonnyilatkozata

Négy ingatlan, festmények, 86 milliós megtakarítás – nyilvános Magyar Péter vagyonnyilatkozata
Magyar Péter az Európai Parlament plenáris ülésén – Fotó: Fred Marvaux / EP

2864

Egy nappal a törvényes határidő előtt, csütörtök este nyilvánosságra hozta a Tisza Párt az európai parlamenti képviselői vagyonnyilatkozatait. A magyar EP-képviselőknek most először kell a magyar parlamenti képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozatot tenniük az áprilisban elfogadott törvényjavaslat alapján. Ezt sokan Lex Magyarként értelmezték akkor, mert a törvény szerint legvégső esetben akár a mandátumát és ezzel a mentelmi jogát is elvehetik az EP-képviselőknek, ha szabálytalanul töltik ki a vagyonnyilatkozatukat, és a felszólítás után sem javítják.

„A harcosok lehet csalódni fognak. A propagandának jó vergődést!” – üzente Magyar a Facebook-posztjában, amelyben bejelentette, hogy a párt honlapján már elérhetőek a dokumentumok.

Vagyonnyilatkozata szerint Magyar Péternek négy ingatlan került a nevére a válás után: két lakás (216 és 49 négyzetméter), valamint egy garázs a XII. kerületi társasházban, amit volt feleségével, Varga Judittal 2019-ben vett 200 millió forintért. Az már Varga tavaly februárban közzétett vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy a közös balatonhenyei ház a volt igazságügyi miniszter 100 százalékos tulajdona lett, a két üres balatonhenyei telken pedig osztozkodtak a válás után, és Magyaré lett az egyik.

Magyarnak ezen kívül van

  • egy 2018-as Volvo XC60 autója,
  • egy Yamaha pianínója,
  • két festménye,
  • 72,9 millió forint értékű megtakarítása különböző értékpapírokban, befektetési jegyekben, kötvényekben,
  • egy mindössze 20 forint névértékű 4iG részvénye (a többit nemrég eladta)
  • 3 millió forintja készpénzben, valamint
  • 10,5 millió forintja devizában és forintban a bankszámláján.

Tartozása nincs, és az EP-képviselői munkáján kívül más fizető állásról sem tudott beszámolni. A Tisza Párt elnöki tisztsége mellett 100 százalékos tulajdonosa a tavaly vásárolt LLM Zrt. nevű tanácsadó cégnek, ahonnan a vagyonnyilatkozata szerint nem vesz fel fizetést. A cégnek 2024-ben 36,7 millió forint árbevétele és 16,7 millió forint adózott eredménye volt. A Tisza Párt megkeresésünkre korábban azt írta, hogy a cég bevétele könyvkiadásból származott.

Az is kiderült Magyar vagyonnyilatkozatából, hogy az EP-képviselői mandátuma előtti években milyen megbízatásai voltak. Bár a magyar vagyonnyilatkozati szabályok szerint a céget és a pontos összeget nem kellett megneveznie, az Európai Parlamentben kötelező jövedelemnyilatkozatban már tavaly megtette ezt:

Foglalkozás vagy tagságBruttó jövedelem összege (Ft)Gyakoriság
1. Jogi Igazgató, befektetési tanácsadó Hodler Alapkezelő Zrt. 2022. április – 2024. március3 000 000Havonta
2. Vezérigazgató Diákhitel Központ Zrt. 2019. június – 2022. február3 500 000Havonta
3. Magyar Közút Zrt. igazgatósági tagság 2022. augusztus – december1 875 000Évente
4. Magyar Közút Zrt igazgatósági tagság 2023. január – december1 475 800Évente
5. Magyar Közút Zrt. igazgatósági tagság 2024. január – február1 794 000Évente
6. Diákhitel Központ Zrt. igazgatósági tag 2021. január – 2022. július400 000Havonta
7. Hiventures Zrt. befektetési bizottsági tag 2021 – 2024 február400 000Havonta
8. Volánbusz Zrt. igazgatósági tagság 2023. április – december1 100 000Havonta
9. MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottság tagja 2022. szeptember – 2024. február1 500 000Havonta
10. Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány – kuratóriumi tag 2021 – 2023X

