Orbán szerint mostantól minden 18 éves magyar lakástulajdonos lehet

Tőkés László hosszú válasza után először éjszakai élményéről, közös éneklésről és homályos emlékekről beszélt Orbán Viktor, aztán válaszolt pár közönségkérdésre.

Tusványos politika vagy fesztivál? Tusványosban az a jó szerinte, hogy egy nagy egész, és mindkettő belefér. „Nem okoskodni kell, hanem élni, benne meg meg[élni]”.

A nemzeti közösséghez tudnak-e csatlakozni a fiatalok? Kétfajta fiatal van Orbán szerint: az egyik gondolkodik ezen a kérdésen, a másik nem. Orbán szerint a nemzeti érzelmű fiatalok a Jóistentől elrendelt adottságnak veszik, hogy magyarok, és ebbe bele kell állni.

A kormánynak azon kell dolgoznia szerinte, hogy Magyarországon és Erdélyben is legyenek magyar fiatalok. Úgy látja: a fiatalok nem szeretik, ha ajándékként kapnak valamit, inkább esélyt szeretnének.

Áttörésnek tartja, hogy 18 évesen minden fiatal a saját otthonának tulajdonosa lehet.

Orbán szerint egyetlen nyugat-európai országban sincs ilyen, de nálunk mostantól így lesz. Munkáshitel, diákhitel, önálló otthon, 25 év alattiak szja-mentessége, CSOK, gyerekek után járó adókedvezmény, sorolta a fiatalokat érintő kormányzati intézkedéseket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!