Magyar Péter hivatalt állítana fel a közvagyon visszaszerzésére

Magyar Péter hivatalt állítana fel a közvagyon visszaszerzésére
Magyar Péter a Kanizsa Aréna színpadán, a párt kongresszusán 2025. július 12-én – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

2794

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Véget ért Nagykanizsán a Tisza Párt kongresszusa. Magyar Péter beszédében több konkrét ígéretet is tett arra, mit terveznek kormányra kerülésük esetén 2026-tól.

  • Rendezik a devizahitelesek helyzetét, áttekintik a devizahiteles szerződéseket és kompenzációs programot indítanak.
  • Felfüggesztik a kilakoltatásokat, felszámolják a végrehajtói maffiát.
  • Felállítják a Nemzeti Vagyon Visszaszerzési Hivatalt, ami kivizsgálná a felmerült súlyos korrupciós ügyeket, és visszaszerezné az elrabolt közvagyont.
  • Ezt a hivatalt egy makulátlan múltú, nem politikából érkezett ember vezetné. Vizsgálnák például az MCC-nek juttatott vagyont, a közalapítványokba kiszervezett állami vagyont, a Covid-időszak alatti beszerzéseket, a kommunikációs- és kampánymegrendeléseket, Paks II.-t vagy a TAO-pénzeket.
  • Magyar szerint a Tisza Párt programjának megvalósítására egyebek mellett onnan lesz pénz, hogy visszaszerzik az ellopott közvagyon jelentős részét, hazahozzák az uniós forrásokat, felszámolják a propaganda állami támogatását, kifehérítik a közbeszerzéseket, kiszámítható és hiteles gazdaságpolitikát csinálnak, vagy megadóztatják az 5 milliárd forintnál nagyobb vagyonokat.
  • Uniós források segítségével elindítják a magyar közlekedés reformját.
  • Nekiállnak az egészségügy átalakításának, évente minimum 500 milliárd forinttal többet fordítanak az állami egészségügy megmentésére.
  • Bérlakás- és otthonteremtési programot indítanak. Szociális bérlakásokat fognak építeni a legnehezebb helyzetben élők számára, a magánszektort pedig ösztönözni fogják, hogy új bérlakások épüljenek.
  • A rezsi kifizetése most is sok embernek gondot okoz, ezért a lakások energetikai korszerűsítését szolgáló programot indítanak, amire 2026 júniusától lehet majd pályázni.
  • Országos akadálymentesítő programot indítanak.
  • Adókedvezménnyel támogatják azokat, akik a legnehezebb helyzetben lévő magyar munkavállalókat foglalkoztatják.
  • Visszaszerzik az egyetemeket és az Erasmus-programot.

A résztvevők és a Tisza Párt vezetői közösen éneklik a Himnuszt. Ott volt a színpadon Radnai Márk, a párt alelnöke, és a Tisza politikusai, a felszólalók és Magyar Péter barátnője is.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Soha ne feledjétek, hogy ez az ország nem az oligarchák világa, hanem a Nobel-díjasok, az olimpiai bajnokok és rengeteg jóravaló, szorgalmas ember hazája – mondta Magyar.

Magyar arra hív mindenkit, hogy fogják meg egymás kezét, és ne engedjék el többé. „Ne engedjük, hogy elvegyék a gyerekeink és az unkáink jövőjét, és elvegyék a szeretett hazánkat” – mondta. Mától nemcsak a zászló egy, hanem az út is, a Tisza-kormány útja, amit lépésről lépésre építünk, tégláról téglára – mondta. A beszédét „A haza minden előtt” fordulattal zárta, a közönség állva tapsolja.

A hivatal feladata az lesz, hogy minimum a mai naptól felvett hiteleket visszaszerezzék, hogy ne magyarok fizessék meg az árát, hanem azok, akik ezek révén gazdagodtak. „Mi nem vagyunk sem messiások, sem tökéletesek. Nem ígérünk könnyű utat, de egyet igen, hogy meg fogjuk csinálni.” Azt mondta a közönségnek, hogy ne nézői legyenek a rendszerváltásnak, hanem alakítói is. „Legyen ez a pillanat egy közös eskü, hogy többet nem hátrálunk meg. Hogy nem adjuk fel, ha elindultunk együtt, akkor végigmegyünk az úton a működő Magyarország felé.”

