Gyürk András megerősítette a Telexnek, hogy már nem ő vezeti a Fidesz kampánycsapatát

Gyürk András megerősítette a Telexnek, hogy már nem ő vezeti a Fidesz kampánycsapatát
Gyürk András érkezik a kötcsei rendezvényre – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

410

Gyürk András megerősítette a Telexnek Kötcsén, hogy már nem ő vezeti a Fidesz kampánycsapatát. „Lelkesen szolgálom a nemzet ügyét, olyan pozícióban, amilyen pozícióban tudom. Ha ezt kampányfőnökként tehettem az elmúlt években, azt örömmel tettem, és hála jó istennek sikeresen, ha más feladatot kapok, akkor más pozícióban” – mondta a Fidesz EP-képviselője, aki 2010 óta a Fidesz összes országos kampányát koordinálta.

A 444 korábban arról írt, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója veheti át Gyürk helyét a kampánycsapat élén, és a Szabad Európa értesülései is Gyürk távozásáról szóltak.

Gyürk András arról is beszélt a Telexnek, hogy minden választás más, kilencszer volt kampányfőnök, most más feladata lesz. Azt is elmondta, hogy stratégiai igazgatóként fog dolgozni a kampányban.

Elmondása szerint a Fidesz vezetésének döntése volt, hogy más pozícióban dolgozik ezentúl.

Örömmel vette, hogy más pozícióban is szolgálhatja a haza ügyét. „Lelkes vagyok és mindent meg fogok tenni a Fidesz győzelméért” mondta arról, hogyan fogadta a döntést. Arra már nem akart válaszolni, hogy miben lesz más a 2026-os választás a korábbiakhoz képest.

Gyürk Andrásnak azért tudott feltenni pár kérdést a Telex helyszíni tudósítója, mert megtelt a kötcsei piknik parkolója, a későn érkezők már csak a falu szélén tudnak megállni, és onnan több száz métert kell gyalogolniuk a Dobozy-kúriához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!