A Tisza Párt többi EP-képviselőjének vagyonnyilatkozatát is megnéztük:

Elvehetik a renitens EP-képviselők mandátumát

A parlament április végén fogadta el azt a fideszes törvénymódosító javaslatot, amely alapján a jövőben a magyar EP-képviselőknek és családtagjaiknak a ciklus elején és végén, közte pedig minden év január 31-ig pont ugyanolyan formátumú vagyonnyilatkozatot kell tenniük, mint a magyar Országgyűlés tagjainak. Az is hasonló, hogy a családtagok nyilatkozatait nem, de a képviselőkét nyilvánosságra hozzák majd, ám van egy lényeges különbség a magyarországi szabályokhoz képest.

Ha egy EP-képviselő valótlan adatot ír a vagyonnyilatkozatába vagy nem teljesíti a kötelezettségét, és a felszólításra sem javítja ki a hibát vagy pótolja a hiányosságot, a Nemzeti Választási Bizottság megszüntetheti a mandátumát.

Ezzel szemben a magyar Országgyűlés tagjainál semmilyen szankció nincs, ha hibásan töltik ki a vagyonnyilatkozatukat. A képviselők évtizedek óta lényegében azt írhatnak be a dokumentumba, amit csak akarnak, Orbán Viktor legutóbb a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt felejtette ki. A magyar parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatának tartalmát csak a mentelmi bizottság vizsgálhatja, de nem ellenőrzi semmilyen hatóság, hiába tett erre javaslatot az átláthatóságért küzdő civil szervezetek mellett az Integritás Hatóság is.

A 21 magyar EP-képviselőnek péntekig kell leadnia a saját és közvetlen családtagjai vagyonnyilatkozatát a Nemzeti Választási Irodának, amely honlapján várhatóan szombaton 0 órakor teszik közzé azokat. Ha egy EP-képviselő nem nyújtja be a határidőre a vagyonnyilatkozatát, a választási bizottság hivatalból eljárást indít. Első körben az NVB elnöke felhívja a képviselőt, hogy nyolc napon belül pótolja az elmulasztott kötelezettséget. Ha ezt akkor sem teszi meg, az NVB megfoszthatja a mandátumától.

Az NVI korábban a kérdésünkre azt írta, hogy a határidőre beadott vagyonnyilatkozatokat a választási bizottság külön nem ellenőrzi, de „bárki kezdeményezhet az európai parlamenti képviselő vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárást a vagyonnyilatkozat konkrét tartalmára vonatkozó olyan tényállítással, amely pontosan megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát”. Amennyiben a képviselő nyolc napon belül nem javítja ki vagyonnyilatkozat kifogásolt tartalmát, az NVB ugyancsak eljárást indít. A vagyonnyilatkozati eljárás során a hiányzó adatokat az állami szervek is kötelesek a bizottság rendelkezésére bocsátani, és a bizottság zárt ülésen megnézheti az EP-képviselők családtagjainak nem nyilvános nyilatkozatát is. Itt is eljuthat végül oda az eljárás, hogy megszüntetik a képviselő mandátumát.

Magyar a Telex májusi műsorában azt ígérte, hogy a legjobb tudása szerint fogja kitölteni a vagyonnyilatkozatát, leadja időben, és ha Orbán Viktor is vállalja, akkor kész nyilvánosságra hozni a közeli családtagjai vagyonnyilatkozatát is. A magyar vagyonnyilatkozati rendszert színháznak tartja, hiszen eddig soha nem lett következménye annak, ha egy parlamenti képviselő hibásan töltötte ki a dokumentumot, vagy megmagyarázhatatlan volt a vagyonosodás. „Ha a NAV megvizsgálná egyszer Lázár János vagyonosodását, súlyos megállapításokat találnának” – fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

Ha az új törvény alapján elvennék az EP-mandátumát, akkor megszűnne a mentelmi joga, és úgy könnyebben lehetne büntetőeljárást indítani vele szemben.

Magyar azt mondta, hogy Orbán Viktorról és a janicsárjairól bármit el tud képzelni, de azt üzente nekik: nem fog megijedni. „Ha engem bilincsben elvisznek, akkor úgy fogok eljárni, ahogy Kossuth Lajos járt el, aki megtanult jól angolul.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!