Csak akkor érdemes ma kimenni, ha van hol lehűlni
Több helyen meghaladhatja a hőmérséklet a 35 Celsius-fokot, délen pedig 37-38 Celsius-fok is lehet hétfőn, írta az Időkép, és keddre is csak pár fokot enyhülhet az időjárás az átvonuló hidegfront nyomán, az eső pedig az ország nagyobb részét elkerüli majd, főként északon, északnyugaton fordulhat elő csapadék.
A HungaroMet hétfőn azt írta, hogy hétfőn jellemzően kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz, de délután, az este közeledő hidegfront előtt már lehetnek záporok északon. A front előtt a délnyugati szelet sokfelé élénk, főleg a Dunántúlon erős széllökések kísérik, majd a hidegfront mentén az északnyugatira forduló szél viharossá fokozódhat. Ők délutánra 32-38 fokot becsültek.
Az Időkép előrejelzése szerint az átmeneti keddi, 4-5 Celsius-fokos mérséklődés után szerdán és csütörtökön ismét melegebb lesz. A hőség miatt vasárnap 00 órától július 24-én 24 óráig másodfokú hőségriasztást rendeltek el az ország teljes területére.