Kapu Tibor: Nem vagyok politikus, és valószínűleg soha nem is leszek
A kötcsei sátorban Áder, Deutsch és Kövér beszélgetése után Kapu Tibor mondott beszédet. Kaput, Farkas Bertalant és Cserényi Gyulát vastapssal fogadták.
„Nem vagyok politikus, és valószínűleg soha nem is leszek” – mondta Kapu Tibor, majd megköszönte azoknak, akik segítettek neki kijutni az űrbe.
Szerinte HUNOR-program nemzeti érték, és érdemes ilyen kutatásokba fektetni. Azt mondta, Magyarország számára kitörési út a tudás és a szorgalom. Szerinte mára világszerte sokan tudják, hogy a magyar űrkutatásban van potenciál. Kapu azt mondta, egyre több űrbéli technológiára lesz szükség a jövőben, majd az emberi tényezőről kezdett beszélni.
Az űrhajós szerint a technológia évszázadában felelőtlenség nem befektetni a technológiába. Kapu Neil Armstrong amerikai űrhajótól is idézett. „Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek.”
Kapu meggyőződése, hogy a HUNOR-program a nemzet sikere.