Orbán és Magyar is a választási győzelemhez szükséges terveket ígéri Kötcsére
„Nem fog nekik sikerülni. Se a brüsszelieknek, se a kiskakasnak. Hogy miért nem, azt elmondom holnap Kötcsén” – ígéri Orbán Viktor szombati Facebook-posztjában. Magyar Péter – akit Orbán „kiskakasnak” nevezett – eközben pedig arról beszélt, hogy vasárnap, szintén Kötcsén mondja majd el, hogyan nyerik meg a választást.
A Fidesz pártalapítványa vasárnap Kötcsén tartja a hagyományos évadnyitó rendezvényét, de idén több szempontból is rendkívüli lesz az esemény: pár száz méterre a fideszes találkozótól Magyar Péter és a Tisza Párt gyűlik majd össze délelőtt 11 órától.
Vélhetően Magyarék Kötcsére szervezett rendezvényének következménye, hogy a miniszterelnök eddig zárt ajtók mögött tartott beszédét ezúttal élőben közvetítik majd. Orbán Viktor néhány napja egész napos élőt ígért, szombaton azt írta, 16 órától jelentkeznek, de az nem világos, hogy előtte lesz-e bármilyen közvetítés.
Orbán Viktor posztjában arról értekezett hosszabban, hogy Európa „háborúpárti” vezetői eldöntötték: katonákat fognak küldeni Ukrajnába. Szerinte a Tisza és a DK a háborúpárti európai vezetők és Brüsszel oldalán áll. Majd arról írt, hogy a Tisza tönkretenné a magyar gazdaságot. „1000 forintos benzinár, 3,5-szer nagyobb rezsiszámlák. Majd a választások után, amikor már »mindent lehet«” – írta. Bejegyzését azzal zárta, hogy ez nem fog nekik sikerülni. Azt, hogy miért, holnap mondja el Kötcsén.
Magyar Péter videóban jelentkezett a holnapi eseményük előtt: arról beszélt, hogy holnap „lezárjuk a két évtizedes avíttas, szomorú múltat és az egész lejárt bagázst magunk mögött hagyjuk”. A Tisza elnöke azt mondta, hogy lépésről lépésre nyilvánosságra hozzák a működő és emberséges Magyarország programját és az azt végrehajtó valódi szakembereket. „Az adócsökkentés kormánya leszünk. A nőket egyenrangú félnek tekintő, az uniós forrásokat hazahozó és a gazdaságot beindító kormány leszünk” – fogalmazott. A Tisza elnöke azzal zárt, hogy holnap elmondják, hogyan nyerik meg a választást.
A nagy kötcsei nap előtt Orbán és Magyar is aktívan, szórakozással tölti a szombat estét. A miniszterelnök azt ír sajtó szerint élőben, Dublinban nézi majd az esti focimeccset, ahol Magyarország az írekkel csap össze. A Tisza elnöke pedig családi rendezvényen vesz részt, bejegyzése szerint a húga lakodalmán vannak.
„Azon versenyzik Orbán Viktor és Magyar Péter, hogy ki tudja túlkiabálni a másikat” – írtuk a vasárnapi eseményekkel részletesebben is foglalkozó cikkünkben, amit itt olvashatnak.