A főváros azt ígéri, biztonságosabb lesz a rakpart, de még nem tervezték meg, hogy hogyan

A főváros azt ígéri, biztonságosabb lesz a rakpart, de még nem tervezték meg, hogy hogyan
Turisták ülnek a pesti rakparton a Lánchídnál – Fotó: Jászai Csaba / MTI

Három hónap alatt már a második járókelő zuhant le a magas rakpartról a kövekre a pesti alsó rakparton – egyikük meghalt, a másik súlyosan megsérült. Megkérdeztük a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy a sorozatos baleseteket követően gondolkodnak-e azon, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a pesti alsó rakpartot, például azzal, hogy korlátot tesznek a balesetveszélyes részekre.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint a két baleset között nincs összefüggés. Az első májusban történt a Pontoon nevű szórakozóhelynél, ahol a baleset miatt a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság intézkedett, és eljárás indult a kordon rossz kihelyezése miatt – közölték.

A főváros szerint a rakpart megnyitásának idején fokozták az ellenőrzéseket. Szerintük a Fővárosi Önkormányzat által biztosított területen sok tízezer ember pihent és szórakozott az elmúlt hetekben, de ezen a területen ezen időszak alatt más balesetről nincs tudomásuk. A néhány nappal ezelőtti, súlyos sérüléssel járó baleset azt követően történt, hogy a Fővárosi Önkormányzat visszaadta a területet a forgalomnak, ahol megkezdődtek az előkészületek az állami ünnepségre, közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Azt is írták, hogy a pesti alsó rakpart átalakításának terve folyamatban van, mivel a Fővárosi Önkormányzatnak az a célja, hogy mindenki számára hozzáférhető, javuló levegőminőségű folyóparti köztér alakuljon ki Budapesten. A főváros olyan élhető rakpartot akar kialakítani, írták, ami nem elzárja a városlakókat a város természeti kincseitől, hanem a városi élet részévé teszi. Azt írták, ezeket a szempontokat kell a szükséges biztonsági követelményekkel összhangba hozni, a rakpart megújításának tervei ez alapján készülnek, de konkrétumokat nem árultak el arról, mitől lesz biztonságosabb a rakpart az átalakítás után.

Megkerestük a rendőrséget is, hogy a halálos májusi balesettel kapcsolatban lezárták-e már a nyomozást. A BRFK tájékoztatása szerint a nyomozás szakértők bevonásával továbbra is folyamatban van halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A két nappal ezelőtti esettel összefüggésben a rendőrség nem indított eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!