Tudjuk, hogy miben mesterkedik Orbán Viktor – mondja Magyar. Szerinte most már jobban tenné a miniszterelnök, ha ügyvivő kormányként működne, és nem hozna döntéseket, nem adósítaná el az országot. „Rohangál, mint a pók a falon, hogy hitelt szerezzen, uzsorakamatra, mert neki már belefér” – mondja Magyar. Szerinte Orbán osztogatni készül, de már nincs miből, ezért akar most bármi áron, bármilyen feltétellel hitelt szerezni. Szerinte 2000 milliárd forintot akarnak felvenni a kínai forrásból, ami évente további 200 milliárd forint terhet róna a költségvetésre.

Van egy rossz hírem: Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc nyugodtan betolhatja a magánvagyonát, mert minden olyan hitelfelvételért, amit a mai naptól végrehajt a kormány, ők lesznek a felelősek, és az ő vagyonuk lesz a garancia – mondta Magyar.

A hivatal vizsgálni fogja „a világ legnagyobb bankrablását is”, a Magyar Nemzeti Bank ügyét. A hivatal élére olyan embert jelölnek, aki makulátlan előéletű, és akinek nincs semmilyen politikai múltja. Magyar Péter szerint ez a hivatal egy szuperjogokkal bíró intézmény lesz, hogy minél gyorsabban tudjon információkat kérni az állami szervektől.

Ha sokan élnek egy kicsit jobban, az a pénz itthon marad, szemben az oligarchák külfölre menekített vagyonával – mondja Magyar. Szerinte ma már mindenki tudja, hogy kirabolták az országot. Szerinte legalább 20ezer milliárd forint vándorolt magánzsebekbe. Ha ez a pénz benne marad a gazdaságban, működő országot lehetett volna építeni.

Nem hagyhatjuk szó nélkül az elmúlt évtizedek szabadrablását – mondja. A kormány felállítása után felállítana egy nemzeti vagyon visszaszerzéséi hivatalt, ami kivizsgálná a felmerült súlyos korrupciós ügyeket, és visszaszerezné az elrabolt közvagyont. Felülvizsgálnák a koncessziós szerződéseket is, például az autópályákra, hulladékgazdálkodásra írtakat, a vasútállomások hasznosítsáát is.

Kiemelt vizsgálatot indítana az Orbán-kormány vagyonkezelésére, például az MCC-nek juttatott vagyon, a közalapítványokba kiszervezett állami vagyon, és Covid-időszak alatti beszerzések vizsgálatára.

A kommunikációs- és kampánymegrendeléseket, energetikai beruházásokat, és a Paks II. projekt és a TAO-pénzeket is megvizsgálják – ígérte.

De miből lesz pénz a Tisza Párt programjára? Magyar Péter szerint ez egy jogos kérdés, több megoldást is bedobott:

  • Visszaszerzik az ellopott közvagyon jelentős részét, „még ha Amerikáig is iszkolnak vele”.
  • Hazahozzák az uniós forrásokat, ami szerinte 8 ezer milliárd forintot jelentene.
  • Felszámolják a propaganda állami támogatását és a propagandát szolgáló intézményeket. Ez 500-1000 milliárdos megtakarítást jelentene.
  • 1600 milliárdot spórolnának a közbeszerzések kifehérítésével.
  • Kiszámítható és hiteles gazdaságpolitikát csinálnának, ami 300-1200 milliárdos pluszt hoznak a költségvetésnek.
  • Megadóztatnák az 5 milliárd forintnál nagyobb vagyonokat, ami szintén több száz milliárdos bevétel lenne.
  • 400 milliárdos extrabevételhez jut az ország, ha többet fogyaszt a középosztály.
  • Az intézkedések hatására növekedni fog a beruházási kedv, Magyar Péter szerint már 1 százalékos gazdasági növekedés is évente 800 milliárdot jelentene az országnak.

Az akadálymentesítés Magyarországon nem alap ma, hanem kivétel, pedig ez nem csak az akadállyal élők, hanem az elöregedő társadalom és a gyereket vállalók ügye is – mondja Magyar, és bejelentette, hogy országos akadálymentesítő programot indítanak. „Mert a közösség nem ott kezdődik, ahol van lift, hanem ahol nem kell senkit ölben cipelni a lépcsőn” – mondta.

