Kövér László: Az ellenzék ma már humor nélkül örök életet és ingyensört ígér a választóknak

A parlamenten kívüli ellenzéki pártok ma minden humort lehántva a Kutyapárt „örök élet és ingyen sör” ígéretéről már konkrétan ezt ígérik a magyar választóknak – mondta Kövér László az Országgyűlés elnöke hétfőn a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban egy pódiumbeszélgetésen.
A házelnök szerint mostanra valóban sikerült befejezni a rendszerváltást, ami az ő generációjának egy történelmi lehetőség és élmény volt. „Azóta teljesen átalakult a kommunikáció, a jövő évi választási kampány érdemi része pedig már a virtuális világban zajlik majd” – mondta. Szerinte alkalmazkodni kell az új kommunikációhoz, amire a fiatalabb generációra is szükség lesz.
A beszélgetésben a házelnök a Harcosok Klubjára és a Digitális Polgári Körökre is kitért. Elmondta, bár ő maga nincs benne egyikben sem, az ezekben folyó munkát elengedhetetlenül szükségesnek tartja a megváltozott politikai kommunikációs helyzetben.
Kövér a hazai politikai helyzetet is értékelte, arról beszélt, hogy a közéletben eddig volt értelmes vita a politikai felek között arról, hogy „ki mit akar ahhoz képest, ami van, de ma már ilyen diskurzus nem folyik és szemlátomást nincs is rá igény”. Szerinte az ellenzéki politika arra a szintre egyszerűsödött, hogy „minden rossz, és ehhez képest azt akarják, hogy minden jó legyen”. Hozzátette, hogy
a Kutyapárt évekkel ezelőtt viccesen adta elő az ingyensör és örök élet ígéretét, a parlamenten kívüli ellenzéki pártok már minden humort lehántva erről ezt ígérik a magyar választóknak.
A házelnök szerint a jövő évi választási kampány nem lesz méltányos, hiszen ahhoz egy fordulatnak kellene történnie a politikai kommunikációban. A jelenlegi politikai diskurzust egy lejtőn guruló autóhoz hasonlította, amiben nincsen fék. Kövér szerint a parlament elvesztette szinte minden funkcióját, a törvényalkotást kivéve. A parlament ellenőrzési funkciója szerinte a kormány és az ellenzék közt eldurvult viszonyok miatt számolódott fel. A közösségi média „totálissá válásával” pedig a parlament a nyilvánossági szerepét is elvesztette.
(MTI)