A Sándor-palota szerint senki nem szólt oda nekik a Karmelitából Sulyok Tamás Facebook-posztja miatt

„Nem” – válaszolta tömören a Sándor-palota arra a kérdésünkre, hogy volt-e bármilyen kommunikáció a kormány és a Sándor-palota között Sulyok Tamás csütörtök reggeli Facebook-bejegyzéséről. A köztársasági elnök az elsők között fejezte ki együttérzését a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek, egy órával később azonban átírták a posztját, és az „orosz rakétatámadás” helyett már csak a „rakétatámadás” szerepel a szövegben.
Kérdésünkre azt írták, hogy nem a magyar kormány kérésére törölték az orosz szót a bejegyzésből. A módosítást azzal magyarázták, hogy „az államfő hivatala még várta a hivatalos és részletes tájékoztatást, illetve megerősítést a Munkács elleni rakétatámadás körülményeiről, felelőseinek és végrehajtóinak kilétéről”.
Érdekesség, hogy a Sándor-palota magyarázata perce pontosan akkor érkezett meg szerkesztőségünkhöz, amikor a kormányból elsőként Orbán Viktor posztolt arról Facebookon, hogy az oroszok indították a támadást. Ezért is voltunk kíváncsiak, hogy egyeztettek-e a kommunikációról a köztársasági elnök hivatalával. Kerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak a kérdéseinkre.
A Sándor-palota válaszából az is kiderült, hogy „elvileg nem” kerülhet ki Sulyok Tamás jóváhagyása nélkül tartalom a köztársasági elnök hivatalos Facebook-oldalára, amit ketten kezelnek. Azt pedig már korábban megírták lapunknak, hogy az orosz szót Orbán Viktor posztja után sem fogják visszaírni a csütörtök reggeli bejegyzésbe.
„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet. Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – írta Török Gábor a köztársasági elnök Facebook-bejegyzésének módosításáról csütörtökön. A politikai elemző szerint világos üzenete volt annak is, amikor Orbán Viktor kiposztolta az orosz rakétatámadást. „Amit az elnök kitörölt, a miniszterelnök beleírta. Jött már innen selyemzsinór egy elnöknek, most egy másik kapott egy baráti pofont.”