„Lassulás várható” – vakon repülő ügyeletesek, recept nélkül maradt betegek bánták az EESZT hétvégi leállását

„Lassulás várható” – vakon repülő ügyeletesek, recept nélkül maradt betegek bánták az EESZT hétvégi leállását
Az EESZT mobilos alkalmazása, az EgészségAblak applikáció egy okostelefonon az országos Járóbeteg Irányítási Rendszerről tartott sajtótájékoztatón a XX. kerületi Ady Endre utcai szakrendelőben 2024. február 12-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI

489

„A mostani leállásra a katasztrofális jelző lehet a legmegfelelőbb” – mondta lapunknak egy budapesti patika vezetője, miután péntek délután lehalt Magyarországon az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér). Ez az online rendszer kapcsolja össze az egészségügyi szolgáltatókat, és teszi lehetővé az egészségügyi adatok elektronikus kezelését és megosztását.

A technikai problémát csak vasárnap reggelre sikerült megoldania az illetékeseknek, addig a gyógyszertárak nem tudtak elektronikus recept alapján gyógyszert kiadni. Az egészségügyi dolgozók és a betegek tapasztalatai alapján más problémák is voltak: az orvosok nem fértek hozzá a betegek előzményeihez, az e-beutalókhoz és semmilyen egészségügyi dokumentumhoz. Az államtitkárság egynapos csúszással megoldási javaslatokkal állt elő, de valójában ezek is számos kérdést vetettek fel. Nem ez volt az első eset, hogy probléma volt az EESZT-vel, de kétségkívül a rendszer 2017-es indulása óta a legnagyobb leállás történt hétvégén.

„37 beteg gyógyszerfelírása ragadt be”

Az EESZT-t felkeresők péntek délután egy rövid üzenettel találkozhattak, ami így szólt: „Tisztelt Felhasználó! Az EESZT Portál jelenleg nem elérhető”. A lapunknak nyilatkozó patika vezető szerint nem tájékoztatták őket arról, hogy pontosan mi a probléma, és meddig tart a leállás, az EESZT üzemeltetése egyetlen úgynevezett „push” üzenetet küldött a szoftverbe, hogy

„lassulás várható”.

Az „Egészségügyi szakirodalmi tallózó” nevű nyilvános Facebook-csoportba sok olyan beteg írt, akik fontos gyógyszerüket nem tudták kiváltani. A betegek arra panaszkodtak, hogy nem kapták meg például a vérhígítójukat, az inzulinjukat, a felírt allergiagyógyszert, vérnyomáscsökkentőt, antibiotikumot. Volt olyan, aki magának megoldotta: az egyik ismerőse ugyanazt a vérnyomáscsökkentőt szedte, és tőle kapott három napnyi adagot.

A lapunknak nyilatkozó patika vezetője még szerencsésnek érzi magát. Igaz, a gyógyszereket ők sem tudták felírni a hétvégén, de a betegeik megértők voltak. „Nekünk szerencsére jó a betegkörünk, kevés volt az atrocitás, pénteken csak egy idősebb férfi volt, aki láthatólag felhúzta magát. A dühtől egyszerűen nem értette meg, hogy nem a patika hibája, hogy nem elérhető az EESZT.”

Több egészségügyi dolgozó is kiemelte: átérzik a betegek frusztrációját, de valójában általános probléma, hogy a betegek nem gondoskodnak időben a fontos gyógyszereik utánpótlásáról. Ha valaki az utolsó pillanatra hagyja ezt, akkor egy váratlan technikai probléma miatt kifogy a gyógyszerből.

„Nekem 37 beteg gyógyszerfelírása ragadt be a rendszerbe, remélni tudom csak, hogy mindenkinek volt tartaléka. Péntek volt az utolsó munkanapom a szabadság előtt, de amint lesz EESZT, mindenkinek felírom a gyógyszereket, ez nem is kérdés” – írta egy egészségügyi dolgozó a hivatkozott Facebook-csoportban.

Országos Mentőszolgálat: Nem volt többletforgalom az ügyeleti pontokon

Egy másik orvos arra is panaszkodott, hogy sajnos nemcsak a receptek nem voltak elérhetők, hanem a páciensek egészségügyi dokumentumai sem. Egy lapunknak nyilatkozó szakápoló azt mondta: „A laikusoknak és gyógyszerhasználóknak, nyilván, csak a patika volt probléma. Azonban sokan nem látják, hogy mekkora gondot jelentett a leállás például a sürgősségi osztályokon, szakellátásban, laborvizsgálatok terén, lelet lekérdezésben, beteg anamnézisek nyomon követésében, beteg érkeztetésben, szükség esetén más osztályokra való áthelyezésben, napi jelentésben. Gyakorlatilag minden ellátási folyamat az EESZT-ben történik, alfától ómegáig”.

„Pénteken ügyeletben (egy nagyváros klinikáján) csak papíron lehetett receptet írni, szerencse, hogy volt a házban egy idősebb ügyeletes orvos, akinél volt papíralapú recept, de másnál nem. Különben elég nagy baj lett volna” – mondta egy orvos. A rendszer leállása más gondokat is okozott. „Volt egy lázgörcsös baba. A kolléga megnézte volna, mit írt le a háziorvos pár órával azelőtt, mielőtt mentővel hozzájuk került, és milyen gyógyszert kapott (amit az anyuka nem tudott megnevezni), de ez nem derült ki, mert nem működött a rendszer. Az anyuka meg a nagy rohanásban nem hozta el a papírt sem, amit kapott” – mondta.

