Magyar Péter a férfiaknak is lehetővé tenné, hogy 40 év jogosultsági idő után nyugdíjba menjenek

5165

Ma minden harmadik férfi meghal, mielőtt nyugdíjba menne, így minden harmadik gyerek nagyapa nélkül nő fel, fogalmazott Magyar Péter, amikor 80 napos országjáró körútja keszthelyi állomásán bejelentette, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése esetén a férfiak számára is elérhetővé teszik a nyugdíjat 40 év jogosultsági idő elérése után. Ez a lehetőség jelenleg csak a nők számára elérhető, és mint Magyar kifejtette, bár az alkotmánybíróság álláspontja szerint ez nem alkotmányellenes, a Tisza a rendszer átalakítását tervezi, aminek feltétele, hogy előtte sikerüljön beindítani a gazdaságot. Az ötlet nem teljesen új, hiszen a Jobbik régóta napirenden tartja, így 2016-ban parlamenti vitanapot is szerveztek az ügyben, de az eddig nem talált támogatókat a kormányzati oldalon.

Magyar előzőleg arról is beszélt, hogy pártja úgy változtatná meg a családoknak szánt állami támogatások szabályait, hogy azokat válás esetén se kelljen visszafizetni. Ezt azzal indokolta, hogy a házasságok fele válással végződik, ami a gyerekek számára nagy megrázkódtatás jelent, és ezt fokozza az is, ha a család kénytelen eladni a támogatással vásárolt otthonát.

A Tisza Párt elnöke a múlt héten Debrecenben tartott beszédében azt mondta, hogy a leendő Tisza-kormányban az igazságügyi, az egészségügyi, a pénzügyi és a társadalompolitikáért felelős miniszternek vétójoga lesz minden döntésnél. Mint hozzátette, pártjánál már zajlik a kormányzásra való felkészülés, és azt ígérte, hogy kormányra kerülve náluk „az ember lesz a középpontban”.

Magyar Péter röviden meg is indokolta, hogy miért pont ez a négy miniszter kapna vétójogot. Például az igazságügyi miniszter fog felelni azért, hogy a tervezett jogszabályok megfeleljenek az alaptörvénynek, a pénzügyminiszter pedig arról dönt majd, hogy az adott intézkedések beleférnek-e a költségvetésbe. Magyar elmondása szerint az Orbán-kormányban csak a gazdasági és az igazságügyi miniszternek van vétójoga. „Ténylegesen persze egyiknek sem volt soha vétójoga. Amikor az én volt feleségem egy alkotmánymódosításnál jelezte a fenntartásait, akkor a válasz annyi volt, hogy miniszter asszony, magát nem azért tartjuk, hogy szakmai és erkölcsi kifogásai legyenek” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!