IDEA: A biztos pártválasztóknál nőtt a Fidesz és a Tisza támogatottsága is, de maradt a különbség a két párt között

915

Ha a nyár közepén tartották volna a parlamenti választásokat Magyarországon, három párt került volna be a parlamentbe, a Tisza Párt továbbra is a legnépszerűbb, de május óta a kormánypártoknak sikerült stabilizálni a helyzetüket, és növelni tudták a szavazótáborukat – írja az IDEA Intézet a legfrissebb, 2025. július 31. és 2025. augusztus 7. között készített országosan reprezentatív, kérdőíves felméréséről.

Ez alapján az elmúlt hónapokban a teljes népesség körében 9 százalékpontról 4 százalékpontra csökkent a Tisza előnye.

Július végén, augusztus elején a hazai felnőttek harmada (33 százaléka) szavazott volna a Tisza Párt listájára egy esetleges országgyűlési választáson, miközben a Fidesz–KDNP-t 29 százalékuk támogatta volna. A választási részvételi hajlandóságot is figyelembe véve viszont elmondható, hogy a biztos szavazók körében a Tisza Párt ugyanúgy 7 százalékpontos előnyben van a kormánypártokkal szemben, mint ahogyan az májusban is tapasztalható volt. Egy augusztus eleji országgyűlési választáson a biztos szavazó, pártot választani tudók 46 százaléka adta volna le a voksát a Tisza Pártra, miközben a Fidesz–KDNP listáját csak 39 százalékuk támogatta volna. Ez azt jelenti, hogy a biztos pártválasztók között mindkét párt 2 százalékponttal növelte a szavazóbázisát.

Amíg egy esetleges májusi választáson még négy, addig egy július végi, augusztus eleji voksoláson már csak három párt érte volna el a parlamenti frakció alapításához szükséges 5 százalékos parlamenti küszöböt. A két nagy párton kívül harmadikként csak a DK tudta volna ezt teljesíteni. A Mi Hazánk 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékon áll.

A Telex folyamatosan követi a 21 Kutatóközpont, az IDEA, a Medián, a Nézőpont, a Publicus, a Republikon és a Závecz 2024. június 9. óta publikált, nyilvánosan elérhető és leginkább összevethető kutatásait. Az egyes kutatások eredményeit a pontokra kattintva lehet megnézni, a vonal pedig a pártok átlagát jelzi. Ez alapján jól megfigyelhető egy általánosabb trend, hogy miként alakult a Fidesz, a Tisza és más pártok támogatottsága az elmúlt időszakban.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2025. július 31. és 2025. augusztus 7. között vette fel online kitölthető kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére iskolai végzettség, életkor, nem, településtípus és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és közösségi oldal felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1500 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.

A cikk címét a megjelenés után megváltoztattuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!