NNGYK: Nincs összefüggés a fehérvári középiskola és a kórház vízhálózatában talált baktériumszennyezés között
Nincs összefüggés a székesfehérvári kórházi vízhálózatban kimutatott baktérium jelenléte és az Árpád Technikum és Kollégiumban észlelt vízszennyezés között – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján az MTI szerint. Azt írták, a vizsgálatok egyértelműen igazolják, hogy a közös gerinchálózatban nem mutatható ki szennyezés, vagyis a két eset teljesen független egymástól.
A közlés szerint a Pseudomonas aeruginosa egy olyan környezeti baktérium, amely természetes módon előfordul a talajban és vízben is. Ritkán használt vagy nem megfelelően karbantartott vízhálózati szakaszokon – például csövekben, szerelvényeken – szaporodhat el. Ez a jelenség nem egyedi, és világszerte ismert probléma egészségügyi intézményekben is – jegyezték meg.
Közölték azt is, az egészségügyi hatóság feladata folyamatosan felügyelni a kórházi ellátás biztonságát, és ha szükséges, azonnali intézkedéseket elrendelni. Kórházi osztály bezárására kizárólag akkor kerülhet sor, ha igazolt, humán megbetegedésekkel járó járványhelyzet alakul ki – ez a székesfehérvári kórház esetében fel sem merült az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően.
A kórház teljes érintett vízhálózatának fertőtlenítése és vízkőmentesítése folyamatos. A hatóságok minden szükséges intézkedést megtettek és megtesznek a betegek biztonsága érdekében. Hozzátették, a vízben lévő Pseudomonas egészséges immunrendszerű emberekre lenyelés útján sem jelent veszélyt.
A baktérium ritkán ugyan, de háztartási környezetben is előfordulhat, azonban alapvető higiénés intézkedésekkel – például csapok rendszeres vízkőtelenítésével, a víz kifolyatásával használat előtt, illetve hideg víz fogyasztásával – a probléma megelőzhető. Eseti előfordulása nem jelent egészségkockázatot a lakosság számára – közölte az NNGYK.
A kórházi fertőzéssel indult minden
Az elmúlt hetekben több beszámoló is megjelent arról, hogy a székesfehérvári kórház szülészetén fertőzés miatt nem lehet inni a csapból, sőt még tisztálkodásra sem alkalmas a víz. Az RTL Híradónak nyilatkozott egy nő, aki arról beszélt, hogy saját magát és a babáját is egy kancsó vízből kellett megmosdatnia, és a WC-t sem lehetett lehúzni, emiatt többen is visszatartották a székletüket. A kórház rutinvizsgálata július végén mutatta ki először a baktériumot a vezetékes vízben, azóta többszöri fertőtlenítés ellenére sem sikerült megszabadulni a fertőzéstől.
A WHO szerint a pseudomonas aeruginosa nevű kórokozó veszélyes baktérium, Takács Péter egészségügyi államtitkár viszont arról írt Facebookon, hogy a baktérium megjelenése a vízhálózatban nem jelent automatikusan fertőzésveszélyt.
Az RTL hétfő a kórházban járt, ahol rejtett kamerás felvételeket készítettek. Az egyik mosdó felett „nem ivóvíz, de tisztálkodásra alkalmas” felirat volt látható, a riporter pedig kórházi dolgozót is megkérdezett a mostani állapotokról. Az alkalmazott azt tanácsolta, hogy hozzon be vizet és nedves törlőkendőt. „És akkor én nem mondtam semmit, csak annyit, hogy minél előbb menjen haza!”, mondta még a kórházi dolgozó. A kórház hétfő este reagált a csatorna kérdéseire, azt írták, a fertőtlenítés véget ért, de csak akkor engedik használni a vizet, ha a hatóság egyértelműen javasolja.
Augusztus 14-én Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ellátogatott a székesfehérvári szülészetre. A politikus egy órát töltött az intézményben, utána arról beszélt, baktériumfertőzés miatt továbbra sem iható a víz a kórházban. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője utána azzal vádolta a Telexet, hogy azért nem közöltük Magyar kórházi állapotokról szóló válaszát, mert túl szépeket mondott az intézményről.