A külföldi munkavállalásról beszél. Azokat a munkáltatókat akarja célzott adókedvezménnyel támogatni, akik a legnehezebb helyzetben lévő magyar munkavállalókat foglalkoztatják. A magyar munka nem lehet másodrendű a hazájában – mondja.

Végezetül pedig a vízről beszél ő is, ami szerinte ma már nemzetstratégiai kérdés. Az aszály nemcsak a gazdákat sújtja, hanem a magyarok pénztárcáját is érinteni fogja. A víz lesz az új olaj – mondja Magyar Péter, szerinte a vízre épülő jövőt kell építeni. A magyar szerinte vízi nép, sorolja a folyókat, tavakat, az úszókat. Szerinte nekünk a víz a kódunk. Tiszta vizet öntünk a pohárba – mondja, majd hozzáteszi, ezt teszik ők is. Nem langyos mocsárra van most szükség, hanem tiszta ivóvízre.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexFotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nem veszíthetünk el egy újabb generációt, ez a nemzeti önvédelem. Olyan munkahelyek kellenek, amik gondoskodnak, nem kizsigerelnek. A Tisza ilyeneket fog létrehozni. Otthon, út, energia, oktatás – ez a négy alappillére a Tisza víziójának.

Van egy olyan társadalmi réteg, ami mindenét elveszítette, ők a devizahitelesek. Hallgattak a politikára, a bankokra és a reklámokra, cserébe mindenüket elveszítették. A jelenlegi rendszertől pedig azt kapták, hogy ők a hibásak, mondta Magyar.

Az elmúlt húsz év elitjének letagadhatatlan felelőssége van ebben, ezért rendezni kell a devizahitelesek helyzetét, jelentette ki. A Tisza-kormány első napján felfüggesztik az összes kilakoltatást és felszámolják a végrehajtói maffiát. Áttekintik a hazai bíróságok joggyakorlatát a devizahiteles szerződések ügyében. Kompenzációs programot is indítanak havi 100 ezer forintos határral.

Valódi digitalizációs programot indítana a Tisza az iskolákban. Azt ígéri, visszaszerzik az egyetemet és az Erasmus-programot is.

A költségvetés optimalizálásáról, a vállalkozások indításának könnyítéséről, és a bürokrácia felgyorsításáról szól. Újra megígéri, hogy hazahozzák a tehetségeket. Visszautalt az egészségügyi kerekasztalra, és arra, hogy sokat beszélgetett Hegedűs professzorral, aki azt mondta, ilyen Magyarországra szívesen hazajönnének.

Hazahozzák a legokosabb magyarokat, ígérte Magyar Péter. Felemlegette, hogy az NB I.-es focisták sokszorosát keresik a tanárok fizetésének. A Tisza Párt tudásalapú országot akar építeni. Egy működő országban az emberek saját maguk rendelkeznek az adataikról, ők döntik el, ki ismerheti és használja az adataikat.

A rezsi a harmadik pont. Magyar Péter arról beszél, hogy sok ember még mindig nem szigetelt vagy penészedő lakásban lakik. Rengeteg honfitársunk él hideg és egészségtelen lakásban, köztük több százezer magyar gyerek. Ezért a Tisza teljes energetikai korszerűsítési programot indít, a családi korszerűsítésre már 2026. júniusától lehet majd pályázni.

Étlapról lehet majd választani, nem kötelező programot ajánlanak, lehet szigetelés, okos rendszereket, napelemet is választani. Ez nem csupán pénzügyi kérdés, hanem a magyar életminőség alapja. Az a cél, hogy a háztartások negyedében a nullát közelítse a rezsiszámla, hogy energiafüggetlen háztartások jöjjenek létre.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Magyar Péter szerint az otthon nem lehet luxus, mert az jelenti a létbiztonságot. A lakhatás újra társadalmi kérdés lesz, nem pedig pénzügyi kérdés. Ezután a vasút helyzetével folytatta. Szerinte a vasút az ország állapotának tükre. Most „szerencsejáték” Budapestről Nagykanizsáról vonattal lejutni. Baross Gábor vasutat épített a köznek, míg Lázár János egy csinos kastélyt magának, mondta Magyar Péter. Politikai csőd, hogy most 40 éves vonatok járnak klíma nélkül. Nem szétverni kell a vasutat, hanem becsülni. Azt ígérte, hogy a Tisza Párt elindítja a magyar közlekedés reformját az uniós források segítségével.

