Rendhagyó volt az idei kötcsei piknik, ahol 2004 óta minden évben azért gyűlik össze a fideszes holdudvar, hogy meghallgassa Orbán Viktor iránymutatását. A jobboldali elit találkozója mindig is egy zárt körű, exkluzív dzsembori volt, ahová a független sajtónak nem volt bejárása, de legalább az eseménynek otthont adó Dobozy-kúriához vezető úton kérdezhették az érkező politikusokat és ismert közéleti személyiségeket. Bár a miniszterelnök előzetesen tiszta lapokat ígért, idén még ezt a lehetőséget is elvették az újságíróktól, amire korábban nem példa.
A rendőrség és a TEK személybiztosításra hivatkozva teljesen elzárta a sajtót a helyszíntől, holott tavaly még maga Orbán Viktor is leállt válaszolni az újságírók kérdéseire. Annyira nem lehetett hozzáférni az érkezőkhöz, hogy a Telex riportere a nyitott tetőablakon keresztül, az autó mellett futva próbálta kérdezni Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját.
Arra sem volt példa korábban, hogy az ellenzék a Fidesz számára szimbolikus jelentőséggel bíró helyen vegye fel a kesztyűt. Magyar Péter ezen most változtatott és nem is akárhonnan, hanem egy másik szimbolikus helyről, a Kötcsétől nagyjából 11 kilométerre lévő Balatonőszödről gyalogolt át a kötcsei pikniknek otthont adó alig 500 fős faluba. Itt jelentették be a Tisza új arcait, Magyar Péter pedig több száz fős közönség előtt beszélt az adócsökkentési terveikről. Hiába nézett farkasszemet egymással a két politikai tábor, a nap végül atrocitások nélkül lement.
Magyar Péter húzása a horvátországi nyaralásából nemrég hazatért Orbán Viktort is lépéskényszerbe hozta. A miniszterelnök szakított egy húszéves hagyománnyal, és idén élőben közvetítették kötcsei beszédét. A korábbi években legfeljebb a sajtóban kiszivárgott információmorzsákból értesülhetett a közvélemény, hogy miről beszélt sajátjai előtt a miniszterelnök. Orbán kihasználta az extra figyelmet, és ország-világ előtt elmondta, hogyan akarja megnyerni a 2026-os választást.
Kordonok várták a sajtó képviselőit a faluban, a Fidesz rendezvénye felé nem lehetett menni – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A lezárást védett személyekkel indokolták – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Magyar Péter reggel bejelentette, hogy szimbolikusan Balatonőszödről gyalog érkezik Kötcsére, hogy egy korszakot lezárjon – Fotó: Bődey János / Telex
Kötcsén vonulnak Magyar Péter szimpatizánsai – Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Magányos kormánypárti szimpatizáns a Tisza Párt rendezvényének közvetlen közelében – Fotó: Bődey János / Telex
Közben a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére egymás után hajtottak be a meghívottak, a képen Kubatov Gábor közölte az autó mellett szaladó kollégánknak, hogy „Magyar Péter kampánycsapatának nem nyilatkozom” – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A sorban érkező meghívottak között időnként felbukkant egy megkülönböztető jelzést használó kormányzati autó – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom Magyar Péter ellenes plakátautója is felbukkant a Tisza Párt rendezvényéhez vezető úton – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Pintér Sándor belügyminiszter és Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Dobozy-kúriában. Miközben a sajtó munkatársai kordonok mögül próbáltak elkapni egy-egy érkező politikust, a piknik helyszínén rotyogott az ebéd – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / MTI
Menczer Tamás sajtótájékoztatót tartott napközben, ahol azt mondta, azért nyilatkozik újságíróknak, mert vajszíve van, és a falut a Tisza miatt kellett lezárni – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Áder János sötétített autóban érkezett – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Gyürk András és Sasvári Sándor gyalog érkezik a Dobozy-kúria felé. A későn jövők már nem fértek be a meghívottaknak fenntartott parkolóba, ezért távolabbról kellett besétálniuk, így viszont ki voltak téve annak, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel nekik – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Orbán Viktor érkezésekor mindenkit letereltek az úttestről – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / MTI
Magyar Péter új arcokat jelentett be a Tisza Párt rendezvényén, köztük a második Orbán-kormány egykori államtitkárát – Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Kiskakassal a kezében köszönt el Magyar Péter a közönségtől a kötcsei beszéde után. Magyar Péter valószínűleg arra válaszolt, hogy Orbán Viktor és a teljes Harcosok Klubja az elmúlt időszakban szívesen hivatkozik Magyarra „a kiskakasként” – olyan mondatokkal például, mint hogy „a kiskakas nem fog belevinni minket a háborúba” – Fotó: Bődey János / Telex
A piknikre utolsóként befutó konvoj – Fotó: Bődey János / Telex
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Patrióta YouTube-csatorna adásában a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén, a Polgári Pikniken a kötcsei Dobozy-kúriában 2025. szeptember 7-én, mellette G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója és Deák Dániel – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály / MTI
A 2025-ös kötcsei programsorozatot Orbán Viktor beszéde zárta – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály / MTI