Megölte a feleségét, majd levágta a hüvelykujját, hogy beléphessen vele a netbankba

Tavaly decemberben egy férfi több késszúrással és vágással ölte meg 52 éves feleségét egy újpesti lakásban. Az elkövető az áldozat egyik hüvelykujját is levágta, mint kiderült azért, hogy annak lenyomatát használva beléphessen a netbankba, ahonnan több százezer forintot utalt el magának – írja a Police.hu.

A 45 éves N. Balázs ellen először belföldi elfogatóparancsot adtak ki, de később ezt európaira és nemzetközire szélesítették. A keresett férfit a szlovák rendőrök július 20-án Pozsonyban fogták el, majd augusztus 27-én Rajkánál átadták a budapesti rendőröknek. A nyomozók alig ismerték fel a körözési fotójára nem is hasonlító férfit, aki leborotválta haját, és szakállat növesztett.

A BRFK Életvédelmi Osztályán emberölés, kifosztás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki N. Balázst. A férfi beismerő vallomást tett, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A modern ujjlenyomat-olvasókat egyébként nem, vagy csak nagyon rövid ideig lehet megvezetni egy halott ember ujjával, mert működésükhöz aktív vérkeringésre van szükség. Az olvasók az ujjbegyen található kis gödrök mintázatát jegyzik meg, ahol más a bőr elektromos vezetőképessége. Azonban ha nincs vérkeringés, akkor megváltozik az ujjban az elektromos ellenállás is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!