Amit Magyarországról gondolunk, az nem egy szórólap, nem egy választási plakát – mondja Magyar. Az újjáépítésnek négy pillére lesz, és New Dealnek nevezi. „Nekiállunk megjavítani azt, ami nem működik, és az emberséget állítjuk a középpontba” – ígérte. A lakhatási válságról beszél, és azt mondja, hogy a elindítják a rendszerváltás utáni legnagyobb bérlakás és otthonteremtési programot. Szociális bérlakásokat fognak építeni a legnehezebb helyzetben élők számára, a magánszektort pedig ösztönözni fogják, hogy új bérlakások épüljenek.

Egyre több elemét fogják ismertetni a Működő ország programnak, mondta Magyar Péter. Most már meg kell tudniuk mutatni, hogy milyen lesz az új Magyarország, nem elég, ha csak azt mondják el, mit nem akarnak. Nem állítják, hogy minden könnyű és kockázatmentes lesz, de ez az egyetlen kiút abból a helyzetből, ahová az elmúlt 20 évben került az ország.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Új társadalmi egység kell – mondja Magyar. Azt mondja, érti, hogy nekik azokkal a hétköznapi emberekkel kell ezt összehoznia, akik nem kérnek a levitézlett politikusokból.

A kormányváltás után azonnal és határozottan kell majd cselekedni a válsághelyzet miatt. Hazahozzák a Magyarországnak járó uniós forrásokat – mondta nulladik pontként. Azt ígéri, hogy nekiállnak az egészségügy átalakításának, és évente minimum 500 milliárd forinttal többet fordítanak az állami egészségügy megmentésére.

„Mi nem a hatalom felé megyünk, hanem az emberek irányába, cserébe csak egyet kérünk, ne álljanak elénk” – üzente a régi ellenzék politikusainak. Felidézte, hogy a mindenkori ellenzék összesen nyolc egyéni választókerületet tudott megnyerni vidéken az elmúlt négy választáson.

Mi nem kényszerből, nem megélhetésből, nem egy újabb parlamenti mandátum reményében végezzük a munkánkat, közöttünk nem a feketeöves hatalomféltők vannak többségben – mondja Magyar Péter, majd felszólította azokat, akiknek a saját sorsuk fontosabb az országénál, hogy máshol próbálkozzanak.

Újak vagyunk a politikában, de ez ne riadalmat okozzon, hanem reményt adjon – mondta. Szerinte a kipróbált, dörzsölt káderek juttatták ide az országot. Volt olyan baloldal, amelyik három milliárdos miniszterelnököt adott, és van olyan jobboldal, aki csak politikai terméknek tekintette a polgári Magyarországot. Mára már ott tartunk, hogy az MSZMP végnapjait idéző performanszok zajlanak – mondja. Orbán, Lázár azt keresik, miért nem szereti őket a nép.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Jövő áprilisig nem állhatnak meg, újra és újra körbejárják az országot. Ezekből a történetekből rakják össze a közös jövőjük alapjait. Magyar Péter szerint a választási győzelem után azonnal éreztetniük kell, hogy húsz év után más irányba fordul az ország, de ami jó és a közérdeket szolgálja, azt megőrzik. Rendszerváltás, békével és felelősséggel – ez lesz az országjárásuk mottója.

Fognak még hibázni, mert esendő emberek, és nem programozott pártkatonák. Nem tesznek úgy, mintha mindig igazuk lenne vagy igazuk lesz, mert aki ilyet tesz, az hazudik vagy Istent kísérti.

Nagykanizsa ma újabb és újabb lendületet tud adni a Tisza közösségének, ezért vagyunk ma itt – mondta Magyar Péter.

Másfél évvel ezelőtt az életem egy része összeomlott. Bezártam olyan kapukat magam mögött, amik hamis biztonságot jelentettek. Én is buborékban éltem – mondja. Szerinte ő tavaly februárban lebontottam a Partizán stúdiójában, mondja.

