Magyar Péter: Egyik miniszter se csinál semmit, az a meglátásom, hogy bedobták a törölközőt
Lázár János az Alpokból posztol, a honvédelmi miniszter pedig lángost eszik, miközben összeomlik az ország, a legfőbb egészségügyi vezető pedig három hét alatt se tudott ellátogatni a fertőzött székesfehérvári kórházba – mondta Magyar Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Tisza elnöke szerint Orbán és kormánya „bedobta a törölközőt”.
Kikérem magamnak, hogy a volt feleségemet Wayne Rooney-hoz hasonlítsa Kocsis Máté – mondta Magyar a Fidesz frakcióvezetőjének videójáról, amiben a focistához hasonlította Varga Juditot mikor visszatéréséről kérdezték. Magyar arról beszélt, neki nincs joga ahhoz, hogy megmondja a Fidesznek, hogy „kivel és milyen konstellációban veszti el a választást”. Szerinte nem jó döntés, ha valaki visszamegy a „maffiához”, ha egyszer már „valami csoda folytán, nagyobb sérülések nélkül el tudott távolodni onnan”. A Tisza elnöke egyébként nem gondolja, hogy Varga Judit lenne a Fidesz jelöltje, ezt a kormánypárt szerinte azért dobta be, hogy ne az összeomló országról legyen szó.
Magyar a székesfehérvári kórházról is beszélt, ahol fertőzés azonosítottak az újszülött osztályon. „Több mint három hete nem tudott elmenni oda a legfőbb egészségügyi vezető, Takács Péter. Nem tudta megszakítani a nyaralását, pedig ez olyan vészhelyzet, mint egy árvíz – mondta a Tisza elnöke. ‘’Itt hol vannak a vezetők, amikor több száz édesanya szült, és palackból kellett tisztálkodniuk?” – kérdezte. Hozzátette, hogy hasonló fertőzés azonosításakor Brémában 2013-ban bezárták a gyerekosztályt és csak hetekkel később nyitották vissza.
Magyar szerint nap mint nap összeomlik a vasúti közlekedés is, de Lázár János kalapban posztol az Alpokból. Kőszeg és Szombathely között szerinte úgy néznek ki a vonatok, mintha „Tirana alsón lennének 1972-ben”.
„Azt látjuk, hogy egyik miniszter se csinál semmit. Nem mintha jobban mennének a dolgok mikor itthon vannak, de nekem – és nem csak nekem – az a meglátásom, hogy bedobták a törölközőt” –
mondta. Furcsának tartja azt is, hogy a honvédelmi miniszter háborús veszélyhelyzet közben arról posztol, hogy lángost eszik. Magyar Péter azt mondta, hogy most a kormány kínai és arab hitelt vesz fel, miközben csak az EU-s pénzeket kellene hazahozni, amit nem kell visszafizetni.
Szerinte ha Tisza-kormány lesz, akkor fontos különbség lesz az őszinteség. Nem azt fogják mondani, hogy ki miatt nem történik meg valami, hanem elmondják milyen állapotban van az ország és nem tagadják le a problémát. „Nem mondjuk azt, hogy tökéletes lesz minden, de azt vállaljuk, hogy az adót arra fordítjuk, amire az emberek befizetik” – mondta. Szerinte akárhova mennek az országjárással az emberek a valódi problémákról beszélnek. „Ezekről beszélünk, és ezért áll úgy a Tisza, ahogy áll” – mondta.
„Van egy hírem a nagykövet úrnak, nekem nem fog tudni utasításokat adni” – fogalmazott Magyar az orosz nagykövet neki címzett leveléről, amiben Jevgenyij Sztaniszlavov azt írta, hogy Oroszország nem avatkozik bele más államok ügyeibe. „Nem tudtam eldönteni, hogy ez a levél a Karmelitában, a Kremlben vagy a Bajza utca sarkán, az orosz nagykövetségen írták” – mondta. „Hol van ilyenkor a Szuverenitásvédelmi Hivatal? Jut eszembe, egy éve üzengetett nekem, hogy jól kivizsgál, azóta egy levelet se írtak. Ez egy komolytalan ÁVH, egy ilyen ÁVH light.”
Augusztus 20-án Magyar Péter és a Tisza Párt Pannonhalmán tartanak eseményt, „Szent István nyomában” címmel. Magyar azt mondta, hogy a történelmi párhuzamokon és kitekintéseken kívül a magyar vidék fontosságáról fog majd beszélni, de foglalkozik majd a lakhatással és a vidéki infrastruktúra fejlesztésével is.