Az éjszaka valaki felhajtott Nagytéténynél a sínekre, majd ott is hagyta az autóját
Nem sokon múlt, hogy sikerült elkerülni egy balesetet Nagytéténynél, miután az éjszaka valaki a vonatsíneken hagyta az autóját, derült ki Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatójának Facebook-posztjából.
Hegyi azt írta, hogy csak a mozdonyvezető lélekjelenlétén és a szerencsén múlt, hogy a Balatonfüredről a Déli pályaudvarra tartó Bagolyvonat még időben tudott fékezni, és elkerülte az ütközést, ami akár súlyos vasúti szerencsétlenséget is okozhatott volna.
A Katasztrófavédelem és a MÁV kétéltű baleseti segélynyújtó járműve hajnal óta az elakadt autó kiemelésén dolgozott, amelyet végül reggel 8 órára tudtak eltávolítani.
A pálya felszabadításáig a távolsági vonatok többsége terelve, Érd felső felé közlekedett, ez okozta a reggeli órákban előforduló 10-20 perces késéseket, illetve az S36-os, valamint a martonvásári Z30-as járatok esetében a járatkimaradásokat.
A MÁV-csoport ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.