Volt olyan beteg, aki a saját állapotáról akart információhoz jutni, de ezt sem tudta megtenni. „Kórházban vagyok. Eddig legalább a rendszerből tájékozódtam arról, hogy hogy vagyok... mert itt nem árulják el. Most már onnan se” – írta a nyilvános Facebook-csoportban.

Szombat délután Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár is megszólalt, aki azt írta, hogy az elektronikus közigazgatás hardverhibája okozta a problémát. Az államtitkár szerint szakembereik felvették a kapcsolatot a termékeket gyártó nemzetközi céggel is, és eszközhibát azonosítottak, amelynek elhárítását haladéktalanul megkezdték.

Az államtitkár ekkor megoldási javaslatokkal is előállt:

  • Amennyiben a beteg rendelkezik Felírási Igazolással, annak bemutatásával a felírt gyógyszereket a patika támogatással kiadhatja.
  • Amennyiben a beteg nem rendelkezik Felírási Igazolással, de bármilyen egyéb orvosi dokumentációban szerepel a felírt készítmény neve, hatáserőssége és adagolása, a gyógyszertár a felírt gyógyszert támogatás nélkül, teljes áron tudja a beteg részére kiadni a rendszer helyreállásáig.
  • A papíralapú vényre felírt gyógyszereket a megszokott rendnek megfelelően, támogatással kiadták.

Takács második javaslata a lapunknak nyilatkozó patikavezető szerint „teljes mértékig nonszensz, törvénytelen, jogszabályellenes”. Ráadásul teljes áron sokan nem is tudják megvásárolni a támogatott gyógyszereiket, így ez sem jelentett mindenkinek megoldást.

A Belügyminisztérium elrendelte, hogy az Országos Mentőszolgálat által üzemeltetett háziorvosi ügyeleti pontokon papíralapú receptírást biztosítsanak. Ezzel az volt a probléma, hogy a háziorvosoknál sokszor nincs kéznél papíralapú recept, mivel már digitális recepteket használnak. Illetve az orvosoknak, mivel nem tudtak hozzáférni a betegek előzményeihez, bemondás alapján kellett felírniuk a gyógyszereket.

Az Országos Mentőszolgálat szerint nem okozott többletforgalmat az ügyeleteken a gyógyszerfelírások pótlása, írta a Népszava. A mentőszolgálat szerint a közel 250, szombaton ügyelő háziorvost értesítettek a kialakult helyzetről, így ők magukkal hozták saját vényüket, és zökkenőmentesen felírhatták a szükséges gyógyszereket. A recepteket az Országos Mentőszolgálat bélyegezte le, a patikák erre kiadták a gyógyszereket.

Az ügy politikai jelentőségét Magyar Péter odamondása is jelezte a kormánynak. „Nem digitális harcosokról és polgári körökről kellene hadoválni, hanem működő államot kellett volna létrehozni” – írta a Tisza Párt elnöke, aki szerint a kormány csak lapít, nem ad tájékoztatást, Takácsnak pedig „egy napba került, hogy észrevegye, hogy betegek százezrei nem jutnak hozzá a szükséges gyógyszereikhez”. Takács a Facebook-oldalán keveredett ezután szócsatába Magyarral, akit „ifjú bolseviknek” nevezett. „Miért nem szaladsz be a NISZ-hez és viszel magaddal 2 elosztókábelt?” – szólt vissza Magyarnak, aki erre annyit kérdezett vissza: „lemondani én fogok?”.

A rendszer aztán vasárnap reggelre állt helyre.

Korábban is voltak gondok

A tapasztalataink szerint az EESZT-vel már korábban is voltak problémák. „A bevezetés utáni első fél év katasztrófa volt, ha informatikai fogalommal élhetek, élesben ment a rendszer béta tesztelése” – mondta lapunknak a budapesti patika vezetője.

Bár a hétvégihez hasonló leállásról neki sincs emléke, elmondása szerint rendszeresen előfordulnak kisebb-nagyobb működési problémák. „Annyit veszünk észre, hogy a szokásosnál lassabban töltődnek be a páciens receptjei, de olyan is van, hogy se mi, gyógyszerészek nem tudjuk lekérdezni a betegeket, se az orvosok nem tudják feltölteni a recepteket.”

Szerinte ez a helyzet mindenkit frusztrál. A beteg azért ideges, mert nem jut hozzá a gyógyszeréhez, a patikus azért, mert nem tudja ellátni a feladatát. „És ideges vagyok én is, mint patikavezető, hiszen ez bevételkiesést okoz: általános tévhit a társadalomban még mindig, hogy a gyógyszertárak állami fenntartású intézmények. Nem, mi mind magánvállalkozók vagyunk, a forgalmunk 60–80 százaléka a vényköteles gyógyszerektől függ, amihez ugye elengedhetetlen az EESZT folyamatos, hibátlan működése. A páciensek sokszor ilyenkor minket szidnak, rajtunk vezetik le a feszültséget: rendszeresek a verbális atrocitások, és az akkor most mi lesz velem? dögöljek meg? típusú kérdések.”

A történtek miatt megkeresést küldtünk az EESZT fenntartásáért felelős Energiaügyi Minisztériumnak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy pontosan mi okozta a problémát, miért tartott ennyi ideig a megoldása, és a jövőben mit tennének azért, hogy hasonló ne fordulhasson elő. Kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!