Egy hónapra elmegyógyintézetbe zárják a férfit, aki Renner Erika megölésével fenyegetőzött
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2025. szeptember 22-ig – elrendelte Renner Erika zaklatójának letartóztatását, akit emberölés előkészületének bűntettével gyanúsítanak. A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki.
Múlt hét szerda délelőtt a rendőrség elfogta a 60 éves R. Lászlót, aki kedd este megjelent a lúgos orvos áldozataként ismert Renner Erika budapesti lakásánál, és kaputelefonon keresztül azzal fenyegette meg, hogy ha legközelebb arra jár, megöli.
Renner Erika korábban egy másik ügy miatt, a lúgos orvos, Bene Krisztián áldozataként vált ismertté. Áprilisban egy közel másfél órás interjút készítettünk vele. Az ügy miatt ismert, a médiában sokat szereplő nőt és ügyvédjét, Gál Andrást R. László évek óta zaklatja. Emiatt egy időre le is tartóztatták R. Lászlót, távoltartási végzést is kapott a nő, de az automatikusan megszűnt, amikor a bíróság elrendelte R. László letartóztatását, és büntetőeljárás indult ellene. Az R. László elleni büntetőeljárást viszont nemrég megszüntették, mivel az elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint a férfi képtelen tettei következményeinek felismerésére. Az áldozatot, Renner Erikát viszont csak két héttel később értesítette az ügyészség, hogy zaklatóját szabadon engedték.
A Fővárosi Törvényszék hétfői közleménye szerint R. László múlt keddi cselekménye „bizonyítottság esetén emberölés előkészületének bűntette megállapítására lehet alkalmas”. Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatásának elrendelését. A bíróság szerint – mivel a terheltet nem tartotta vissza az, hogy korábban már elítélték, és hogy ellene eljárások folytak, sőt a távoltartási végzést is megszegte – nem lehet arra számítani, hogy a jövőben önkéntesen betartja a jogszabályokat, és nem zaklatja többet az áldozatait.
A közlemény szerint ezenkívül „megalapozottan lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában a férfi a tervezett bűncselekményt véghezvinné, vagy más, személy elleni erőszakos bűncselekményt követne el”, így a bíróság úgy határozott, hogy elrendeli a gyanúsított letartóztatását. A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt pszichiátriai kezelése szükséges, ezért a letartóztatást az IMEI-ben rendelte el végrehajtani. A végzés nem végleges.