Hétmilliószor játszotta le a hétvégén a YouTube a Nemzeti Ellenállás Mozgalom reklámjait
Egy hónapja írtunk arról, hogy egész Európa legdrágább politikai hirdetési kampányát futtatja a YouTube-on a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM), amiről nagyjából annyit érdemes tudni, hogy a megafonos Apáti Bence projektje, Orbán Viktor személyesen is támogatja, Orbán Balázs szerint nem egyeztetnek a kormánnyal, ennek ellenére eddig üzembiztosan mindig mindenben pontosan ugyanazt mondták és hirdették, mint a Fidesz. Már jóval százmillió fölött jár az összeg, amit a mozgalom közösségi médiás hirdetésre költött, viszont hogy honnan van erre pénzük, az rejtély, többször rákérdeztünk, választ sosem kaptunk.
A NEM hétvégén újabb hirdetési kampányt indított, amiben még az eddigiekhez képest is megemelték a hangerőt: a három friss propagandavideót összesen kb. 7 millió alkalommal (pontosabban valahol a 6,5–7,7 millió közti sávban) játszotta le a YouTube csak a mostani hétvégén, augusztus 8. és 10. között a Google Ad Transparency Center adatai szerint. Ez nagyjából 10–12 millió forintba került.

A hirdetések a Facebookon is futnak, de ott egyelőre nem elérhetők róla a publikus adatok – mindenesetre a Nemzeti Ellenállás Mozgalom augusztus 8. előtti egyheti számla itt 36 millió forintot mutat. A hirdetések, ahogy eddig is, Magyar Péter lejáratásával foglalkoznak, és mesterséges intelligencia segítségével készültek.
A Nemzeti Ellenállás mozgalom egy hónapja kezdett el hirdetni a YouTube-on, és ennyi idő is elég volt neki, hogy a 2019 óta működő nyilvános statisztikában a top 10 magyar közéleti hirdető közé emelkedjen (most a 7. helyen áll az összesen elköltött összeg alapján, közel 100 milliós számlával). A Facebookon 160 milliót költöttek eddig, ezzel még éppen nem férnek be a top 20-as listára, de valószínűleg ez is meglesz, amint bekerülnek az adatbázisba a hétvége adatai.
A magyar politikai-közéleti kommunikáció várhatóan drasztikusan át fog alakulni idén októbertől, amikor az EU-ban a Facebook és a YouTube is letiltja a politikai hirdetéseket a felületein. Úgy tűnik, az ilyesmiben utazó kormányközeli szervezetek addig is próbálnak mindent kisajtolni ebből a lehetőségből, illetve igyekeznek a határidő lejárta előtt elkölteni minden pénzt, amit idén erre szántak.