Magyar Péter arról beszél, hogy az elmúlt másfél évben több tízezer emberrel találkozott, sokan közülük elkezdték mesélni a saját történetüket. Ezek a történetek engem is formáltak – mondja. Mert ha sokan mondanak valamit, az már nem panasz, hanem maga a valóság, aki pedig figyel ezekre, az nem tud ugyanaz ember maradni.

Példákat is hoz. Például egy vidéki közmunkásét, aki azt mondta, nem a pénz a legfontosabb, hanem az, hogy úgy használják, mint a tulajdonukat. Nem kérte, hogy segítsünk, csak szerette volna, hogy figyeljenek rá – mondja Magyar Péter. Ezeket a mondatokat nem statiszták mondták, ezek az ország önéletrajzának fejezetei – mondja.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Magyar Péter szerint Nagykanizsa mindig is kapu volt, nem pedig sorompó. Egy történelmi város, mert amit itt elindítottak, annak hatása volt határon innen és határon túl. itt futott a kereskedelem és az ipar, „itt dobogott a vidék szíve.” Trianon miatt viszont elveszett a város központi szerepe, kihagyott lehetőséggé vált, de erről nem a város lakói tehetnek.

Az elmúlt húsz politikája a város elárulásáról szólt, mondta Magyar Péter. Felidézte: Orbán Viktor 2008-ban megígérte, hogy autópályát építenek Zalaegerszeg és Nagykanizsa között, de ebből semmi nem lett. Ő viszont nem ígérgetni jött, hanem jövőt kínálni.


A Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán az első sorban ül Kármán András magyar közgazdász. A Wikipedián olvasható életrajza szerint Kármán a hollandiai Groningeni Egyetemen tanult, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1997-től a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott, majd a második Orbán-kormány idején 2010 júniusától 2011 novemberéig a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkára volt. Kármán a bankadó kivetésében még kitartott a kormány politikája mellett, de nem sokra rá, az IMF „hazazavarását” megelőző tárgyalásokon belátta, hogy csak a miniszter és a miniszterelnök akaratának végrehajtója lehet, ezért lemondott posztjáról, írta róla korábban a Hvg.hu. Ezután 2014-ig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságában a Magyarországnak járó helyettes igazgatói posztot töltötte be. 2017-től az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. ügyvezetőjeként és elnökeként dolgozott.

Kármán András középen – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kármán András középen – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

De előtt még két felvezető videót is levetítenek a közönségnek, az egyik a Tisza Párt március 15-i rendezvényéről szól, a másik pedig Magyar Péter 11 napos gyaloglásáról.

Gelencsér Géza agrármérnök azt mondta, hogy rendszerszintű megoldásokra van szükség a víz megtartásához, amiben a gazdáknak kulcsszerepük lenne a szántóföldek nagysága miatt. Ehhez pluszforrásokra lesz szükség. Bóna Szabolcs szerint a Tisza Párt szeretné megtartani azokat a forrásokat, amik segítenek a gazdáknak a hatékonyabb vízgazdálkodásban.

Gelencsér szerint A vizet a tájba nevű programot lassan át kéne nevezni Vizet a szájba programra, mert idővel annyira nem lesz víz az országban.

Sára-Kollár Eszter vízépítő mérnök szerint területenként változni fog, hol mi a legjobb megoldás a vízgazdálkodásban, nem lesz olyan megoldás, ami mindenhol működik. Úgy látja, a kormánynak nem fontos a vízkérdés, mert nem fordítanak elég pénzt az aszálykárok enyhítésére. „Mindig aszályos év lesz” – jelentette ki Baloghné Gaál Zsófia, szerint erre kell felkészülni az országnak. A propaganda viszont nem a valós problémákról beszél.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Bent kell tartani az országban a vizet – ezt lesz a kerekasztal-beszélgetés fő témája az első idézet alapján, amit a beszélgetés moderátora, Bóna Szabolcs olvasott fel. A szakértők szerint ennek a generációnak az a felelőssége, hogy a jövő nemzedékének is jusson még víz.

