Takács Péter reméli, hogy a jövő héten már iható lesz a víz a székesfehérvári kórházban

1061

Takács Péter egészségügyi államtitkár azt reméli, hogy a jövő héten már iható lesz a víz a székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, írta a 24.hu.

Takács azt közölte, hogy beszerezték és beüzemelték azt az eszközt, ami tartósan megoldhatja a Pseudomonas aeruginosa baktérium által okozott problémát. A kórokozót, ami miatt emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált a csapvíz, július végén mutatták ki, és akkor a többszöri fertőtlenítés sem segített.

Az államtitkár azt is mondta, hogy a kórház vezetékrendszerében hősokkot is végrehajtottak, azaz forráspont feletti hőmérsékletű vizet is pumpáltak bele. Takács bízik benne, hogy legkésőbb a jövő hét elején megérkeznek a negatív tenyésztési eredmények, és már nemcsak tisztálkodásra, hanem ivásra is alkalmas lesz a víz.

Takács Péter azt mondta, hogy a baktérium csak a kórház B épületében okozott tartós problémákat, ami arra utal, hogy csak annak az épületnek a vezetékrendszerében lehet valami, ami kedvez a baktérium megtelepedésének. Hogy ezt kiderítsék, át fogják nézni a műszaki rendszert. Az államtitkár azt mondta, hogy a kórokozó makacs jelenléte ellenére kórházi járvány nem tört ki, „hála a tisztiorvosi szolgálatnak és a dolgozóknak, akik mindvégig szakszerűen, a protokolloknak megfelelően látták el feladataikat”.

Az elmúlt időszakban több beszámoló is megjelent arról, hogy a kórház szülészetén a fertőzés miatt nem lehet inni a csapból.

Később a székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégiumban is megjelent ez a baktérium, de Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a két eset között nincs összefüggés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!