Magyarország vízszegény ország – mondják. Víztakarékos megoldásokra van szükség, a víz visszatartására, a csapadékvíz kezelésére és az öntözésfejlesztésre is. Nem a szakmai hozzáértéssel van probléma – mondta Bóna Szabolcs, bár vízügyi mérnököket már nem fognak egyetemi szinten képezni.

A klímaváltozás miatt a csapadék is csökken, de nagyobb probléma, hogy egyenlőtlenül oszlik el, sokáig nincs, majd hirtelen kezelhetetlen mennyiség zúdul le. Nagyobb problémát jelent viszont a felmelegedés.

Bóna Szabolcs arról beszél, hogy ezekre a problémákra nem jutott pénz, miközben jutott lombkoronasétányokra és stadionokra. Pedig ennél fontosabb probléma nincs, talán csak az egészségügy – mondta az egyik szakértő.

A vízügyi kérdéseket meg kell oldani az országban – erről szólt a következő kerekasztal-beszélgetés felvezetője, amelynek Sára-Kollár Eszter vízépítő mérnök, a vízrendezési problémák szakértője, Baloghné Gaál Zsófia, környezetvédelmi szakértő, akinek nagyberuházások vízügyi tervezésében van tapasztalata, Gelencsér Géza agrármérnök és Bóna Szabolcs agrármérnök lesz a résztvevője. Utóbbi 2022-ben az év állatenyésztője volt, és a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője, ő moderálja a beszélgetést. „Nem lesz száraz téma” – ígérte.

Tarr Zoltán a tiszás EP-képviselők eddigi munkájáról beszélt. A június 9-i EP-választás után sokan megkérdezték tőle, mit tehet a Tisza Párt az Európai Parlamentben, ha közben nincs bent az Országgyűlésben. Nem kifogásokat, hanem lehetőségeket kerestek. Elérték, hogy a döntéshozók megértették: Magyarország nem egyenlő Orbán Viktor rendszerével.

A propaganda célkeresztjében állnak, azért mert hatékonyak, és láthatóvá teszik a hazugságot Brüsszelben is. „Lehetne ez az ország a legjobb hely, ahol élni lehet, ha a Fidesz nem lopná el az EU-s forrásokat.”

Azt mondta, nem okozott törést az Európai Néppártban, hogy a Tisza Párt nem támogatta Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását. Sorsdöntőnek nevezte a 2026-os választást. Szerint a választás egy bizalmi szavazás lesz arról, hogy készen állnak Magyarországot bent tartani az Európai Unióban, vagy elveszítik ezt a csatát a kormánnyal szemben.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Mik azok a legfontosabb intézkedések, amiket a Tisza-kormány az első száz napban meg tudna csinálni? – kérdezte Bódis Kriszta. Jakab Zsuzsanna szerint autonómiát kell biztosítani az iskoláknak és a tanároknak, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál az oktatásban, amit akar. A státusztörvényt pedig el kell törölni, jelentette ki. Olyan iskolára van szükség, ami képes reagálni a 21. század kihívásaira, az új technológiák megjelenésére, különösen igaz ez a szakképzésre. Szeptemberben „nagyszabású” oktatási konferenciával készül a Tisza Párt, mondta Bódis. Olyan oktatást akarnak, ahol jó iskolába járni és ahol jó tanítani, zárta a beszélgetést.

Különböző adottságokkal születnek az emberek, eltérő szocializációs hatások érik őket, a hátrányba kerülőknek is megfelelő oktatás kell. Az UNICEF kutatása szerint minden ötödik gyerek mentális problémákkal küzd, az oktatásnak pedig erre reagálnia kell. Helyi szinten az iskolákban próbálnak is ezzel foglalkozni a pedagógusok, de ezen a területen is nagy a hiány más szakemberekből, mondta Jakab Zsuzsanna. 2000-ben indult az Arany János Tehetséggondozó Program arra, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is lehetőséget, támogatást kapjanak, mondta Trembeczki Csaba. Amikor a szakképzési intézményeket leválasztották a tankerületekről, bevezettek egy vonzó szakképzési ösztöndíjat. A szülők ekkor dilemma elé kerültek, hogy hova küldjék a gyerekeket. A több pénz miatt a szakképzésbe küldték a gyerekeket, viszont emiatt az Arany János tehetséggondozó programba egyre kevesebb gyerek került, kiürült, és van, ahol meg is szűnt.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!